2015. június 4., csütörtök

A divatfilmek Ázsiája és Ázsia divatfilmjei



Ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy tudunk-e olyan filmes műfajt mondani, amelyik korábban nem létezett és leginkább ma van születőben, vajon mit felelnénk? Azt hiszem, hogy kevesünknek jutna eszébe kibökni, hogy - hát a fashion film!

Nem is csoda, hiszen a szélesebb közönség számára még szinte teljesen ismeretlen jelenséggel van dolgunk. A filmművészet pedig mindig kéz a kézben járt a divattal és a dizájn világával. A némafilmek idején a kosztüm különös jelentőséggel bírt a helyzetek értelmezésében. Számos emlékezetes filmalkotás talán nem lett volna olyan sikeres, ha a rendezők nem vonnak be a filmek látványvilágának megalkotásába neves divattervezőket. Cocteau és Coco Chanel, Audrey Hapburn és Hubert de Givenchy, Bunuel és Yves Saint Laurent, Luc Besson és Jean-Paul Gaultier, Darren Aronofsky és a Rodarte együttműködésének kivételes, egyedi jelmezeket köszönhetünk.




Luc Besson: Az ötödik elem c. filmjében Jean-Paul Gaultier jelmezei


A televíziózás megjelenése forradalmi változást hozott a tekintetben is, hogy a vásárlóerőt jelentő tömegek hirtelen közvetlenül elérhetőek lettek, és ez felpörgette a reklámfilmek piacát. Lehet, hogy némi ódzkodással tették, de szinte sok neves szerzői filmes rendező tett kirándulást a reklámfilmek világába. Ugyanakkor a reklámfilmek és a divatfilmek nem moshatók össze, mert míg az előzőt messzemenően megkötik a termék megmutatásának kötelező elemei, addig a divatfilmekre sokkal nagyobb kreatív szabadság jellemző. Nem véletlen, hogy határozottabb rokonságot mutatnak egy másik rövidfilmes műfajjal, a zenés videókkal. Az 1980-as évektől kezdve ez a műfaj a filmkészítés játszótere lett, hiszen a vizuális technikai újdonságok lehetőségeit itt tudták kikísérletezni, és a klipek az alkotói fantázia kiélése számára is rendkívüli terepet nyújtottak. Nem kevés azoknak az élvonalbeli nagyfilmes rendezőknek a száma, akiket ma izgalmas vizuális látványvilágukért jegyzünk, és a forrásaikat ezen a tájon kell keresnünk. Azonban a klipek még valamit tudtak: a bennük feltűnő sztárok divatdiktátorokká is váltak. A legnépszerűbbek ruháit a legnagyobb tervezők álmodták meg, és ha a trendek alakulására a televíziózás robbanásszerű hatással volt, akkor az internet megjelenése azt is meghatványozta.

Bár számos divatfotós és filmes kísérletezett a divat és az új médiumok összekapcsolásával, a legnagyobb lépést az interneten való megjelenésre Nick Knight tette azzal, hogy 2000-ben létrehozta a SHOWStudio nevű vállalkozását, mely a fashion film úttörője lett. Törekvéseik arra irányulnak, hogy a divatot kiléptessék a fotók statikus világából, és mozgásban keltsék életre - erre pedig a film az alkalmas eszköz. A YouTube videók arzenálját kínálja ma bárki számára, és a mozgóképek fogyasztásának térnyerése miatt a divatmagazinok példányszáma is visszaesett.  A divatcégek felfigyeltek még egy új jelenségre: az interneten megjelentek a divattal foglalkozó bloggerek, akik a szaklapoknál és a sztároknál is nagyobb hatást gyakoroltak a fogyasztói szokások alakulására hozzáértésükkel, véleményformálásukkal, és mindez az internet fontosságát tudatosította a divatcégekben. 

A SHOWStudio kilenc évnyi történetével 2009-ben már egy önálló kiállítás foglalkozott a londoni Summerset House-ban, amelynek találó neve Fashion Revolution, azaz Divatforradalom volt. Ennek kapcsán Nick Knight a Vogue UK-nak adott interjújában ezt nyilatkozta: "Távolodva az illusztrációtól és az állóképektől, most éppen belépünk az interaktivitás, a saját-készítés, a digitális-képalkotás nyughatatlan világába, amely hozzáférhető, letölthető és folyamatosan változik. Ez az, ami érdekel engem. Együttműködve a divat legnagyobb alkotóival, ez a bemutató fel fogja tárni a divat teljes folyamatát szó szerint mindenki számára, ahelyett, hogy csak néhányakat informálna." 

