2014. február 22., szombat

V. Távol-keleti Kulturális Napok




Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Keleti nyelvek és kultúrák koreai szakirányán tanulok elsőévesként. A Távol-keleti Intézet az utóbbi időben minden évben megrendezi az úgynevezett Távol-keleti Kulturális Napokat, amelynek idén Tihany volt a székhelye. A részvétel természetesen nem kötelező, de nagyon jó élményeket tartogat.

Idén január 31-e és február 2-a között zajlottak le a Napok, amely 2 napot és 2 éjszakát foglalt magába. A legjobb az egészben, hogy nemcsak diákok, hanem több tanárunk is eljött rá. A szervezők egyébként gondoskodtak a Tihanyba jutásról is, ugyanis közösen indultunk el Budapestről Tihanyba. Pénteken (31-én) reggel 9.30-kor gyülekeztünk a Déli-pályaudvaron, ahonnan a vonatunk 10.10 perckor indult. Viszonylag sok ember, kb. 70-en vártunk arra, hogy begördüljön a vonat és a fagytól megmenekülve felszállhassunk rá. 

Az odaúton baráti társaságokba verődve beszélgettünk a vonaton, illetve a szervezők segítségével megbeszéltük a szobaelosztásokat is. Egyébként maga a vonatút elég hosszú volt, Székesfehérváron is át kellett szállnunk, illetve Balatonfüreden leszállva egy busszal jutottunk el Tihanyba. Miután megérkeztünk a szállásra, elsőként mindenki elfoglalta a szobáját, majd egy kis pihenés után kezdődtek is a programok. De ne fussunk ennyire! A szállásról annyit meg szeretnék jegyezni, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tihanyi Művésztelepén volt, amely talán nemrég lehetett felújítva, mindenesetre minden szoba rendezett volt, és fürdővel is rendelkezett.

A két ott töltött nap alatt több előadást is végighallgathattunk, illetve minden este játékos feladatokkal vártak minket a szervezők.
Az előadások sokszínűek voltak, s a következő témákat ölelték át: 
  • Sámánizmus és a modern pszichológia hasonlóságai
  • Kínában eltöltött ösztöndíjas idők
  • Japánban eltöltött ösztöndíjas idők
  • Japán szmájlik
  • Hogy nyerített a japán ló régebben? - Avagy a japán hangzók változása az idők során
  • Szamurájuk az animékben
  • Japán vezetéknevek
  • Kim Chun-su - Egy budapesti kislány haláláról c. versének története
  • A japán passzív szerkezet
  • A koreai magányos bölcs
  • Saját értelmezésünk a Távol-keleti változásokban

Mindenképpen elmondható, hogy minden egyes előadás nagyon színvonalas és összeszedett volt. S a legjobb az egészben, hogy nemcsak tanáraink, hanem diáktársaink is választottak témákat, amiket előadtak előttünk.

Az első nap este 8-tól kezdődött a csapatjáték, amelyben 6 illetve 7 diák tartozott került a véletlenszerűen alakított csapatokba. Ez azért volt jó, mert így nagyobb esélyt kaptunk arra, hogy másokkal is beszélgessünk, akikkel eddig nem. Minden csapatnak 8 állomáson kellett a feladatokat teljesítenie, amelyben volt hanzi kirakása emberekből, ázsiai nyelvtörők felolvasása, számolás, tabu játék stb. Szerintem mindenki élvezte a játékokat, mert egytől egyik nagyon izgalmasak voltak.

A második napon a délelőtti és délutáni előadások után szintén egy kis játék következett, ez alkalommal kvíz és zenefelismerés (kpop/jrock/jpop) volt. Csapatok nélkül, mindenki „szólóban” indult, s a megoldást hangosan ki kellett mondani. Hát bizony, voltak érdekes találós kérdések, amin mindenkinek mélyen el kellett gondolkodnia. A zenefelismerés is nagyon szórakoztató volt, jó magam a kpop téren kicsit meghúzódva a jrock dalok felismerésben jeleskedtem jobban.

Az első és második napon is a csapatjátékok után buli következett hajnalig, illetve kora reggelig, ahol mindenki táncolhatott a kedvenc ázsiai zenéjére. Persze kötelező nem volt a részvétel, így mi az első napon például a szobánkban beszélgettünk és táncoltunk/énekeltünk a kedvenc dalainkra.

Végül elérkezett a harmadik nap, a hazaindulás napja, amikor búcsút intettünk a csodásan eltöltött két napnak, majd délután 2 körül megérkeztünk Pestre, s mindenki hazament.







Írta: Atashi












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése