Vándor a szupersztrádán: Paik Nam June

Betekintés a világ első médiaművészének látnoki univerzumába

Nam June Paik: Electronic Superhighway: Continental U.S., Alaska, Hawaii (1995). Smithsonian American Art Museum. Fotó: Steven Zucker (CC BY-NC-SA 2.0) © Nam June Paik Estate

Már régóta tervbe vettem, hogy írok az egyik leghíresebb koreairól, Paik Nam June-ról, a világ első médiaművészéről. A Koreai Kulturális Központban megnyílt kiállítás most különösen jó apropót szolgáltat ehhez, mivel úgy fókuszál a kortárs generáció alkotásaira, hogy a háttérben végig reflektál a nagy elődre. Ezért nem haszontalan kicsit elidőzni annál a kérdésnél, hogy ki is, és miért is olyan fontos Paik Nam June (ejtsd Pek Namdzsun).

A modern művészet története tulajdonképpen nem más, mint a sorozatos kérdésfelvetések története, és ennek következtében a hagyományos kapaszkodók elvesztésének története. Az akadémikus művészetkép minden elemére rákérdeztek már az avantgárd indulásától kezdve, és a válaszok meglepő eredményekre vezettek. Először még csak a művészet egyes ágainak tárgykörén belül, azok témájára, formájára és esszenciális hordozóanyagaira vonatkozóan tettek fel zavarba ejtő kérdéseket, amelyeket nemsokára követtek a hétköznapi élet és a művészet határvonalait boncolgató felvetések éppen úgy, mint az egyes művészeti ágak átjárhatóságával és összeműködésével történő kísérletezések. A művészet kiköltözött az utcára, a  hétköznapi élet használati tárgyai beköltöztek a múzeumokba, a néző belépett az alkotás folyamatába, a művész pedig sokszor szinte csak gondolati koncepciókat alkotott... ám mindezt még a színek, formák, hangok, testek, tárgyak valóságában és valós időfolyamatokban. Egészen addig, míg meg nem született az elektronikus médium: a televízió, nyomában a képrögzítési és lejátszási eszközök technikai sokaságával, a videoszalagtól a számítógépig.

Mindenki ismeri a televízió történetét abban a vonatkozásban is, hogy a készülék maga csak egy tárgy, az életet a műsorszolgáltató leheli bele, mely kezdetekben mindenütt állami privilégium volt - és nagyjából ma is így van. A jól kereső állampolgár megveszi a készüléket, lerója a havi szolgáltatás "adóját", cserébe pedig élvezheti az egyirányúan fogyasztható, központilag adagolt tudatmódosítást. Tudjuk, hogy Orwellnek volt ezzel kapcsolatosan egy sokkoló társadalmi víziója, ámde mi dolga lehet mindezzel a művészeteknek? A kérdést Paik Nam June tette fel, és csattanós választ is adott rá.

Paik Nam June portréja. Fotó: ismeretlen szerző,
 Shizhao által körülvágva. (CC BY-SA 3.0) Wikimedia Commons

Hogy miként lett az 1932. július 20-án, a világ egyik történelmileg legelzártabb, ráadásul éppen annektálás alatt lévő országában, Koreában született Paik a globalizálódó világ első számú médiaművésze, az már önmagában megérne egy életrajzi regényt, vagy talán stílusosabban filmet, rendhagyó internetes performanszt. 

Nam June egy textilkészítő ötödik gyermekeként született. Szerette a zenét és a művészeteket, zongorázni is tanult Szöulban. A család 1950-ben a koreai háború elől Hongkongba menekült, majd nemsokára Japánba költöztek, ahol a fiú egyetemre járt. A Tokiói Egyetemen művészetet, zenetörténetet és filozófiát tanult, majd 1956-ban Arnold Schönberg zeneszerző munkásságából írta a diplomamunkáját. Az útja Németországba vezetett, ahol a következő két évben a Müncheni Egyetemen zenetörténetet, a Freiburgi Konzervatóriumban pedig zeneszerzést tanult. Ebben az időben került kapcsolatba a Fluxus csoporttal, amelynek neve a tevékenységük állandóan fluktuáló, változó jellegére utalt. A csoport tagjai az élet és a művészet közötti határokat tagadva a "minden művészet" és a "mindenki művész" új-dadaista szellemében hozták létre alkotásaikat, melyre a kísérletezés, a játékosság és a különböző formák ötvözése volt jellemző, így Paik is a kísérleti zenét színházi előadással keresztezte. A csoporthoz tartozott Yoko Ono is, akivel még Japánban ismerkedtek meg.  

Paik Nam June: Victrola (2005). A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.

Paik a kortárs zeneszerzők közül együtt dolgozott Karlheinz Stockhausennel is, ám legnagyobb hatást John Cage tette rá, aki egyrészt elindította az elektronikus művészetek felé, és akit követve 1964-ben Amerikába, New Yorkba költözött.

Ám előtte még 1963-ban Wuppertalban bemutatkozott "A zene bemutatása: az elektronikus televízió" show keretében. Egy szobában tizenhárom televíziót helyezett el, amelyek egy része nem volt bekapcsolva, egy részükön nem volt kép látható, a többi pedig torzított képet mutatott, amelyet Paik hozott létre a tévék környékére helyezett mágnesek segítségével. A zene mellett a televízió és a videó technikai lehetőségei is izgatták. Shuya Abe mérnökkel együtt dolgozva megalkották az első videó-szintetizátort, amellyel képesek voltak az eredeti képet modulálni, és a tévéképernyők képét egy külső mágnessel absztrakt képekké változtatni.

Paik Nam June: Nixon TV (1965/2002). A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.

Ez a játék szembement a televíziók fentebb leírt, központilag irányított alkalmazásával. Ám a "saját műsor" gyártása 1965-ben a Sony első videokamerájának megjelenésével hatalmas löketet kapott, mivel a kamera könnyen hordozható és bárki számára hozzáférhető eszközt kínált az elektronikus képalkotáshoz. Ez pedig a Paiktól nem idegen filozófiai megközelítést is szolgálta, mely a képalkotásnak - és magának az alkotási folyamatnak - a demokratikussá tételéről szólt, lerombolva a hatalmi monopóliumok maguknak tulajdonított jogait.

Paik munkái egyrészt magát a televíziókészüléket, mint tárgyat emelik ki az otthonok világából és helyezik más összefüggésbe a kiállítási objektumok részeként. Másrészt leválasztja a készülékeket a készen kapott adásfolyamról, és saját tartalommal tölti meg azokat. Ennek során kísérletezik is a hang- és képszolgáltató eszközök technikai lehetőségeivel.

Azonban ezek a kísérletek nem öncélúak. Paikot az emberi élettel összefüggésben az idő fogalma izgatja. Általánosan is, filozófiai kérdésként, és az új médium nyújtotta lehetőségekkel kapcsolatosan is. "The future is now." - A jövő most van, jelenti ki, és ezzel minden aktuális döntésünknek és cselekedetünknek jövőformáló hatást és felelősséget tulajdonít, azt hangsúlyozva, hogy a jövő nem egy tőlünk függetlenül létező, valamikor csak úgy, esetlegesen bekövetkező entitás. 

Paik Nam June: Three Eggs (1975–1982). A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.

A videotechnika elgondolkodtatja, és olyan meglátásokra ösztönzi, melyekben mostani korunk valóságának számos jelenségét elképesztő pontossággal megjósolja. Felismeri, hogy az elektronikus képrögzítés és a visszajátszhatóság először képes megbontani a lineáris időfolyamot, és lehetővé teszi például az időben egymást követő események felcserélt időrendben történő átélését.

A ma ifjai talán már el sem tudják képzelni, hogy a képrögzítés hajnalán a videokazettát betéve a készülékbe csak csak lineárisan haladhattunk, de nem ugrálhattunk egyik részről a másikra, mint egy mai DVD-n vagy különösen egy digitális fájlban. Paik nem tudhatott mindezekről, nem láthatott digitális televíziót sem, mégis ezeket írja:

"A videószalagot vissza lehet tekerni, de életünket nem. A videómagnón négy gomb van: „gyors elôre", „gyors hátra", „indulj", és „állj". De életünknek csak egyetlen gombja van: „indulj". Ma már létezik a Betamax, ez az Istent is felülmúló szerkezet, hiszen az ember már a hétórás hírek előtt láthatja a kilenckor kezdődő tévéjátékot. Ilyesmi sosem történik meg az életben. Ha 25 éves koromban tudom, hogy 47 éves szegény művészként hogyan érzem majd magam New Yorkban, másképpen tervezem meg az életemet. Előre nem tudhatunk semmit, életünknek nincs „gyors előre és hátra" gombja. Ezért aztán lépésenként haladunk, és hibáinkat újabb hibákkal igyekszünk kijavítani. Ellenben tanárokat fogadunk és megfizetjük munkájukat, mert a tanár, akárcsak a Betamax, gyorsan is tud előre haladni.

De térjünk vissza a nem-időbeli információhoz. Az időbeli és nem-időbeli információt a kétféle tárolási mód különbözteti meg egymástól. A „könyv" a nem-időbeli információ legősibb formája. A televízió és a videószalag azért rossz, mert mindkettő időbeli információ-rendszer. Az ember azért nem tanulta még meg, hogyan kell az időbeli információt megfelelő módon rögzíteni és tárolni, mert a jelenség új. Senki nem állítja azt, hogy az Encyclopedia Britannica unalmas olvasmány, annak ellenére, hogy rengeteg információt tartalmaz, ugyanis egy lexikont bármelyik oldalán felüthetünk, az A vagy B betűnél, a C-nél, az M-nél, és az X-nél is, de ha az ember videót vagy televíziót néz, végig kell haladnia az egész ábécén. Bár az összevetés egyszerű, a különbség mégis nagy. Ezért lesz életben a könyv egészen addig, míg az elektronikus információ felül nem kerekedik a nem-időbeli információ problémáján."

— Nam June Paik: Historical Context and Future of Video Art, 1980 / Reprinted in The Collected Essays of Nam June Paik, MIT Press, 2000)

Paik Nam June: I’m a Painter too (1993). A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.

Megjósol olyan a technikai megoldásokat, amelyek a mi életünknek már természetes részei:

"A festmény a jövő században valószínűleg elektronikus tapéta lesz, amit könnyűszerrel be lehet programozni egyszerű vagy bonyolult képekre. Lesznek szabványosított elektronikus vásznak, úgyhogy ha az ember ki szeretné állítani a képeit Írországban vagy a Kongói Köztársaságban, egyszerűen csak postára ad egy programkártyát, amit a helyszínen bedugnak a gépbe, és mögötte kivilágosodik a vászon. Létre kell jönni egy ilyen rendszernek, különben a művészek közt megszűnik a kommunikáció. A fotó is elektronikus lesz, ami egyébként ugyanerre az energia-helyzetre vezethető vissza. Mivel a film-nyersanyag egyre drágább, nincs értelme fényképeket készíteni. Ha az ember elektronikusan rögzít egy helyzetet, és erről jó minőségű papírképet tud készíteni, átugorja a kémiai folyamatokat. A következő lépés az elektronikus fényképezőgépek kifejlesztése lesz. Rossz fényviszonyok mellett is lehet majd fényképezni, úgyhogy senkinek nem lesznek titkai. Már ma is látni miniatűr videókamerákat. Meg fognak jelenni a szuper 8-hoz hasonló szerkezetek, amelyekbe a kamera és a felvevő is bele lesz építve, és jó minőségű felvételeket készítenek majd egyórás videószalagra."

— Nam June Paik: Historical Context and Future of Video Art, 1980 / Reprinted in The Collected Essays of Nam June Paik, MIT Press, 2000

Paik Nam June: Untitled (Newspaper Drawing) (2003).
A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.

Művészeti elmélkedései a jelenkor problémáival kapcsolatosan is elgondolkodtató felismerésekre vezetik:

"Az olaj- és energiaválság tehát a súly problémájára vezethető vissza. Ma azért van olajválság. mert évmilliókig a 60 kilós emberi testet egy 60 kilós emberi test segítségével szállítottuk. De az utolsó 50 évben a 60 kilós testet 300 kilós autóval szállítjuk. Ez a világ valaha kitalált legostobább rendszere. "

"A művészetnek az a dolga, hogy a jövőről gondolkozzék. Jelenleg azonban nehéz megjósolni a jövőt. Herman Khan, a legismertebb futurológus két dologban tévedett. 1967-ben adta ki 2000-ről szóló tanulmányát. Rengeteg tudományos ösztöndíjat költött a könyv megírására, de 1967-ben Khan egy szóval sem említette az ökológiát és a környezetszennyezést. 1967-ben a hippik foglalkoztak az ökológiával. Khan a legismertebb futurológus, még annyit sem értett a dolgokhoz mint a hippik. Ezek után 1970-ben ugyanez a Khan úr könyvet írt a hetvenes évekről, és ebben egy szóval sem emlékezett meg az energiaválságról. Még ma is abból él, hogy futurológus." 

Paik Nam June: Untitled (Collage with Playing Card Motif and Drawing) (1990s).
A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.

Paik előrevetítette a "globális világfalu" képét, akkor, amikor az internet még nem is létezett, és az ő nevéhez fűződik egy fogalom megalkotása is: 1974-ben használta először, majd jóval később az egyik munkájának címe lett az "Elektronikus szupersztráda". Húsz évvel később, amikor az "információs szupersztráda" közkeletű fogalommá vált, Paik tréfásan azt mondta: "Bill Clinton ellopta az ötletemet."

Az  “Electronic Superhighway: Continental U.S., Alaska, Hawaii" című alkotás 336 darab televíziókészülék, 50 darab DVD-lejátszó és 170 méternyi neonfény felhasználásával készült. A hatalmas, 12x4 méteres neon-videó szobor az Egyesült Államok térképét formázza, és minden egyes állam tévéin egy arra jellemző adás látható, például Kansas területén az Óz, a csodák csodája című film részlete, vagy Alabama területén Martin Luther Kingről készült felvételek. Azt alkotást így az is meghatározza, hogy maga Paik mennyire értette meg Amerikát és a kulturális jelenségeit.

Orwell víziója Paikot sem hagyta nyugodni. Természetesen tisztában volt az egyéni életterekbe behatoló "nagy testvér" figyelő szemeinek összes veszélyével. Nem kis iróniával az 1984-es évet január 1-én Paik projektje indította, mely az első "műholdas installáció" volt, de vitába szállva a veszélyekkel a technológia kínálta előnyökre helyezte a hangsúlyt, mellyel a különböző országok, népek közötti kommunikációt és kulturális megértést szolgálhatja. A műsort Amerika-szerte közvetítette a nemzeti televízió, Párizsban a Pompidou Központ, valamint több adó Németországban és Dél-Koreában, összesen mintegy 25 millió nézőnek.

[Vintage TV] Good Morning Mr. Orwell; Pilobolus: What Grows in Huygen’s Window, Oneiric,
Sally In The Garden (Arts & Entertainment Network Cable 1984) (Video via Internet Archive)

Arts Avenue S4 Ep2 Nam June Paik "Good Morning, Mr. Orwell 2014"
(Arirang TV, YouTube)

Paikot egész életében foglalkoztatta a zen-buddhizmus, alkotásaiban lépten-nyomon találkozunk ennek lenyomatával. Soha nem cigarettázott, nem ivott alkoholt és nem vezetett autót. Mégis, arra a kérdésre, hogy buddhista-e, azt válaszolta, hogy "Nem, én művész vagyok." Ugyanakkor a zen lényegi gondolatai benne rejlenek a munkáiban, a tévé-dobozba tett adáshelyettesítő gyertyában éppen úgy, mint a "Zen for film"-ben. Ez utóbbiban az üres szobában a vetítőgép olyan filmet vetít, amelyen nem látszik semmi. A zen pedig azt mondja, hogy értsd meg az életet ösztönösen, gondolatok vagy nyelv nélkül. Nézz magadba, hogy felfedezhesd az igazságot, tisztítsd meg az elméd, és egyszerűen csak legyél, inkább mint hogy tégy valamit, gondolkodj, ahelyett, hogy beszélnél. A kaotikus és zajos világban ez a béke és nyugalom elérésének lehetősége.

Természetesen az alkotás művészetelméleti kérdést is felvet: vajon filmnek tekinthető-e egy képek nélküli fénykeret vetítése? Ez ahhoz hasonlatos, ahogyan John Cage a 4'33" című művében a hang nélküli – tisztán szünetből álló – zene lehetőségével játszott el; mindez visszhangozza Cage zen-szellemiségű, meghatározó alapelvét: „Nincs olyan, hogy üres tér vagy üres idő. Mindig van mit látni, mindig van mit hallani.” (John Cage: Silence: Lectures and Writings, Wesleyan University Press, 1961).

Paik a nyugati technológia és a keleti spiritualitás találkoztatásában játékos fricskákat is osztogat. A TV Buddha sorozat önmaga vetített mását szemlélő Buddhája egyaránt szól a 'ki néz kit? ' kérdéséről, a helyzet öntetszelgéséről, a televíziós média magánszférába tolakodó és bűvöletbe ejtő voltáról,  valamint a "nézem, aki engem néz" végtelen körforgásával a buddhizmus reinkarnációs hitéről.

Paik Nam June: TV Buddha (1974). Videóinstalláció bronz szoborral és monitorral.
Fotó: “gregoryg” (Flickr / Creative Commons).

Paik zavarba ejtően egyesítette műveiben az ember által teremtett világot a természetessel. Azt vallotta, hogy ennek a kettőnek egyensúlyban kell lennie, mert az ember nem létezhet egyik nélkül sem.

Paik Nam June: TV Garden / TV kert 
Installing TV Garden, Smithsonian American Art Museum, CC BY-NC-ND 2.0

Paik Nam June: *Turtle* / *Teknős* (1993). Monumentális (10 méter széles) videószobor, amely
166 televíziómonitorból áll, jelenleg az Ulsan Művészeti Múzeum állandó gyűjteményének része.
(Videó a YouTube-ról)

Paik életművét még csak vázlatosan sem lehet ismertetni egy ilyen írás keretében. De nem maradhatnak ki a talán legjátékosabb sorozat darabjai, amelyeket hallatlan kreativitással építgetett. A három generációnyi családtagot és más híres embereket formázó szobrok többnyire kimustrált, régi tévé- és rádiókészülékekből álltak össze egyéni, karakteres, névadójukra ráismerhető darabokká. Eredetileg a távirányítós játékok ötlete alapján készültek a járni és beszélni is képes robotok, amelyek később statikussá váltak, csak a képernyőik maradtak mozgásban, élővé téve őket.

Az első távirányítású robot, a K-456 (1964) szomorú véget ért. Az amerikai Whitney Museum of American Art kiállításáról 1982-ben Paik kivitte az utcára, és az úttestre irányította, ahol egy autó elütötte. Mindez egy megörökített performansz részét képezte, mellyel Paik a "XX. századi technológia katasztrófáját" kívánta érzékeltetni, "amellyel együtt kell élnünk". (Nam June Paik: “The First Accident of the Twenty-First Century” Performance, 1982 / Archived in Whitney Museum of American Art Records, 1982)

Paik Nam June: Bakelite Robot (2002).
A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.

Paik egyik legnagyobb projektje az 1988-ban Szöulban tartott olimpiához kapcsolódott és a "Wrap Around The World" címet viselte. Akkori mércével mérve globális esemény volt, mert bár még nem voltak olyan kiépült kapcsolatok a kontinensek között, mint ma, az élő eseményben tíz ország vett részt és több mint 50 millió nézője volt. Mindenki maga formálta meg az üzenetét, mely főként a szórakoztatásra koncentrált, tehát Kínából kung fu és popzene, Rio de Janeiróból salsa, Írországból esős motorverseny, Hamburgból egy Brahms szülőházának parkolójában tartott koncert, Bonnból a Beethoven szülőháza előtti Die Toten Hosen fellépés képei érkeztek, melyekhez New York a Föld űrből készített felvételeivel járult hozzá. Rengeteg popzenész és a művészvilág más sztárja vett részt a projektben David Bowie-tól Merce Cunninghamig.

Paik Nam June: *The More the Better* (1988), Szöuli Nemzeti Modern és Kortárs Művészeti Múzeum Fotó: perspective (CC BY-SA 4.0), Wikimedia Commons

Ez a rendkívüli alkalom vezette vissza Paikot hazájához, mellyel húsz éve megszakadtak a kapcsolatai. Korea is fejet hajtott a világhíressé lett tékozló fiú előtt, és a Szöuli Modern Művészetek Múzeumába került az olimpiai projekt hatalmas születésnapi tortája, melyet Paik épített 1003 televízióból, "The more the better" (Minél több, annál jobb) címmel. Önirónia saját magával szemben, és egy kis kérdőjel a világ vezető gazdasági hatalmaihoz felzárkózni kívánkozó Korea törekvései mellé.  A hatalmas, tévékből álló bábeli torony körül koreai dobosok ültek és Paik, aki zeneszerzőként indult szülőhazájából, most felvette a hanbokot, és miközben felszolgáltak egy valódi születésnapi tortát, mely az installáció modelljéül szolgált, Paik szavai ismétlődtek: "Folytasd a zenét".

Paik 1996-ban agyvérzést kapott, amelytől lebénult az egyik oldala. Bár segítséggel tudott járni, életének utolsó évtizedét főként kerekesszékben töltötte, de aktívan dolgozott így is. A floridai Miamiban halt meg 2006-ban, nemzedékeket inspiráló hatalmas életművet hagyva maga után. A videóművészet atyjaként olyan utódokra tett mély benyomást, mint a ma egyik legnagyobbja, Bill Viola.