Ekkorra már a kísérletező kedvű rendezők felfedezték a fashion filmek által kínált lehetőségeket, és nagy örömmel vetették bele magukat a zenés videókénál is szabadabb terepet kínáló alkotási lehetőségekbe. Itt nem voltak előzmények, szabályszerűségek, nem kötötte őket a zeneszám tartalma, az előadók kívánságai. Teljes kötetlenségben engedhették szabadjára vizuális kreativitásukat. A nagy divatházak mellett pedig a jelentős anyagi erőkkel még nem rendelkező fiatal tervezők is nagyszerű lehetőséget kaptak a divatfilmek segítségével kollekcióik, márkáik megismertetésére.

Ebben az időszakban már kiemelkedő filmeket alkotott Ruth Hogben, akinek pályafutása szintén a SHOWStudióból indult. Itt egy későbbi munkáját mutatjuk be, mely a fashion filmek csúcskategóriájának méltó reprezentánsa, a filmet Gareth Pugh tervező kollekciójához készítette:


Gareth Pugh S/S 2011 Collection - Director Ruth Hogben
https://www.youtube.com/watch?v=0Cigl4GqeN0

 



A divatfilmesek és a divatbloggerek együttműködése végül önálló filmfesztivált is eredményezett, 2008-ban útjára indult az A Shaded View on Fashion Film Festival (ASVOFF), mely a divat, a stílus és a szépség filmjeinek versenye. Utazó nemzetközi bemutatóit vetítések, konferenciák, dokumentumfilmek, előadások és installációk kísérik. A fesztiválon 2009-ben két nézőpont szerint csoportosították a filmeket. Míg a Communication szekció filmjei felett valamiféle felügyeletet gyakorolt a tervező vagy a brand, addig a Reflection szekcióban olyan filmeket mutattak be, amelyekben ezektől függetlenül a rendezők saját elgondolásaikat fejezték ki - és bár a kategóriákat már nem használják a fesztiválon, azok máig jelzik a divatfilmek készítésének két fő irányvonalát. Már a fesztivál első évében is megtaláljuk a fesztivál állomásai között Szöul és Tokió nevét.

Bár a divat és az internet világa is meglehetősen globalizált, ezért a divattervezők, divatcégek, modellek, stylistok és a filmesek együttműködése többnyire nemzetközi team-munkában zajlik, a filmek tematikája, a bemutatott márkák, stílusok vagy maguk a szereplők mégis nyomon követhetővé teszik, hogy rátaláljunk számunkra különösen érdekes alkotásokra. Kíváncsiak voltunk, hogy Ázsia miként jelenik meg ebben a már kiforrott alkotásokkal is rendelkező, de mégiscsak gyerekcipőben járó filmes műfajban, és nem kellett csalódnunk, szép számban találtunk különleges alkotásokat.

"Cygnet" Ming Xi Couture 2011: az első film a nyugati kollekciók ázsiai ihletettségét mutatja be, főszereplője egy kínai modell, Ming Xi. A Nick Night által rendezett alkotás a szél által keltett mozgásokkal játszik, a modellen látható ruhák a vezető tervezők 2011-es évi kollekciójának válogatott darabjai, köztük Jean Paul Gaultier,  Riccardo Tisci (Givenchy), John Galliano (Christian Dior), Valentino, Atelier Versace, Karl Lagerfeld (Chanel Haute Couture), Armani Privé. 




Eastern Promises 2012: Marie Schuller az Asian Couture Week 2012 eseménysorozatát nyomon követve készítette el filmjét, melyben Bangkok, Kína, Hong Kong, Mongólia, Japán és Franciaország tervezőinek lélegzetelállító ruhakölteményei szerepelnek. A divatvilágban bár közismert, hogy a legdinamikusabban növekvő piacok Ázsiában és a Közel-Keleten találhatóak, mégis a nyugati világ nehezen mozdult ki megszokott központjaiból. Ezért is érdekes a rendezőnő filmsorozata, melyet ázsiai helyszíneken forgatott, bemutatva a szingapúri kreatív központ mellett hat dizájnerrel készített interjút is, melyek a kollekciók ötleteibe és kivitelezésébe engedtek betekintést.


