Ismerőseinkre, barátainkra, hozzátartozóinkra gondolva, ha nem is öntjük szavakba, azért tagadhatatlan, hogy valamiféle domináns érzet keletkezik bennünk, mikor magunk elé idézzük valamelyiküket. Ha jobban igyekszünk, talán meg is találjuk azt a jellemzőt, mely leginkább megragadja személyiségük karakterét.
Érdekes, hogy hasonlóan vagyunk ugyanezzel az egyes népek tekintetében is. Kinek ne keletkezne egymástól eltérő képzete ha a "tipikus" orosz, olasz, német, francia, angol nemzeti karaktert kellene felidéznie magában? Természetesen ezek túlzóan általánosító képek, soha senkire nem illeszkednek pontosan, de valahol mégis megragadnak valami kimondhatatlan lényeget. Tehát felmerül a kérdés, hogy létezik-e az egyes népeknek ilyen karakterisztikája? Szándékosan nem nemzetet írok, mert bár értelmezés kérdése, de a szó könnyen előhívja a nemzetállam képét, a népek léte viszont sok esetben átnyúlik a határokon, vagy szórványokat is képez a világban sokfelé.
Az egyének esetében könnyebben megragadhatjuk a személyiséget alakító elemeket, hiszen mindannyiunknak vannak felmenői, akiknek bizonyos tulajdonságait örökségül kapjuk. Részét képezzük a családi és társadalmi szocializációs folyamatoknak, melyeknek hatásai formálnak bennünket. Érzünk, gondolkozunk, következtetéseket vonunk le, az összes tapasztalatunk nyomait mind magunkon viseljük.
Örök kérdés, hogy vajon az egyes emberi életek tiszta lapként indulnak-e a születéssel, vagy bizonyos dolgokat felírtak már arra a lapra, melyekkel aztán egész életünkben küzdhetünk. A humán tudományok, különösen a pszichológia nagy kérdései ezek, amelyek a múlt században arra tették a voksukat, hogy a személyiségnek van egy tartománya, melyet a tudat sokszor nem akar, pontosabban nem képes "tudatosítani". Különböző utakon-módokon indultak a személyiség "tudatalatti" tartományainak feltárására, és bizony az a tiszta lap sokfajta jellel lett tele. Számomra legizgalmasabb C. G. Jung munkássága, aki egyértelműen azt bizonyította, hogy mindannyian magunkkal hozunk, titkon őrzünk magunkban olyan egyetemes tapasztalatokat, melyeket emberi közösségként együttesen szereztünk, és mint kollektív tudásanyagot kapjuk örökségül őseinktől és örökítjük tovább utódainkra. Ezzel összefüggő kérdés, hogy a személyiségünk formálódása csak a születés után kezdődik, vagy magunkkal hozunk olyan fizikai és lelki meghatározottságokat, melyek determinálják lényünk körvonalait. Mind a mai napig használjuk az ókorban Hippokratész által felállított négyes személyiségtípus-kategóriát (melankolikus, szangvinikus, kolerikus, flegmatikus), vagy senki előtt nem ismeretlenek a jungi alapfogalmak sem (extrovertált, introvertált). Ősidőktől kezdve minden nagy kultúrát foglalkoztatott a személyiségalakító erők titkának feltárása, és sokszor a formáló erőket, hatásokat egyetemesebb összefüggések részeként gondolták el, melyeket manapság gyatra lenyomatokként szégyenítenek meg az asztrológus, horoszkópkészítő vámszedők.
Érdekes kérdés, hogy ha a népeknek is van "személyiségük", karakterisztikájuk, akkor az vajon hogyan formálódott, formálódik? Milyen erők hatnak rá? Nyilvánvalóan meghatározó tényezőkként jelentkeznek a földrajzi és éghajlati létfeltételek. Minden népnek van saját történelme, amely rokonítható a személyiség életútja során szerzett tapasztalatok formáló erejével. Ugyanakkor vannak olyan nem materiális iskolák is, mint például a szellemtudomány, melyek feltételezik, hogy léteznek a "néplelket" formáló magasabb erők is.
Hogy mindez miről jutott eszembe? Természetesen a koreai élményzuhatag hívta elő a gondolatokat. Nagyon sokunkat megragad a filmek, sorozatok nézése közben, a dalok hallgatása során egy bizonyos érzés. Sokszor rácsodálkozunk egy-egy általunk szeretett előadóművészben, színészben a megjelenésére. Nehéz pontosan megfogalmazni, hogy mi is ez, de talán a legjobban valamiféle mély bánatként írható le, mely a legnapsütésesebb, legvidámabb percek mélyén is ott lapul. Ha azt mondom, hogy a koreai romantikus vígjátéknál nincs szomorkásabb műfaj, akkor mindenki tudja, hogy mire gondolok. Ha a komolyabb filmek fogyasztóinak például az Oldboyt juttatom eszükbe, akkor vélhetően abban sem lesz vita közöttünk, hogy minden brutalitása ellenére a filmből árad valamiféle furcsa melankolikus hangulat, egy különleges melanko-brutál feeling. A koreaiak ragyogó mosolya egy pillanat alatt át tud váltani a legmélyebb szomorúságot árasztó hangulatba.
Színészek és más hírességek is megemlítik, amikor az életükről beszélnek, hogy "biztosan ez az én hanom". Mint már előttem sokakat, engem is érdekelt, hogy mire gondolhatnak, ezért megpróbáltam utánajárni a dolognak. Mi lehet az a han? Kutakodásaim során találtam egy izgalmas összefoglalást az alábbi cikkben, melynek fordítását most megosztom. Kiderül, hogy nemcsak az egyes személyeknek van hanjuk, hanem az egész koreai népnek is. A cikkben foglaltak talán segítenek megérteni azt is, hogy mi az, ami megragad bennünket a koreai lélek megnyilvánulásainak érzékelése során.
A cikk további érdekessége, hogy a benne foglalt gondolatok erősen vitára és továbbgondolásra is ösztönöznek - különösen az összehasonlításban megjelenő két pólus nyugati oldaláról vizsgálva a han megnyilvánulásainak értékelését.
A koreai han pszichológiája
Jon Huer írása, aki a Korea Times rovatvezetője
Előbb vagy utóbb, de minden külföldi tanul valamit a "han"-ról, arról a sajátos kulturális termékről, mely leginkább kifejezi a "koreaiságot", különösen mint annak érzelmi összetevőjének a forrását.
Néha "won-han"-nak is nevezik ("mélyebb han"-nak), mely mélyen befészkelte magát a koreai lélek bugyraiba, hogy formáljon, indokoljon és megmagyarázzon mindent, amit még ma is "koreai léleknek/gondolkodásmódnak" nevezünk.
Ha egy külföldi némi zavart érez bizonyos koreai magatartások kapcsán, legyenek azok nemzeti vagy személyes jellegűek, történelmiek vagy jelen idejűek, akár a nemzetközi kapcsolatok vagy a személyes interakciók terén, ez a han-tényező adhat megvilágítást és válaszokat.
Általánosságban az mondható, hogy a han (vagy a mély-han) egy elgondolás valami igazságtalanságról, amely bennünket ért. Ezt az igazságtalanságot okozhatta a koreai nép számára egy elnyomó idegen hatalom, a munkavállalók számára a munkáltatójuk, a polgárok számára a kormányuk, egy lány számára az anyósa, egy feleség számára a férje, egy szegény számára a gazdag szomszédja - bármi, egy személy vagy egy csoport ellen elkövetett, tartósan nyomasztó igazságtalanság vagy méltánytalanság.
Az igazságtalanság fennállása sokkal általánosabb, mint az igazságé, és a méltánytalanságé is sokkal inkább, mint a méltányosságé a világ és az emberiség történelmében, és ez a fajta sérelem szinte mindenütt megtalálható az emberek között. De Koreában az ezzel való számvetés különös intenzitású és fájdalmas, mintha valami égi elrendelés ereszkedett volna a han-sújtotta személyre, csoportra vagy nemzetre, mely meghaladja az emberi elviselhetőség mértékét.
A leginkább meghatározónak az előbb említett történelmi-gazdasági-politikai-kulturális faktorokat találjuk abban a befogadó tégelyben, melyek az egyediségét adják a koreai hannak.
Más módon megközelítve, a han egy antropológiai fogalom, amely számtalan szinten működik Koreában - a legmagasabb történelmi-nemzeti szinttől kezdve az egyes személyek legbensőbb-lelki érzelemvilágáig.
Röviden, ez egy felsőbb erő által "méltánytalanságot elszenvedni" érzése. Természetesen az erő változó. Néha a sors és a szerencse, néha a kormányzat, időnként az üzlet, a családi szerepek mutatják magukat "igazságtalan" erőként.
Gyakorlatilag minden koreai intézmény és személy a han hatalmas befolyása alatt áll. Tulajdonképpen az összes koreaiban mélyen gyökerezik a bánat és a sérelem érzése, mely szerint az igazságtalanság hatalmas erőitől szenvedtek méltánytalanságot.
Minden külföldinek, aki meg akarja érteni Koreát, a han megértésével kell kezdenie, hogy az mit jelent a koreai szívnek. Enélkül bárki Korea-értése teljesen helytelen.
Emiatt a han miatt Koreában az emberi-társadalmi kapcsolatok többsége pörölésből, könyörgésből és siránkozásból áll, hogy igazolja a múltbéli hant vagy kifejezze a jelenlegi hant. A politikától a családig, a nemzetközi kapcsolatoktól a televíziós sorozatokig a han kifelejthetetlen szerepet játszik annak elfedésében, hogy a koreaiak hogyan éreznek és viselkednek egymás irányában vagy más nemzetek iránt. Korea meg fogja bocsátani a halálos vétkeket is, megtorolja a legkisebb sértést is, vagy vég nélkül kesereg egy múltbéli han miatt, amelyet valaki elszenvedett vagy amelynek ki volt téve, minden attól függ, hogy éppen mi idézi fel a hant.
Mindennek a kiszámíthatatlan, és a legtöbb amerikai számára teljesen érthetetlen érzelmi kitörésnek, a magas rangú hivatalnokoktól kezdve az utca emberéig, a hanhoz kell hogy legyen köze az adott pillanatban. Azt lehetne mondani, hogy Korea minden érzékelhető cselekedete a felszín alatti észrevétlen han-faktorok eredménye.
De van egy sajátságos és egyedülálló különbözősége Koreának, amely eltér az emberi természet egyéb sérelmeitől. Ez pedig az az intenzitás, amellyel ezt minden személy a szívében hordozza, és a kollektív tudat emlékezetének hossza, amely oly teljességgel "koreaivá" teszi.
Még a legcsekélyebb megbántás is hozzáadódik és megőrződik a han nemzeti és egyéni tárolóiban.
Figyelembe véve Korea hosszú történelmének szenvedéseit az idegen megszállók igája alatt, kínzó szegénységben és a nemzetközi közönyösség arénájában, a teljes felhalmozott han Koreában hatalmas méretű és intenzitású. Bármi ebből a felhalmozódott és önsokszorozó igazságtalanságból kiválthatja, hogy egy koreai szív hihetetlenül erős érzelmi és cselekvési kitörést produkáljon.
Amikor a koreaiak néhányan összejönnek és beszélgetnek, akkor valószínű, hogy a résztvevők sorban újra elmondják a saját hanjukat, az őket ért méltánytalanság meséjét és a bánatuk okát.
A koreaiak szívében lévő han ilyen intenzitása és dominanciája gyakran megijeszti a külföldieket, akik ezt a han-alapú nemzeti karaktert Korea legjellegzetesebb és legzavaróbb aspektusának tartják.
Szintén ennek a hannak köszönhető, hogy politikai, gazdasági és kulturális kompromisszumokat nagyon nehéz itt elérni. Minden osztály, különösen a létminimum alatt élőké, hasonlóan a munkásosztályhoz, esküvel fogadja, hogy ellenzi ezt vagy azt, vagy inkább jöjjön a "halál", legyen szó akár egy szokásos dolgozói sztrájkról, szembeszegülésről a kormányzat krematórium-építési tervével vagy egy hulladéklerakó melletti döntésről. Szinte mindig azt halljuk: "Ellenezzük ezt vagy bármit a halálunkig!"
Hogy Korea hogyan érhet el helyezést a kiváló nemzetek között, ahol a kompromisszum és az ésszerűség jellemzi a nemzetközi gyakorlatot, azt leginkább a nemezisükben lehet vizsgálni, ami - a han.
Szociológiai értelemben a hant feloldhatatlan iróniaként definiálhatnánk. A fejlett társadalmakban, jellemzően az Egyesült Államokban, alig találunk hant megoldásra kialakított csatornák nélkül. Ha valaki megharagszik egy telefontársaságra, akkor például a Jobb Ügyvitelért Irodához irányítják. Ha valaki boldogtalan házasságban él valakivel, mindig ott van a válás lehetősége.
Ha valaki általában az élettel elégedetlen, tud munkát változtatni, elköltözhet egy másik államba, visszatérhet az egyetemre, vagy akár beperelhet valakit.
Mindezek a "megoldások" természetesen felületiek. De a fejlett társadalmakban, mint amilyen az Egyesült Államoké, a felületi kezelés erény, azon célból, hogy az emberi konfliktusok minden forrása ne vezessen végül a legkeservesebb konfrontációhoz.
Az Egyesült Államokban, egy tipikusan felszínes, de rendezett társadalomként, minden problémának megvan a maga racionalizált megoldása. A lehető legritkábban lehet látni egy amerikait ilyen vagy olyan kavargó han közepette.
Ha valamit egy külföldi megfigyelhet, az a han egyik legdrámaibb, szívet tépő észlelhetősége abban a formában, ahogyan a koreaiak sírnak a temetéseken vagy amikor találkoznak a rég nem látott rokonaikkal.
A jelenet újra és újra ismétlődik a koreai televízióban, és ezek egy része kiszivárog a világ más részeibe. Valóban nehéz nem együtt érezni a koreaiakkal, amikor a látszólag igazságtalan haláleset miatti érzéseiknek adnak hangot, vagy találkoznak a régóta elszakadt rokonaikkal.
De a nyugatiaknak, ezek a "tengernyi könnybe" vesző kontroll nélküli siránkozós jelenetek, ahogyan a koreai média bemutatja azt, csak egy emberi melodrámát jelentenek, ám ahhoz túl melodramatikusak és érthetetlenek.
Azt kérdezik: Hogyan lehetséges egyáltalán ennyi intenzitás az emberi érzelmekben? Miközben nyilvánvalóan semmi kivetnivaló nincs a rendkívüli szenvedélyességgel és a könnyek tengerébe vesző jajgatással, ha az emberi események azt indokolttá teszik, ez a fajta szélsőségesség Korea sajátosságának tűnik. Ez már önmagában erősíti azt a nézetet a külföldiek körében, hogy Korea egy "különös" ország. Ez a gondolat a "különösségről" könnyen fordulhat "furcsaságba" vagy még inkább "elmaradottságba". Ha a civilizáció azt jelenti, hogy valaki uralja többek között az érzelmi állapotait, akkor könnyű azt remélni, hogy a koreaiak fontolóra veszik az effajta extrém érzelmesség sugárzásának mérséklését a világ minden része felé.
A cikkben kifejezett vélemények és észrevételek az író szigorúan saját nézeteit tükrözik, és semmiben nem képezik a University of Maryland University College, illetve a USFK hivatalos álláspontját.
Bejegyezte és a fordítást készítette: Harudo11