Források:

Nam June Paik Studios
www.paikstudios.com

An exhibition at two venues, Tate Liverpool and FACT

http://www.tate.org.uk/download/file/fid/6393
Nam June Paik Made Video Into a Modern Art Form 

http://learningenglish.voanews.com/content/nam-june-paik-made-video-into-a-modern-art-form-122065029/114436.html

Nam June Paik: Nem-időbeli információ
Fordította: Lugosi Lugo László
Forrás: http://www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/paik.htm

Nam June Paik Wrap around the world
http://www.medienkunstnetz.de/works/wrap-around-the-world/images/9/

Lumpens - interjú

Az interjút készítette: Song Hyo-jun
Forrás: Cuvism magazin, 2013.10.29.
Angol fordítás: @onesunnylady – thesunnytown.wordpress.com
Magyar fordítás: Harudo11
____________________________________________________

Yoon Mirea "Get It In"-je, Drunken Tiger "The Cure"-ja és legutóbb a Spica "Tonight"-ja... Lumpens rendező szenzációs videókat ajándékoz nekünk a szemünk és fülünk kényeztetésére. Főiskolai napjai óta érdeklődik a videózás területe iránt, hasonlóan a tánchoz is, amelynek nyomán létrehozta a "V.A.J.P" (Visual Art Jam Performance) különböző előadásait. Ezeket követően kezdett zenés videókon dolgozni, elsőként az E.E "Curiosity Kills"-ével. Három perc rövid idő, de ahhoz elég volt, hogy megmutatkozzon Lumpens érzéke a szépséghez. Milyen messzire fog eljutni? Íme Lumpens művészeti igazgató, aki minden egyes elkészített munkájában megmutatja csodálatos stílusát. Honnan jön az ehhez való érzéke? A Cuvism ennek eredt nyomába.

Lumpens művészeti igazgató

Üdvözlöm. Kérem, hogy mutatkozzon be.

Üdvözletem. Choi Yong Suk vagyok, az emberek Lumpensnek hívnak, és jelenleg egy csomó videoprojekten dolgozom. Örvendek a találkozásnak.

Lumpens művészeti igazgató

Kezdjük a gyerekkoránál. A Kookmin Egyetemen tanult grafika szakon. Tudom, hogy később ment az egyetemre, mint ahogy a legtöbb ember teszi.

Harmadéves középiskolás koromig énekesek háttértáncosa voltam. Ezért egyáltalán nem gondolkodtam azon, hogy egyetemre menjek. Bár gondoltam rá, és a táncos képességeim sem fejlődtek. Attól a pillanattól kezdve azon aggódtam, mit tehetnék most, hogy a táncban képeztem magam. Őszintén szólva, már amikor táncos voltam, szerettem televíziós forgatásokra, a zenés videók helyszíneire járni, a rajzolást pedig mindig is élveztem. Nagyon sok dolog hatott rám. Tudni akartam, hogy mit is szeretnék csinálni ezen dolgok közül, és a design-t választottam. Ezért iratkoztam be az egyetemre és végeztem a design szakon.

Úgy tűnik, mintha nem érdeklődött volna azelőtt a design iránt.

De nagyon is érdekelt. A bátyám is design-t tanult. Van egy kis korkülönbség köztünk. Ennek köszönhetően tanultam a külföldi kultúrákról és a zenéről gyorsabban a társaimnál már gyerekkoromtól kezdve.

Annak ellenére, hogy az utóbbi időben egyetemre járt, mellette egy csomó személyes projektet is kiviteleznie kellett.

Valóban. Hogy őszinte legyek, a mostani tevékenységeim ugyanazok, amiket már az egyetem óta végzek. Az osztálytársaimhoz képest én közömbös voltam az órák iránt. Igazán azok a kapcsolatok segítettek nekem, amelyeket az utcai kultúra embereivel építettem ki, még amikor táncos voltam. Az egyetem alatt fogalmazódott meg bennem, hogy ezen a területen szeretnék dolgozni, ezért táncos és gördeszkás videókat készítettem. Pusztán szórakozásból fogtam a megvalósításukba. 

 

 Lumpens 2010

Ezután belevágott egy projektbe, melyben különböző művészeti területeket egyesített. Ennek V.A.J.P (Visual Art Jam Performance) lett a neve. Az egyetemi időkben indult ez is?

Így van. Valójában ez volt az első dolog, amivel foglalkoztam, és ez lett a végzős munkám is. A barátaim egy galériában csinálták a sajátjukat, és engem nagyon érdekelt a színpadi produkció. Mivel éppen egy show volt, amin dolgoztak, az valami olyasmivé alakult, amit együtt készítettünk. Szerencsére az iskolám rábólintott, hogy használhassuk azt a helyszínt, így a végzős projektemet ott tartottam, amely az első képzőművészeti jam-performansz is lett.

V.A.J.P 2011 from lumpens on Vimeo.

 

Lumpens V.A.J.P Movement.1 with jisuck Ahn

Az utóbbi időben olyan művészek számára készített zenés videókat, mint Tiger JK, Yoon Mirae, Spica, Younha, E.E. Kíváncsi lennék a munkafolyamatra.

Először is meghallgatom a dalt, majd megbeszéljük. Bár E.E esetében éppen különösebb koncepció nélkül dolgoztam. Csak egyetlen kulcsszót használtam. Az E.E "Curiosity Kills" esetében, amely az első zenés videóm, ez a kulcsszó a "bokko" [retro] volt. Akkoriban minden akörül az esetlen bokko stílusról szólt. Emlékszem, hogy a munkám az ezzel szembeni ellenállás körül forgott.

   

Younha - Run

Tudom, hogy az E.E "Curiosity Kills"-ét párszor fel kellett venni a képminőség miatt.

Így igaz. Emlékszem arra a küzdelemre, hogy akkoriban olyan dolgokat rögzítsek, mint az MTV Awards, azután a bátyám felvett egy másik programot. Észrevettem, hogy a képminőség nagyon rossz lett. Nagy figyelmet fordítottam erre, és az eredeti, tiszta videót addig másoltam, amíg a képminőség leromlott. Ettől támad ez a régi kép érzés. Azt hiszem, hogy a végeredmény felülmúlta a várakozásaimat.

Curiosity Kills - E.E

Milyen volt a Yoon Mirae-nek készült "Get It In" munkafolyamata? Olvastam a blogját, és azt írta, hogy nagyon megküzdött vele.

Ez az "Alkotók projektje" keretében készült. Az Intel és az amerikai "Vice Magazine" voltak a vezetői. A projekt arról szólt, hogy bemutattak néhány alkotót különböző országokból és támogatták a munkáikat. Ennek egyik nagyobb részére választottak ki engem, adtak hozzá pénzt, és közben azt mondták, hogy "bármi is legyen az, csináljon valami szórakoztatót". Kiderült, hogy JK hyung és Yoon Mirae is a kiválasztottak között volt. Így jött létre a zenés videó.

 

Yoon Mirae - Get It In

Mikor azt mondta, hogy küzdelem volt, azt hogy értette?

Mert első alkalommal készítettem videófilmet nagy költségvetésből. Őszintén szólva, nem tudom, hogy itt hogyan működik, de ha Koreában dolgozol, akkor az első néhány évben feltehetően segédrendező leszel, de én semmi ilyet nem csináltam. Hiányzott a tapasztalatom, és emiatt néhány területet nehéz volt kezelnem. Az időbeosztás nem úgy működött, ahogyan terveztem. Szerettem volna több akciót, több feszültséget, igazán ambiciózus voltam. Mégis, ahol akkor tartottam, ez szórakoztató volt, mert valaki más pénzéből valósíthattam meg azt, amit szerettem volna.

The Creators Project - Yoon Mirae "Get It In"

A Drunken Tiger "The Cure" zenés videója nagy hatást gyakorolt rám. Azonban azt mondta az SNS-én, hogy a nyitójelenetben látható mérlegnek van egy titkos jelentése. Felfedné ezt a titkot ma nekünk?

JK hyung még nem árulta el az okát, hogy miért hagyta ott a Jungle Entertainmentet. Sok félreértés keletkezett, mint hogy "elárulta és otthagyta őket", "megszedte magát és lelépett". De nem ez történt. Őszintén, megesett egy csomó rossz dolog. Elárulták a barátai, akikben megbízott. Pénzügyileg szólva, kijátszották és valahogyan átverték. Ezért a videóban lévő mérleg az igazságérzetet sugallja. Hogy őszinte legyek, mi ösztönösen valami erősebbre törekedtünk, de JK édesapja még mindig beteg, ezért ez a gyógymódról szól. Nem arról, hogy szándékában állt volna harcolni bárkivel is. Egyszerűen egy pozitív üzenetű albumot szeretett volna készíteni.