SHOWstudio: Eastern Promises - Singapore French Couture Week 2012
https://www.youtube.com/watch?v=pARU60d5Pdw


A projekt olyan izgalmasra sikerült, hogy Marie Schuller és Sue-Wen Quek a következő évben is visszatért Szingapúrba. Az eredmény újabb filmek és dokumentumfilmek sorozata lett, melyek feltárták az ázsiai divatvilág eredményeit és változásait, bemutatva például az Asian Couture Federation megalakulását. Kiegészítő tanulmány is született Elizabeth L. Peng tollából, mely a folytonosan változó identitású kínai divat állandóan jelenlévő hatásával foglalkozik.


SHOWstudio: Asian Couture Week 2013 - Marie Schuller
https://www.youtube.com/watch?v=ehAYP7QVoPE




A Távol-Kelet országai igazi divat-nagyhatalmak, Kína mellett Japán varázsa mindig is lenyűgöző hatással bírt. A divatfilmek hűen tükrözik egyéni és különleges látásmódjukat, ízlésvilágukat, melyekben a hagyományok mellett a kortárs tervezők is megmutatják magukat:


KEITA MARUYAMA 2013-2014 Autumn/Winter
https://www.youtube.com/watch?v=ArvNhf7yUms




HEIHEI - Japanese Street Fashion by Shohei Kato カトーショーヘー
https://www.youtube.com/watch?v=2oZO7SH1Y8k




Dél-Korea a hallyu révén gyakorolt hatásaival aktuálisan talán még Japánt és Kínát is megelőzi. Nemcsak Ázsiában lettek divatdiktátorok a zenés videók és tévésorozatok, filmek sztárjai, hanem más kontinenseken is érezteti hatását az az izgalmas és kifinomult dizájn-érzék, amely átszövi az előadók és színészek megjelenését éppen úgy, mint a köréjük rendezett tárgyi világot. Érzékeltetésül nehéz kiemelni abból a hatalmas dömpingből egyetlen darabot, de ha a klipeken át kifejtett hatást szeretnénk érzékeltetni, akkor az MBLAQ fashion filmnek is nyugodtan elmenő zenés videójának stílus-klasszikusával biztosan nem nyúlunk mellé.







De nézzük a valóban fashion filmként készült alkotásokat. A W Magazin 2229-es szoba című filmje feltárja a hotel lakosztályának érzéki titkait. Különleges színvilág, egyedi látószögek, mesei tempó, mely mégis előhívja a legfélelmetesebb szálloda képét Kubrick Shiningjából - minden téren valódi mesterművet látunk.


Fashion Film by W Korea



A SHOWStudio is készített fashion filmet koreai tervező számára. Jung Kuho kollekciójának ihletésére született Nick Knight filmje, melyben Ranya Mordanova modellt látjuk.







Az előzőektől teljesen eltérő stílusú Kim Jae-hyun rendezésében a Harper's Bazaar filmje, mely sokkal direktebben összpontosít a termékekre. Meg kell említeni, hogy a Harper's Bazaar Korea hívta életre a koreai fashion film fesztivált is.


Jardin de Chouette Fashion Film by Harper's BAZAAR Korea
https://www.youtube.com/watch?v=0sgU8pOXM_U





Bár az Yves Saint Laurent Dangerous Rouge sorozatának két filmjét reklámként aposztrofálták, a Danger Red film noirja Rain és Yoo Ji Ann szereplésével mégis inkább valahol a kereskedelmi hirdetések és fashion filmek határán egyensúlyoz. A remek film a híres kínai rendező, Wang Limin munkája.


150209 Rain YSL Dangerous Rouge CF




Hogy a fashion filmek világában tett körutazásunkat egy igazi kuriózummal zárjuk, nézzük meg a világhírű koreai Park Chan-wook rendező A Rose Reborn című fashion filmjét, melyet az Ermenegildo Zegna olasz divatház számára készített.


A Rose Reborn – full movie by Zegna: Director’s cut
https://www.youtube.com/watch?v=e0rSsTlDiQE








A cikk forrásai:
What Is A Fashion Film? By queenie in Fashion / December 01, 2011





























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése