Útmutató a Hahoe maszkokhoz

Forrás: The Korea Blog, 2012.09.28.

Írta: Jon Dunbar   

Fordította: Harudo11

Eladásra váró maszkok Hahoe Village-ben

A közelgő Andongi Nemzetközi Maszktánc Fesztivál alkalmából a turisták a világ minden részéről, és az országból is mindenfelől özönleni fognak Korea spirituális fővárosába a különböző maszkos témájú előadásokra. Bár a fesztivál központi eseményei Andong mellett, egy apró hagyományos faluban, Hahoe-ben lesznek.

A Hahoe maszkos táncdráma (하회별신굿탈놀이) hagyományosan nyolc madangból áll (felvonások, vagy inkább jelenetek), melyek nemcsak zenét és táncot foglalnak magukban, hanem egyúttal bohózatot és szatírát is. A Joseon dinasztia közembereinek szemszögéből szólnak, és ez remek lehetőséget kínál, hogy a történelmet úgy ismerjük meg, ahogyan arról az eszköztelen parasztság beszélt.

Ahelyett hogy természetfeletti lényeket ábrázolnának, szinte az összes maszk a Joseon társadalom osztályait mutatja be, megtestesítve azokat egyetlen emberi - bár groteszk - formában, amelyet leginkább képmutatónak nevezhetnénk. Ezeket eredetileg sámánista szertartásokon használták, hogy alaposan elverjék a port a Joseon társadalom hatalmasságain. A játékok telítve voltak szexualitással, erőszakkal és nongakkal (paraszti zenével), és a tartalom nem állt távol a mai bulvárlapok által tálalt botrányoktól.

A Hahoe maszkokat fából faragták, ellentétben az egyéb koreai maszkokkal, amelyeket papírból vagy tökfélékből készítettek, és amelyeket azonnal elégettek a használatot követően. Ezzel szemben a Hahoe maszkokra szent dologként tekintettek, amelyeket újrafelhasználásra szántak. Dobozban tárolták őket, és sok előadó mielőtt kivette azokat, áldozatot ajánlott fel. Azt mondják, hogy az egyedi dizájn miatt, ha egy maszkot viselő színész mosolyog, akkor a maszk is mosolyog, és ha a színész haragos lesz, a maszk is haragszik.

Miután a közelmúltban meglátogattam Hahoe faluját, ahol jártam a Maszkmúzeumban és tanúja voltam egy élő Hahoe maszktánc előadásnak, rájöttem, hogy milyen hasznos tanulmányozni azokat még az előadás megtekintése előtt. De mivel nagyon nehezen tudtam információhoz jutni az összes Hahoe maszkról, most ajánlok egy útmutatót a Hahoe maszkokról, a múltbéli jelentésükről és a maszktáncos darabokban játszott szerepükről.

Hahoe Maszk Múzeumát érdemes megnézni, hogy megértsük,
mi történik egy maszktáncos előadáson.

Yangban (arisztokrata)

Talán ez a legismertebb Hahoe maszk, egy olyan szimbólum, amely gyakran jelképezi Andongot, vagy akár egész Koreát. Széles orra van nagy orrlyukakkal, és szelíden áramló vonalai a szemnél és a szemöldöknél egy nagylelkű, ám mégis gőgös személyiséget jeleznek. Talán a leginkább figyelemre méltó jellemzője a Yangban maszknak a különálló állkapocs, melyet a két szélén zsinórokkal kapcsolnak a maszkhoz. Ez lehetővé teszi, hogy az előadó változtassa az arckifejezését: felfelé nézve, amikor az alsó állkapocs különválik, egy széles mosolyt hoz létre, és a fejet lehajtva egy fenyegető grimaszt képez azáltal, hogy a felső és az alsó ajkak egymáshoz nyomódnak.

Hallottam, hogy a Yangban maszkot a Guy Fawkes maszkhoz hasonlították (az utolsó ember, aki becsületes szándékkal lépett a parlamentbe). Valójában ez nem egy igaztalan összehasonlítás, legalábbis a maszk mögötti szándék tekintetében. Ténylegesen a Yangban maszk egy visszás, groteszk képe a Joseon-kor arisztokrata osztályának.

Mint minden feudális társadalomban, a köznép nagy ellenérzést táplált az arisztokrácia iránt, és nehéznek találta a Yangban megközelítését a hozzájuk címzett problémákkal, amelyek megoldást igényeltek. Így ennek az ál-Yangban figurának a használata megkönnyítette, hogy kapcsolatba kerüljenek a Yangbannal és lerombolják magas pozícióját. A maszktánc legfőbb üzenete az volt az uralkodó osztály felé, hogy felülvizsgálja a társadalomban betöltött szerepét.

Yangban és Bune közös tánca

Bune (nő)

A Yangban maszk mellett a Bune is híres, gyakran egymás mellett ábrázolták őket a népi alkotásokban. Időnként az angol színház Komédia és Tragédia maszkjaihoz hasonlítják őket, habár sem a Yangban, sem a Bune nem képvisel ilyesféle elvont gondolatot.

A Bune-t így írhatnánk le: ovális arc, kicsi száj, nagy orr és arcfestés,  a maszk ezek útján képviseli a Joseon-dinasztia klasszikus szépségideáljának szabványait. A maszk a saját története során időnként jelentett özvegyet, ágyast, gisaenget (a japán gésa koreai változata), vagy éppen a Yangban vagy a Seonbi szeretőjét.

A maszkos táncjátékban a Bune a Yangbannal és a Seonbival is kacérkodik, soha nem szól egy szót sem, de masszírozza Seonbi vállait és szedegeti a tetveket Yangban hajából. Mindketten versenyeznek a figyelméért, és ezzel egyre abszurdabb kinyilatkoztatásokat tesznek és helyzetekbe sodorják magukat.

A maszkos táncjáték azt sugallja, hogy a karakter álszent, tisztaságot mímel, de alig takarja el az öncélú szexualitást.

Gaksi (menyasszony)

A Gaksi maszk nagyon kicsi szemei félénk személyiséget mutatnak, és a szorosan összezárt ajkak jelzik, hogy nem beszél sokat (a játék során egyáltalán nem). Derűs és sokkal kevésbé eltúlzott a többi maszkhoz képest.

Emlékeznek, hogy azt mondtam, szinte mindegyik maszk képvisel egy embert, és a legtöbbjük képmutatónak van beállítva? Az egyetlen nagy kivétel a Gaksi maszk, amely a falusi istennőt reprezentálja. Három alkalommal jelenik meg a játékban: először, amikor egy maszk nélküli férfi hordozza a vállán, aztán később adományokat gyűjt a közönségtől a Halmi karakterrel együtt, majd végül menyasszonyként. Az ő karaktere az egyetlen, amelyet természetfeletti karakter megjelenítéseként láthatunk, és a játékában soha nem él komikus hatásokkal.

Ha az olvasó a koreai drámák rajongója, akkor ismerheti a Gaksital képregényen alapuló sorozatot, bár abban eltérő stílusú maszkot használnak, nem Hahoe-t. Képzelem, hogy milyen kemény lenne a japán hódítók ellen a Hahoe Gaksi maszkot viselve harcolniuk.

A Gaksi karakter segít pénzt gyűjteni a közönségtől a Halmi Madang alatt.

Seonbi (tudós)

Széles mosolyával és tágra nyitott szemével a Seonbi maszk telve van büszkeséggel vegyes arroganciával és mindent-tudok hozzáállással. Kidülledő szemeivel a mértéktelen olvasásra utal, egy olyan valaki karakterisztikája, aki áthatóan szenved a saját bonyolult gondolataitól. Szoros hasonlóságot mutat a Yangbannal, mely jelzi a Seonbi arisztokrata származását, és a két karakter a maszkos táncjátékban egymás riválisaként jelenik meg.

A Joseon-dinasztiában egy Seonbi tudós volt, többnyire nemesi örökséggel, aki közszolgálati vizsgára készült. Sok Seonbi letette a vizsgát, de azután nem vállalt kormányzati pozíciót és egyfajta kóbor-tudóssá vált. A tisztességük és korrumpálhatatlanságuk miatt tiszteletet élveztek, szemben a Yangban osztály főáramával.

A Yangban Seonbi Madangban a Seonbi és a Yangban azon  kötekedik és cívódik egymással, hogy melyikük a magasabb státuszú, és versengenek a Bune érzéseiért. A valós életben a kormányzó Yangban-osztály és a neo-konfuciánus Seonbik közötti rivalizálás a kormányzatban folyó hatalmi harchoz vezetett, amelynek a négy Seonbik közötti tisztogatás lett az eredménye a 47 évnyi periódus alatt, amely a 15. és a 16. századon ível át. 

A Seonbi karakter a Hahoe maszkos táncjátékban nem rokonszenves, ugyanolyan kicsinyesnek van ábrázolva, mint a Yangban. 

A Seonbi a színpadra lép

Jung (szerzetes)

A Jung maszknak is csuklós állkapcsa van, hanonlóan a Yangbanhoz és a Seonbihoz. Ez a maszk kancsal, sunyi, és ezek megjelenése sokkal torzabb együttesen, mely a szerzetes karakterének kéjsóvárságát mutatja. A homlokán lévő dudor (azonosan a Baekjeong maszkéval) a komor és fenyegető karakter szimbóluma. Vándor-szerzetes, aki a képzettségét egy buddhista templomban szerezte, de most világi vágyakkal telten bolyong.

A Pagyeseung Madangban fajtalankodik a Bunéval, kikémleli vizelés közben, majd miután a Bune távozik, izgalomba jön a szagtól.  Az előadáson, amelyen részt vettem, egy csomó gyereket láttam ezen a ponton távozni. Meglehet, hogy jó ötlet volt, mert a következőkben elrabolja és megszökik vele. A tánca apró, szaggatott lépésekből áll, kiemelve az álnokságát és ravaszságát. 

Ez a karakter a szerzetesek vallási korrupciójának és életmódjának kritikáját célozza.

A Jung túlzottan izgalomba jön a Bunétól.

Imae (falu bolondja)

Ez a maszk több mint felszínes hasonlóságot mutat a többi csuklós-állkapcsú karakterrel, kivéve, hogy az alsó állkapocs hiányzik róla. Ennek az oka egy igen érdekes történet.

A tizenkettedik században az istenek Heo mesterembertől megrendelték, hogy készítsen tizenkét maszkot, és nem volt szabad érintkeznie másokkal ameddig el nem készült velük. Éppen az utolsó maszkot befejezésén dolgozott, amikor egy lány belesett a műhelyébe, és ő holtan esett össze. Az utolsó maszk -  az Imae - így befejezetlen maradt, hiányzik az alsó állkapcsa.

Az Imae-t általában bolondnak fordítják, de azt hiszem, hogy a megfelelő angol kifejezés a falu bolondja. Az arckifejezése sokkal inkább jólelkű és jóindulatú, mint a többi karakteré, de az aszimmetrikus szemei és a görbe orra láttatják, hogy deformálódott. Bevallom, hogy ez a maszk - és az Imae előadó tántorgó, bicegő tánca - először kellemetlen érzéssel töltött el, mert úgy tűnt, hogy gúnyt űz a fogyatékkal élőkből, de sok koreai maszk ábrázolja a különböző betegségeket és deformitásokat.

Az Imae a Seonbi szolgája, és ez azt is jelentette, hogy a deformitásai a Seonbi durva indulatainak eredménye. Őt soha nem ábrázolták rosszindulatúnak, egyedül a cél rosszindulatú. Az Imae egy szolgáló osztályhoz tartozik, amelynek hain a neve, és amely ellentétben a Choraeng osztállyal, lehetővé teszi a felfelé irányuló mobilitást, de az Imae-t visszatartja a saját egyszerűsége.

Az Imae táncát túlzó sántítás jellemzi.

Choraengi (szolga)

A Choraengi maszk kisebb és hegyesebb, mint a legtöbb másik maszk, és a ferde szája mutatja a vonakodó engedelmességét és tiszteletlenségét a gazdája, a Yangban iránt. Mint a Halmi maszknál, a beesett arc ábrázolja a szegénységet, és a hegyes áll egy kemény világnézetet jelez.

A maszkos tánc történetében a Choraenginek rengeteg mindent kell tennie, hogy megőrizze a jóhírét, mivel egy minden lében kanál. Először a Bunéval kémkedik a Jung után, aztán pletykál róla az Imae-nek és a Seonbinak, majd végül a saját gazdájának, a Yangbannak. Később egy Yangban és Seonbi közötti vita során zavarba hozza a gazdáját arra hivatkozva, hogy tudja a hat "gyeong"-ot (amelybe ezúttal nem fogok belemenni).

A Choraengi sok időt tölt pletykálással az előadásban.

Halmi (idős özvegy)

A három női maszk egyike, a Halmi fonnyadt, barna arca a szánalmas arckifejezéssel, mely a világon ránk váró élet nehézségeit mutatja. 

A Halmi (akit gyakran férfi színész kelt életre) egy gondosan kidolgozott eszközzel, egy fából készült kézi szövőszékkel lép be a játékba. Míg a szövőszék mellett ülve dolgozik, elmondja a közönségnek, hogy alig három nappal a 14 éves korában tartott esküvője után megözvegyült, és koldulás és éhezés lett az élete. Ezután a közönséghez pénzért könyörög. Később, a befejezésnél visszatér a színpadra, amikor a Seonbi és a Yangban is elzavarja.

A görnyedt testtartás, a csoszogó tánclépések, a szánalmas háttértörténet és természetesen a Halmi maszk segítségével, a Halmi Madang az egyszerű emberek nehézségeit ábrázolja.

A Halmi a közönség mellett csoszogva pénzért könyörög.

Baekjeong (hentes)

Durva és erősen barázdált arcával a Baekjeong maszk kegyetlennek és vérszomjasnak tűnik, de vigyorgónak és győzedelmesnek is. A Baekjeong maszk első pillantásra halványan emlékeztet a többi csuklós állkapcsú maszkra, de egy teljesen más részét képviseli a Joseon-társadalomnak.

A Baekjeong volt a legalacsonyabb osztály a Joseon társadalomban, az érinthetetleneké. Eredetileg nomádok voltak, és feltételezhető, hogy ők voltak a Khitanok Mongóliából és Mandzsúriából, akik Goryeo-ban ragadtak Goryeo győzelmét és a szülőföldjük Jurchen általi meghódítását követően. Magukkal hozták a húsételek kedvelését, amely akkoriban nem volt általános a Koreai-félszigeten, éppúgy, mint a vadászatban, mészárosságban, a nyúzásban és a bőr cserzésében való jártasságot. Évszázadokig szét voltak szóródva a Koreai-félszigeten, és inkább vadásztak és fosztogattak a letelepedés és az integrálódás helyett. Ők lettek a Joseon társadalom legalacsonyabb osztálya, amely talán rosszul hangzik, de felmentést kaptak a katonai szolgálat, a kényszermunka és az adók alól, és kényelmes monopóliumhoz is jutottak a foglalkozásaikban. 

A Goryeo dinasztia idején gyakran lettek hóhérok, úgynevezett huigwangik. A Baekjeong ebben a játékban az élet tönkretevőjeként jelenik meg, aki egyszer ugyan érzett lelkiismeret-furdalást, de végül megőrül a viharban.

A Baekjeong karakter a Hahoe játékban alapvetően egy vándorló hentes, aki a szakmájának kellékeit hordozva lép be. Találkozik egy bikával, és a Hahoe maszkos táncjáték egyik legfizikálisabb momentumában megküzd vele, és a Baekjeong brutálisan megöli az ellenfelét. Miután kivágja a szívét és a heréit, felkínálja azokat a közönségnek. Később visszatérve a heréket a Yangbannak adja el, aki alig várja, hogy valami versenyelőnyhöz jusson a Seonbival szemben a Bune iránti vonzódásában. 

A rituális előadásban a Baekjeong magába foglalja az uralkodó osztály gúnyos attitűdjét Korea érinthetetlen kasztja iránt, és az a célja, hogy rokonszenves karakterré váljon a nézőközönség szemében.

A Baekjeong táncos késsel és fejszével a kezében, miután megölte a bikát.

Eredetileg Heo tizenkét maszkot készített, de sajnos három már elveszett az idők folyamán: nem tudjuk, hogy hogyan néztek ki, de tudjuk, hogy Byeolchae (adószedő), Ttoktari (szolgáló) és Chonggak (agglegény) volt a nevük. Valójában nagyon is lehetséges, hogy ez egy Byeolchae maszk, amelyet bemutattak Japánban. Megvannak a többiek is? Szeretném azt hinni. Találkozunk Andongban!

121. számú Nemzeti Kincs: a Hahoe maszkok

"Mennyire máshogy néz ki a színházuk, ha európaiak csinálják..." - interjú Wootsch Domokos színésszel

Wootsch Domokos (24), színész, középiskolai tanulmányai után Angliában végezte el a londoni East 15 Acting School World Performance kurzusát. Mivel ez a képzés szinte egyedülálló az európai színésziskolák kínálatában, ezért a képzés során szerzett tapasztalatairól kérdeztük őt, valamint arról a különleges szakmai kirándulásról, mely egészen Kínáig vezetett, a Sanghaji Színészakadémia színpadára.

Szerk.: Amikor Angliában felvételiztél színész szakra, akkor milyen színészképzésre gondoltál vagy vágytál?

Wootsch Domokos (W. D.): Eredetileg egy úgymond egyenes színészképzésre vágytam, egy olyan kurzusra, ami szorosan követi Sztanyiszlavszkij, Mihail Csehov, illetve a modern amerikai színészképzés iskoláit. Mindig is érdekelt voltam Shakespeare-ben, szóval ösztönösen a klasszikusabb drámaiskolák felé vonzódtam (LAMDA, Guildhall, Bristol Old Vic, RADA).

 

 

Szerk.: Több iskolába is felvettek. Miért választottad a szinte egyedülálló tematikájú World Performance kurzust, mi volt az, ami abban felkeltette az érdeklődésedet?

W. D.: Összesen tíz iskolába felvételiztem. Sok helyen az utolsó rostáig jutottam, de végül két iskola ajánlott helyet a képzésén. Ennyi felvételi ennyi különböző intézményben némileg megdöntötte eredeti vágyaimat. Megkérdőjeleztem, hogy én is egyike szeretnék-e lenni annak a sok ezer színésznek, aki nagyon hasonló képzést kapott, vagy inkább elmegyek egy olyan kurzusra, aminek ugyan még nem volt ideje bizonyítania a helyét, de tele van potenciával, és valami teljesen mást tud nyújtani, mint a fentebb említett iskolák. Így fogadtam el a helyem az East 15 World Performance kurzusán.

Szerk.: Tudjuk, hogy a kurzus vezetését amerikai elődjétől egy koreai hölgy, Dr. Yoo Jeong-sook vette át. Milyen színházakkal ismerkedtetek meg a képzés során? Volt ezek között ázsiai?

W. D.: Rengeteg színházi formát érintettünk a világ különböző részeiről a három év során. Kiemelten foglalkoztunk az indonéz, azon belül is a balinéz kultúrával, a maszkos karaktertáncaikkal csakúgy, mint rituális történetmeséléssel és árnyszínházzal. Érintettük Japánt és a Noh-t illetve hónapokig edzettünk a kínai opera fizikai mozgásait használva. Volt szerencsénk együtt dolgozni autentikus indiai táncosokkal és foglalkozni India rítusaival és történetmesélési formáival.

Szerk.: Hasznosnak, illetve hasznosíthatónak ítéled meg a tanulmányaidat? Egyáltalán európai létedre milyen tapasztalatokat, felismeréseket nyertél azokból az évek során?

W. D.: Hasznosnak mindenképpen mondhatom, a hasznosíthatóságát még nem tudom megítélni. Mivel Anglia egy különösen nagy találkahelye lett a különböző kultúráknak és így a különböző színházi formáknak, egészen biztos vagyok benne, hogy egyre több hasonló kurzus fog elindulni, és így egy kicsit másfajta színház lesz születőben. Maga az, hogy európai színész vagy rendező a világ különböző színházairól tanul, nem újdonság. Eugenio Barba, Robert Wilson, Antonin Artaud és sokan mások már évtizedekkel ezelőtt megkezdték a világ színházainak integrálását Európába és én csak örülök, hogy tradicionális emberektől tanulhattam ezen színházi formák egy részét.







Szerk.: Lehetőséged nyílt egy egészen különleges programban is részt venni. Hogyan kerültél magyar létedre a Sanghaji Színészakadémiára? Mit csináltatok ott?

W. D.: Említettem, hogy a tréningünk részeként kínai operát tanultunk. A második évem végén a Sanghaji Színházi Akadémia meghirdetett egy egyhónapos intenzív nyári tábort, amire külön helyeket foglaltak a kurzusunkon résztvevők számára. Miután elmentünk egy meghallgatásra az iskolánk dékánjához, harmadmagammal kiválasztott lettem, hogy részt vegyek ezen a programon. Egy hónapig kínai kultúrát és nyelvet tanultunk a napi hét-nyolc óra fizikai és vokális tréning mellett. Szerencsénkre megválaszthattuk, hogy milyen fajta darabon szeretnénk dolgozni, így a vokális képességeim hiányában én a fizikai tréningben vettem részt. Mivel a színházi forma, a mozgáskultúra, az előadások fizikai szabályai mind harcművészeteken alapulnak, így sok nyújtó gyakorlatot csináltunk a kötött formák tanulása és a különféle lándzsa és kard gyakorlatok mellett. Az egy hónap végén egy 15 perces előadásban mutathattuk meg az iskola rendezőinek és diákjainak, hogy mennyire máshogy néz ki a színházuk ha európaiak csinálják... nem feltétlenül pozitív értelemben. A viccet félre téve, teljes kosztümben és arcfestésben egy autentikus Jingju színpadon állni örök élmény marad.




Szerk.: Milyen volt az ázsiai művészekkel az együttműködés szakmai téren? Érzékelhető volt a híres-hírhedt "munkamániásság"? Milyen érzés volt európaiként Jingjut játszani egy kínai színpadon? Maradtatok a mozgásoknál vagy használtátok a kínai nyelvet is?

W. D.: A képzés nyelve angol volt. Mivel a darab nagy részben fizikai prezentáció volt, a kevés szöveg egy részét megtanultuk kínaiul. Mivel a kínai operában az emberek extrém terhelés mellett nőnek fel 9-10 éves koruktól, sokkal többhöz vannak hozzászokva, mint bármely európai előadó. Mivel ez egy extrém helyzet, a “munkamániásságot” nem tudnám kivetíteni Ázsiára. Ebben a közegben az extrém koncentráltság és fegyelem volt érzékelhető, végtelen türelemmel párosítva. Azért én láttam, hogy még ők is elfáradnak a hétvégére. Szakmai együttműködésben próbáltunk annyit adni, amennyit kaptunk. Mivel a tanáraink velünk egykorú diákok voltak, legalább annyira érdekelte őket a nyugati klasszikus színház, mint minket a kínai. Sokat beszélgettünk Shakespeare-ről, Sztanyiszlavszkijról és a Methodról.
 

Szerk.: Alakultak a keleti résztvevőkkel barátságok, közös időtöltések?

W. D.: Ameddig ott voltunk, néhányukkal, különösen a diákokkal sok időt töltöttünk együtt. Sokszor elmentünk közös ebédekre vagy városi túrákra. Sajnos a távolság elvágott bennünket, és néhány e-mailen kívül nem nagyon érintkezünk. Mi változatlanul várjuk őket Európába, ahogy mi is keresünk lehetőségeket, hogy visszajussunk Sanghajba.

Szerk.: Milyen volt a benyomásod a városról és Kínáról, ha jártatok másfelé is? Milyen élményeket őrzöl legerősebben?

W. D.: Shanghajban voltunk végig, utazásra sajnos nem jutott idő. Sanghaj egy nagyon modern, nagyon európai metropolis. Nagyon sokban érzékelhető rajta a britek keze. Érdekes volt látni a nagy amerikai multik elszaporodását a velük jövő tömegkultúrával. Mindemellett természetesen rengeteg autentikusan ázsiai dologgal is találkozik az ember, az ételektől a hétköznapi szokásokig, ahogy az emberek egymás felé fordulnak, és ahogy meglepődnek, ha európait látnak a metrón. Ami ellenmondásos a város európaiságával, de így van.

Majdnem húszmilliós város létére Sanghaj egy nagyon nyugodt helynek tűnt, egy erős közösségi szellemmel, izgalmas helyekkel, kultúrával és emberekkel megtöltve.

Szerk.: Visszamennél még oda? Miért - akár igen, akár nem?

W. D.: Vissza. Nagyon is. Mind Sanghajba, mind Kínába. Rengeteg felfedezni való van abban az országban, és kevés barátságosabb, érdeklődőbb néppel találkoztam eddig.

Fotók: Bella Noell, Both Róbert, Shanghai Theatre Academy

Bejegyezte: Harudo11