Úgy érzem, hogy az említetten kívül is vannak még rejtett üzenetek, amelyekről nem tudunk.

A videóban benne van a 8:45-ös szám, amely az az időpont, amikor JK nagymamája meghalt. Ugyancsak ez volt a korábban kiadott dalának a címe is. Minden egyes látható képnek van jelentése. Olyan ez, hogy csak állj fel, hadonássz a kezeddel, én vagyok az egyetlen, aki érti az efféle dolgokat. Ezt csinálják a hip-hop zenészek, és még GD is. (nevet) Kaphatsz egyféle "Ne harcoljunk, csak mutogassunk a kezünkkel és érezzük jól magunkat" érzést. De ha jobban megnézed, láthatod, hogy szörnyetegek vannak körülöttük. A dalszöveg alapján elképzeltem őket. És a gyerek, akit  a végén látnak, lerajzolja őket, mivel Jordanre gondoltam.

Drunken Tiger with Bizzy, Yoon Mirae - The Cure

Tudom, hogy Tiger JK-vel együtt irányítják a "FeelGhood Music"-ot. Hogyan történt kettejük találkozása?

A korábban említett "The Creators Project" munkálatai során kezdtünk közeledni egymáshoz. Azt követően is tartottuk a kapcsolatot, és most már közel állunk egymáshoz. Hogy őszinte legyek, az hogy vele együtt irányítom a "FeelGhood Music"-ot, nem azt jelenti, hogy pénzt fektettem be vagy valami ilyesmit. Szinte független márka vagyunk. Én mindössze a kreatív dolgokban veszek részt, mivel önállóan működtetem a saját vállalkozásomat. Én ezzel tudom segíteni őt. Nagyon sokat beszélgetünk. Erősen támaszkodunk egymásra.

 

FeelGhood Music

A legutóbbi rendezései között először dolgozott együtt a Spica nevű lánycsapattal és elkészítette a "Tonight" című zenés videójukat. A Spica első promóciós tevékenysége a "Tonight" kapcsán egy Cuvism-interjú volt. Milyen volt velük dolgozni?

Őszintén szólva, vannak esetek, amikor az ügynökség és az én irányvonalam nem egyezik, ezért az idolokkal való együttműködés időnként kis nehézségekbe ütközhet. Azonban Hyori olyan nagy hatással bír, hogy nincs szükség a klasszikus idol-formulákra. Szerencsére Hyorival jól megértjük egymást, így szórakoztató volt a projekten dolgozni. A lányok is jól követték az irányvonalamat.

Spica - Tonight



Spica - Crazy Bitch

Beszéltünk azokról a munkákról, amelyeket az évek során készített. Van olyan, amelyet úgy tudna leírni, mint az önt leginkább képviselő munkát?

Az E.E "Curiosity Kills"-e az egyik, amelyik tökéletesen tükrözi a fiatalabb napjaimnak megfelelő ízlésemet. Habár sokat változott a stílusom. Az akkori munkáim nagyon ártatlanok és frissek voltak. A "Sweet Dream"-hez hasonló munkák azok, amelyek tükrözik a stílusomat és a bennük foglalt történetek olyanok, amiket kedvelek. Úgy érzem, hogy senki nem jönne rá erre. (nevet) Hogy őszinte legyek, nincs egy nagy dobásom. Ezért gondolom, hogy még mindig az E.E "Curiosity Kills" az, amelyet reprezentatív munkámnak nevezhetek, mivel azt követően nincs egyetlen reprezentatív munkám sem. (nevet)

MFBTY - Sweet Dream

Azt mondta, hogy sokat változott az ízlése az évek során. Ha kapna egy lehetőséget arra, hogy szabadon dolgozzon, mi lenne az eredmény?

Gyerekem született, ezért megint változott az ízlésem. (nevet) Például, amikor a Spicával dolgoztam együtt, az volt az első alkalom, hogy lánycsapattal dolgoztam. Volt néhány érzéki felvétel, amely kiváltotta azt, hogy "Oh~". Azonban most. hogy már van egy gyerekem, az ártatlanságot szeretném kifejezni, és ez tükröződik nagyon Cho Young Pil zenés videójában, a "Romance"-ban. Szinte egyszerre jelent meg mindkettő. Azt hiszem, hogy ez teszi őket így vagy úgy különbözőkké. Nagyon sokféle és eltérő dolog van, amit ki szeretnék próbálni, mert a szívemben még mindig egyetemista diák vagyok. Félre kell tenni a dolgokat, amiket jól csináltam. Kényelmesebben kellene élni az életemet és megpróbálni mindig valami mást csinálni. Szintén ki szeretnék próbálni valami látványos dolgot egy csomó CG-effekttel. Szeretnék próbálkozni a csendes érzékenységgel is. Teljes mértékben szeretnék próbát tenni egy idol videóval is, de van néhány aspektus, melyeket illetően eltűnődöm, hogy képes lennék-e tükrözni a saját ízlésemet.

Cho Yong Pil - Sullem

Kérem, hogy adjon néhány szóban tanácsot azoknak, akik arról álmodoznak, hogy önhöz hasonlóan a videózás területén dolgozzanak.

Úgy gondolom, hogy amikor a hallgatók manapság végeznek, a karrierjüket a rendszerhez illesztik. Például, nagy cégeket keresnek, mert aggódnak a fizetésük miatt vagy TOEIC pontokra vágynak [angol nyelvvizsga - a ford. megj.]. Időközben azonban eltelt egy kis idő, és diplomát szereztem. Nem volt TOEIC pontszámom. Csak dolgoztam keményen a személyes tevékenységeimen, és az emberek rendezőnek hívtak engem. Csak készítettem a filmeket, online feltöltöttem őket és így lett belőlem rendező. Néhányan, akik a rendszerben vannak, azt kérdezik tőlem, hogy "nincs semmilyen bázisod?". Mégis, velük összevetve, én jobban bízok abban, hogy képes vagyok jól csinálni. Sokat kell tanulni ahhoz, hogy megkapd az elismerést ezektől az emberektől, de azt hiszem, hogy nekem határozottan vannak olyan erősségeim, amelyek nekik nincsenek.

Azt hiszem, hogy még inkább egyet tudunk érteni abban amit mondott, mivel az ön személyes története közvetlenül a tapasztalataiból származik.

Valóban. Amikor az iskolában vagy, akkor mindennél erősebben birtokolnod kell az "én vagyok az, aki megcsinálja" érzést. Ha az volt a választásom, hogy rendező legyek, mivel zenés videókat akarok rendezni, akkor azokkal a kölykökkel ellentétben, akik 4.5 GPA-val diplomáznak, hiába vannak rossz jegyeim, meg kell őriznem az érdeklődésemet a zenés videók iránt, és művészi érzékkel megáldott barátokra van szükségem. Azt hiszem, hogy mindkét eset pontosan ugyanaz. Jó eredmények és állásvadászat, én nem csináltam ilyen dolgokat, és azt hiszem, hogy az egyetemi életnek az az értelme, hogy találkozz a kollégáiddal és tanulj egy csomó dolgot amellett, amit a tanteremben tanítanak. Ettől jön meg igazán a kedved.  És ez az, amiért ma én itt tartok, és a barátaim, akik nagy cégekhez mentek, most jönnek és felfedeznek engem. Azt hiszem, hogy ez egyszerűen igazságos így.

Lumpens meglepő megközelítésben! A hétköznapi életének története


Általában hogyan tölti egy napját?
 

Mostanában, amikor hazamegyek a munkából, vigyázok a gyerekemre, az otthoni játékom a GTA*, az irodai a LOL**. Vagyis, ennél sokkal interjúszerűbb választ kellene adnom? (nevet) Mindig a munka jár a fejemben. (nevet) Habár úgy gondolok a videojátékokra, mint összművészeti végeredményre. Beletehetsz design-t, filmet, zenét. Mindent tartalmaznak. Ezért kell folyamatosan tanulnom, hogy lépést tartsak velük.

[* Grand Theft Auto, A nagy autólopás - egy bűnügyi helyzetek szimulációira épülő videojáték,
** League Of Legends, a legendák ligája - a magyar fordató kiegészítése]

스타일로그 - Style Log Ep.3 : 룸펜스의 유쾌한 라이프를 탐내보자 

https://www.youtube.com/watch?t=17&v=wAQ1iZ9ijwY

 
Először is. Gratulálok a fia születéséhez. (nevetés) Hogyan lehetne önt apaként leírni?

Nem tudom. Azon túl, hogy segítek az otthoni dolgokban és figyelek az ilyesmikre, megpróbálom megmutatni neki a kulturális sokszínűséget, néhány fejlett kultúrát, mint ahogy a bátyám tette azt nekem. Ez nem kényszer. (nevet) Még csak 160 napos, de felkészítem magam, hogy megmutassam neki ezt a fajta kultúrát, mivel szeretném nagyon cool módon felnevelni.

Milyennek szeretné majd a fiát látni?

Nagyon csinos, jó tanuló, remek küzdő (nevetés). És jól rajzol. Remélem, hogy mindenben kiváló lesz. (nevet)

Úgy tűnik, hogy már ismeri is a képességeit.

A képességeit? Azokról még semmit sem tudok. (nevet)

Mivel már beszéltünk a családjáról, az a tény, hogy megnősült az év elején, eléggé tárgyalt téma lett. Néhány blog még úgy is nevezte, mint "a legmenőbb esküvő a világon". Úgy tűnik, hogy már készen volt a tökéletes esküvő a fejében, mielőtt ténylegesen megnősült volna. A koncepció egészen egyedi volt.

Mert a baba érkezett először. Rohanvást kellett az esküvőt előkészítenünk. Az is igaz, hogy nem egy szokványos esküvőt akartam, de hát tudják, hogy milyen vagyok. Mégis, nehéz egy másféle esküvői ceremóniát tartani, mint ami Koreában szokásos. Ilyen még soha nem volt azelőtt. Véletlenül jóban vagyok a Platoon vezetőivel, ezért kedvesen felajánlották, hogy tarthatjuk ott az esküvőt, és így olyan klassz esküvőt készíthettem elő, amilyent szerettem volna, mivel a hely megengedte ezt. Ha most erre gondolok, azt hiszem, hogy sajnálnom kellett volna JK hyungot vagy Guckkastent azért, hogy az esküvőmön kellett énekelniük, ha az valamiféle káprázatos, gyönyörű esküvői teremben lett volna. Azt gondolom, hogy jó találat volt a hely. A helyszínnek köszönhetően egy cool esküvőt tudtunk tartani.

Abból kiindulva, hogy milyen különleges volt az esküvőjük, olyan féle férj lehet, aki rendre meglepetésekben részesíti a feleségét.

Távolról sem. (nevet) Ehelyett megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt, hogy a dolgok mindig szórakoztatóak maradjanak. Most éppen egy kissé nehezebb a baba miatt, de még így is. Amint kicsit nagyobb lesz, elviszem őket szórakoztató helyekre. Ezt meg kell tennem.

Van valami, ami különösen érdekli mostanában?

A gyermekgondozás, természetesen. És tanulmányozom a koreai idol-kultúrát is. Különféle emberektől kapok ajánlatokat, ezért nem dolgozhatnék, ha azzal kezdeném, hogy "nem vagyok biztos benne", "nem tudom megcsinálni". A téma tanulmányozása ráébreszt, hogy mennyire más, mint amit gondoltam róla. Rájöttem, hogy amiről mi mondjuk, hogy szeretjük, az határozottan nem az, amit a közönség kedvel.

Elég fogékony lehet bármi iránt, amit lát vagy hall. Volt valami mostanában, amit szívesen nézett vagy hallgatott?

Amikor a GTA-val játszottam a napokban, folyton arra gondoltam, hogy ez lenyűgöző. Folyton... Ez volt az egyetlen gondolatom.

Ha van olyan zenész, akit különösen kedvel, ki az?

Nagyon szeretem a Sigur Rost. Nemcsak a zenéik, hanem a zenés videóik is nagyon művésziek. Igazán nagyon irigylem ezeket a dolgaikat. 

 

Olvastam a blogját korábban. Tudom, hogy küldött egy levelet Thom Yorke-nak. Felvette önnel azután a kapcsolatot?

Nem tette meg. A levelet a honlapján lévő e-mail címére küldtem, de soha nem léptünk kapcsolatba. Elküldtem neki néhány videómat és megírtam, hogy szeretnék videót készíteni a számára. Azonban sosem kaptam választ. Nem tudom, hogy olvasta-e egyáltalán.

A zenészek sorában, akikkel együtt szeretne dolgozni, benne lenne a Radiohead?

Szeretem a Radioheadet. Hogy őszinte legyek, a válasz, amit gyakran kapok Koreában, hogy "ez nem fog működni". Amikor egy videót készítek az nagyon szórakoztató, és végtelen lehetőségű, amit kifejezhetek. Milyen vicces lenne, ha egy külföldi zenész azt mondaná, hogy ez klassz, én pedig, hogy "ez nem fog működni" Koreában. Pedig ezt mondják. Ezért szeretném lehetővé tenni Koreában is. Próbáltam néhányszor, de ahogy az várható volt, leginkább a külföldieknek tetszett. Ha rápillant a youtube-ra, szinte nincs hangul hozzászólás, csak angol.

Radiohead - Creep

 https://www.youtube.com/watch?v=XFkzRNyygfk

Mit jelent önnek az, hogy "Lumpens"?

Sok emléket nyertem általa. Minden projekt egy lehetőség volt az ifjúságom alakítására. Lumpensként dolgozva kapcsolatba kerülhettem sok emberrel és vicces epizódok is történtek. Azt hiszem, hogy ez tette lehetővé, hogy egy csomó emlékem legyen. És talán még sokkal többet is ad még nekem.

Kérem, hogy búcsúzóul mondjon néhány szót a Cuvism olvasóinak.

Köszönöm, hogy érdeklődést mutatnak az olyan alkotók iránt, mint amilyen én is vagyok. Remélem, hogy lesz még nagyon sok hozzám hasonló alkotó, akik érdekesebbé teszik a világot. Ha valamit meg szeretnének tenni, ne habozzanak, csak tegyenek egy próbát. Én is így kezdtem.

Az angol fordító megjegyzése: Csakúgy, mint az összes Cuvism interjút, ezt a fájlt is elmentettem, de back-up nélkül kezdtem rajta dolgozni, ezért nem tudom összevetni az első vázlattal... Összességében úgy vélem, hogy minden benne van.

Kapcsolódó írás: Lumpens kreatív látomásai

LUMPENS kreatív látomásai

Kép az Across The Universe c. előadásból

Vannak olyan rejtőzködő művészek, akiknek szent meggyőződésük, hogy saját személyük érdektelen a közönség számára, hiszen az alkotásaik úgyis minden közérdekű dolgot elárulnak. Nem tudom, hogy vajon Lumpens közéjük tartozik-e, de tény, hogy az angol nyelvű internetes információhalmazból csak annyit sikerült megtudnom róla, hogy valódi neve Choi Yong Suk, 1981-ben született, valamint a Kookmin Egyetem vizuális kommunikáció design szakán tanult. Szöulban él, Lumpens néven saját stúdiót alapított, emellett kreatív igazgatója a FeelGhood Musicnak, amely a rendkívül karakteres rapper, Tiger JK kiadóvállalata. Nos, ez nem túl sok információ. 

Lumpens, vagyis Choi Yong Suk

Hogy miért is lettem kíváncsi Lumpensre? Két markáns, számomra kedves előadó, Tiger JK és Rain zenés videói mellett tűnt fel rendre a neve, és bár a klipek nagyon elütőek voltak egymástól, mégis valamiféleképpen azonos, jellegzetes vizuális erő sugárzott belőlük. Éreztem, hogy a titokzatos Lumpens még ezeknél is többet rejtegethet. 

Bár időközben - nagy örömömre - belefutottam egy vele készült interjúba, melynek magyar fordítását nemsokára közreadom, haladjunk egy kicsit az eredeti nyomvonalon: fedezzük fel Lumpens világát, mégpedig saját honlapja segítségével.

A bemutatkozó felület mátrixból szövött szőnyege kis játszadozási lehetőséggel köszönti az oda tévedőket, ám az oldalt mégsem jobbra-balra, hanem lefelé gördítve olvashatjuk a stúdió adatait, valamint Lee Wonju, Eddie Ko és Gorang neveit, akik Lumpens mellett jelenleg a kreatív közösség tagjai. Az egyes munkák mellett rendezőként mindenütt Lumpens nevét láthatjuk a sokszor igen hosszú stáblista élén, ami ily módon egyszerre jelenti Choi Yong Sukot, és a nevével fémjelzett alkotóközösséget is. Mivel a honlapon néhány kísérőszövegben egyes szám első személyben fogalmaz, ezért úgy tekintem, hogy minden egyes munka az ő személyes életművének szerves része.

Fontosnak tartották még közölni tevékenységük vezérmotívumát: "Lumpens a látás- és hallásérzékelés képzelőerejét követi."

A Lumpens által készített eddigi munkákat öt csoportba osztva mutatják be, ám ezeket áttekintve azonnal feltűnik, hogy a munkák többsége meghatározási problémákat vethet fel, mivel több kategóriába is besorolhatóak. A reklám, a kísérletezés, a zenés videó és a vizuális művészet fejezetek mellett feltűnt egy mozaikszó is, amely megfejtésre és a gyűjtemény elsőkénti megnézésére ingerelt. 

A V.A.J.P jelentése Visual Art Jam Performance. A jam jelen esetben arra utal, hogy minden egyes itt látható felvétel színházba invitál bennünket, ahol a közreműködő szereplők (táncosok, zenészek, vagy éppen maga Lumpens) interaktív kapcsolatba lép a körülötte életre kelő vizuális térrel. Minden egyes performansz teljesen egyedi, nemcsak látványát, hanem gondolatiságát tekintve is. Beszélnek a lét univerzális magányáról, személyiségünk magunkban rejtőző "szörnyeiről", az elementáris szabadságvágyról, lényünk játékosság iránti alapvető szenvedélyéről. Önálló vonulatként jelenik meg több felvételen is a zene (vagy néha inkább hanghatás) és a látvány viszonyának boncolgatása. Mindegy, hogy a színpadon lévő ember festék és egyéb segédeszközök segítségével keveri-e ki magát a háttérben megjelenő, nagyítva kivetített folyamatot, vagy zongorájának, gitárjának hangjai, dallamai generálják a látvány változásait, netán a vizuálisan megtöbbszörözött táncos testének mozgása maga vizualizálja a zene szólamait, a kérdés mintha mindig ugyanaz lenne: vajon a zene hozza létre a látványt, vagy a látvány szüli-e a zenét?

Interaktív performansz Lee Jin Wook zongoristával

Mozgássor 1. Táncos: Jason Ahn

Lumpens ezekben a műveiben egy modernkori, vagabond Kandinszkijként tűnt fel előttem. Kandinszkij a múlt század elején maga is hasonlóan kereste a jelenségre a választ, és azt egyfajta abszolútumban vélte megtalálni, ami nem más, mint a dolgok számos megjelenési formára bomlott világa mögötti egység, a "minden-azonosság" rejtett valósága, melyben egy tőről fakad hang és látvány, és ennek következtében ezek egymásba is konvertálhatóak. Míg Kandinszkij a vászon két dimenziójával és a festmény kimerevített pillanatával dolgozott, Lumpens munkái térbeli és időbeli kiterjedésűek, és eszközük a mozgás. Változó terekben zajló mozgásfolyamatokat látunk. A terek különösen érdekesek, mert szinte önálló "lényiségek", amelyek interakcióba lépnek a bennük létező emberekkel. Szinte minden performanszban bekövetkezik az a vizuális varázslat, amikor a fizikalitásában valósan jelenlévő előadó már nemcsak kölcsönhatásban áll a térrel, hanem abba belelépve részévé válik a virtuális valóságnak, újra feltéve egy kérdést, hogy melyik valóság is az igazi? Ezek a terek eljátszadoznak az érzelmeinkkel éppen úgy, ahogyan becsapják a térérzékelésünket is, elhajlanak, görbülnek, gátolnak, ölelnek, támadnak, magukba szippantanak... és így tovább.

Rácsozat Lumpens+Ducky

Vizuális művészeti performansz Wasabi közreműködésével

Ahogyan feloldódnak az érzékszervi határok, ugyanúgy elpárolognak a hagyományos művészetelméleti kategóriák válaszfalai is. Teljesen mindegy, hogy kortárs klasszikus, jazz vagy urbánus utcaművészet a formanyelv, bármelyik esetben az a döntő, hogy az üzenet adekvát hordozóra találjon benne. És innen már csak egy ugrás, hogy a művészeti projektek kísérletezéseiben megszületett kifejezési formák átkerüljenek a Lumpens stúdió egyéb munkáiba is.

Robot Taekwon

Egy épület fényfestése során teljesen egyértelmű a kapcsolat, hiszen meglepő audiovizuális ingerek összjátéka nyűgözi le a nézőket. Az experimentális munkákban folytatódik a további helyszínek kínálta lehetőségek kiaknázása. Az említett épületfestés ellenpólusán a kicsi, szinte egyszemélyes teret említhetnénk, amelyet a vetített képek tükröztetésével mégis sikerül végtelenre tágítani.  Lumpens számára nem okoz gondot az autós száguldás élményét felidézni egy fogadás terített asztalai között sem, lefogadom, hogy a 360 fokos vetítővásznon látottak-hallottak hatására minden jelenlévőnek felugrott az adrenalinszintje. Ám ez mind semmi ahhoz képest, amit álmaink futurisztikus konyhájában varázsolt elénk a Magic Kitchenben.

Mágikus konyha

Folyamatosan keresi a szokatlan nézőpontokat, és többnyire meg is találja azokat. Nem hiszem, hogy sokaknak jutna eszébe a reptéri futószalagon köröző bőrönd "tekintetének" perspektívája a "Welcome Tourist" hallatán. Ezek az alkotások hol hidegen hasító high tech remekművek, hol lágy és lírai érzeteket keltenek, és nem nélkülözik a humort sem, amely időnként kis szarkazmust is tartalmaz, mint például a még iskolai alkotásként készült What a Wonderful World manipulált videója.

Csak tánc Párizsban (Ducky és Lumpens)

Az alkotás közös élménnyé változtatása a közönséggel több esetben interaktivitásra serkent, és a közönség boldogan grimaszol vagy ütlegeli a vásári erőgép-szimulátort, esetleg locsolja a virtuális növényt az általa is generálható látvány érdekében. A bennünk rejlő Homo Ludens (játékos ember) ilyenkor nagyon hálás Lumpensnek.

Charlie fája, interaktív vizuális művészeti munka Octaminnal

Ezek az alkotások már kilépnek a művészet templomaiból, és akár reklámként vagy promóciós anyagként, immár kereskedelmi termék formájában találnak új funkcióra.

Művészeti installáció, INCASE pop-up store + Warhol + Lumpens

 A teljesen új Chrysler 200 - 360 fokban kivetített művészeti munka, hang: Galaga

A zenés videók talán egy harmadik kategóriát képeznek, mivel az alkotói fantázia ezek esetén kívülről kap egy követendő nyomvonalat, amelyet maga a zeneszám határoz meg. Lumpens azonban olyan társakra talált a zenészek körében is, akik nemcsak értő fülekkel bírnak, hanem kellő ízléssel és merészséggel is a vizuális kifejezés lehetőségei iránt. Hozzáteszem, hogy jó esetben - mert talán senki nem fog rám követ vetni azért, ha a stúdió bevételi forrásaként is feltételezem a klipek szélesedő megrendelői körét, és bizony, ha a megkívánt üzenet nem több, mint hogy öt lány legyen cuki és szexi, és a zene sem segít különösebben inspirációhoz jutni, akkor az várható, amit a Sistar I Swear klipjében láthatunk - ilyen sekély vízbe ne kívánjunk fejesugrást senkitől se. Sajnos nem sokkal jobb a helyzet a B.T.S. Dangerében sem, a különbség csak annyi, hogy a fiúcsapatokra kiszerelt közhelyek kiváló vizuális iparosmunkáját láthatjuk a klipben. Néha azonban hiábavaló a legjobb táncosok erőfeszítése is, a látvány felturbózása sem tudja elfedni azt a tényt, hogy maga a főszereplő énekes teljesen érdektelen (Junggigo).

 Younha - Run

A stúdió jól tudja hozni a romantikusabb lelkeknek tetszetős mesevilágot is (Hidamari), de sokkal izgalmasabb "felnőtt mese" az EE Mikulás-története (Pong Pong Pong), amelyet egy beépített kamerán keresztül látunk, vagy Younha Run című számának moziélményekre reflektáló versenyfutása.

 Curiosity Performance Artwork

Mégis, ha összevetjük ezt a Curiosity Performance Artwork filmjével, ahol a koreográfia, a jelmezek és a klip teljes látványvilága áll a zenei ötletesség szolgálatába egy érvényes gondolat égisze alatt, akkor mintha nem is ugyanazon a bolygón járnánk. Általános tanulság, hogy ahol a zenei és előadói kvalitás magas fokú, ott a képi megvalósítás is szárnyakat kap. Ez lehet nagyon sokféle. Ritkábban egy jól követhető történet teszi filmszerűvé a klipet, van, amelyben a vizuális történet szinte függetlenedik a zeneszámtól, esetleg még izgalmasabbá is téve a végeredményt a zenei alapanyagnál, és természetesen találunk olyat is, ahol a látvány leginkább a zene vizuális megfeleltetése. Ezek között van egy különleges darab, mely Lee Jin Wook zongorista számára készült, és az utazás során a buszból feltáruló város képe úgy áll össze szinte pixelekből a zenész szeme előtt, mint ahogyan az egyes hangok szövődnek zenei szövetté.

Májusi busz, Lee Jin Wook zenés videója

A Lumpens-kollekció legizgalmasabb darabjai nem véletlenül a nagy egyéniségek számára készültek. Tiger JK és Yoon Mirae, valamint Rain személyisége, zenei és gondolatvilága annyira összetett, hogy tálcán kínálja a vizuális formába öntés legkülönfélébb lehetőségeit. Az előadók puszta megjelenése is érdekes, mert érdekes emberek ők maguk is, a bátorságuk és kísérletezőkedvük pedig határtalan, ugyanakkor nem ismernek minőségbeli kompromisszumokat. Ez minden egyes klipjükön átsüt.

FeelGhood Music trailer

Yoon Mirae - Get It In

Az MFBTY nem áll ellen a "beszélő fejek" megjelenítésnek, és a Yoon Mirae - Tiger JK páros helytáll a Matrix - Kill Bill -Star Wars - wuxia filmes utalásokat tartalmazó küzdelemben is. Ez utóbbi klip különösen érdekes abból a szempontból, hogy a színpadi projektekben látott téralkotási módok itt is megjelennek, a kard mozgása átszabja a környező teret is. Talán még ennél is hangsúlyosabban kap szerepet a virtuális tér Rain 30 Sexy klipjében, amelyben ugyan kiemelten az előadó és a táncosok mozgása áll a látvány középpontjában, de az őket körülvevő felületek maguk is önálló op-art alkotásként simulnak-görbülnek és lélegeznek együtt ritmikusan a koreográfiával és a zenével.

Rain - 30 Sexy

Két különleges klip önálló elemzést igényelne, így most csak megemlítem Drunken Tiger The Cure című filmjének érzékeny szépségű animációs megoldását, és az MFBTY Sweet Dreamjének VFX-látványorgiáját. Bár teljesen más alapokon állva, de mégis erős rokonságot mutat két klip, az MFBTY Bang Bangja és Rain La Songja. Míg az előző indiai, a második latin-amerikai zenei elemeket tartalmaz és hangulatot áraszt, mindkettőben Lumpens látványvilága dominál, mely valahol a valóság és a képzelet között egyensúlyoz. A színek, a formák, a fények és sejtelmes félhomályok teremtik meg a valós szereplők akcióinak kulisszáit, és mindkét klipre jellemző, hogy egészen az eksztatikus végkifejletig ott pörög bennük a tánc szakadatlan mozgássora, amelyre Rain klipje még egy narratív szintet is ráemel.

MFBTY - Bang Bang

Rain - La Song

A klipek sorában van néhány nagyon figyelemre méltó darab, csak néhányat megemlítve közülük: a Dance Wit Me Smells klipjének vizuális megoldásai kiválóan szolgálják a groteszk táncos párbajt. Mindkét Cho Yong Pil klip emlékezetes marad, és érdekes, hogy két nagyon különböző verzióban találkozunk bennük a szerelem felnőtté érlelő hatásával. A Hello rendkívüli humora és ötletes metamorfózisai hatására mi is az egekig szállunk azzal az iskolabusszal, míg a Sullemben ugyanennek a témának a gyermekien ártatlan változata varázsol el bennünket. Spica Tonightja csupa játékos ötlet és merész szexualitás, nem a művi, hanem az izgalmas, érett női fajtából. Ugyancsak emlékezetes a Crazy Bitch fekete-fehérben filmezett szenvedéstörténete is. Végül nem mehetünk el szó nélkül a Guckkasten Change című gyermekríkató szürreál-horrorja mellett, amelyből szerencsére mindenki sértetlenül ébred és távozik.

Cho Yong Pil - Hello

A zenés videók hosszú listáját nehéz lenne egyenként sorra említeni , ezért az a legjobb ötletem, hogy látogasson el mindenki Lumpens honlapjára, és kattintgassa végig a bőséges kínálatot. Meg fogja találni a kedvének és ízlésének megfelelőt, efelől nincs kétségem.

Írta: Harudo11

Kapcsolódó cikk: Lumpens - interjú