Keresztutak - Gergye Krisztián: E. SCH. EROTO

Egy megsemmisítő élmény

Nem volt teljesen független a táncos iránti kíváncsiságomtól, amiért 2008-ban beneveztünk a Természetes Vészek Kollektíva buszos utazására, a 'Halál Tours'-ra, melynek több városi megállója közül az utolsó a MU Színházba vezetett. A Pre-Actio című előadás a címére is rímelve leginkább akció-színházként írható le, mely nem annyira előttünk, nézők előtt játszódott, hanem inkább velünk, mint résztvevőkkel esett meg. Eltekintve most az előadás sokrétű gondolatiságának ismertetésétől, csak egy mozzanatot emelnék ki. Egy öngyilkos merénylő életének utolsó negyven percében osztoztunk.

Pre-Actio. Jókúti György fotói (Forrás: Kortárs Drámafesztivál)

Miközben sokadmagunkkal tébláboltunk egy félhomályos teremben és nézegettük a talpunk alatt szanaszét szórva heverő, nevekkel ellátott arcképeket, a különböző személyes tárgyakat, melyek egy tragikus esemény mementóiként sokkoltak jelenlétükkel, a terem közepén lévő dobogó oldalán digitális kijelzők számolták visszafelé a könyörtelenül múló időt, a padló síkjával megegyezően elhelyezett, asztalszerű kivetítőkön keresztül pedig egy ember rituális készülődését kísérhettük figyelemmel, bár nem tudhattuk pontosan, hogy mire is készül. A tömeg, amelynek részét képeztük, ugyanúgy mozgott a teremben, mint bárhol a város terein, utcáin. Ebben az arctalan hullámzásban nem is a szemünk, sokkalta inkább egy sokadik érzékszervünk jelezte a változást: a figyelmünket magához vonzotta egy mozdulatlan alak, aki mintha csak egy lett volna közülünk, de mégsem, hiszen az előbb az ő rituáléját szemléltük. Most közöttünk állt, ugyanúgy hátizsákosan, hétköznapiasan, mint bármelyikünk, csak a belőle áradó feszültség volt eltérő, valamint az, hogy épp mint a születés pillanatában, anyaszült meztelen volt. Felkúszott a dobogóra, és kezdetét vette a haláltánc. A csupasz emberi test a félelem és az elszántság szorításának vergődéséből kiküzdve magát lassan ünneplőbe öltözött, melynek első lépéseként magára erősítette a robbanóanyagot. A kín görcsei átlényegültek a visszavonhatatlanság nyugalmába. A dobogón a reflektorfényben álló ember készen állt a végső mozdulatra, mi pedig ott álltunk a közelében. A kioldás néma pillanatában a terem sötétbe borult, a merénylő egyszerűen eltűnt, mi pedig ott maradtunk - kvázi felrobbantva. Az öngyilkos merénylőt Gergye Krisztián testesítette meg, és aki ott jelen volt, az soha nem fogja elfelejteni azt a koncentrált mélységet, amelybe magával rántott mindannyiunkat.

Távol és mégis közel

Indonézia sajátos művészete szinte mindenkire elementáris hatást gyakorol, aki csak érintkezésbe kerül vele. Hosszasan lehetne sorolni azoknak a meghatározó színházi alkotóknak, zenészeknek, képzőművészeknek a nevét, akik életművére döntő befolyást tett az indonéz zene, a színjátszás vagy a kifinomult kézművesség. Antonin Artaud gondolkodását teljességgel átformálta egy balinéz színház előadásának élménye, Eugenio Barba társulatának, az Odin Teatretnek a színészei pedig szinte hazajártak Bali szigetére, ahol elmélyedtek a helyi színjátszás hagyományaiba. A könnyűzenében jártasabbaknak elég talán Mike Oldfield nevét ideidéznem, zenéit, többek közt a Tubular Bells albumot is átjárják a gamelán hangjai.

 

Egy magyar fiatalember sem járt másként, amikor 1996-ban beiratkozott Bagus Kentus Norontako táncművész indonéz tánckurzusára, aki a Yogyakartai Szultánátusból érkezett Budapestre. A tanfolyam következményeként tagja lett a Norontako Jávai Tánccsoportnak, majd rövidesen állandó fellépőként láthattuk, mint jávai táncost a hazai indonéz kulturális és követségi eseményeken.

Egy kis közjáték után, melyet a klasszikus balett és a modern tánc technikáinak elsajátításával töltött, 1998-ban elnyerte a Darmasisswa-ösztöndíjat, és egy évre Yogyakartába utazott Jáva szigetére. Az Institut Seni Indonesia Jávai Művészetek Intézetének hallgatójaként a tradicionális jávai táncok világában mélyedt el. Szorgalma határtalan, hivatalos tanulmányai mellett saját finanszírozásban további magánintézményekbe járt, ahol neves tanárok olyan speciális táncstílusokba vezették be, mint a kifinomult férfi és női stílus, vagy a Menak stílus. Tehetségének és felkészültségének köszönhetően még a kiváltságnak számító Yogyakartai KERATON Szultáni Palota szakrális eseményein is felléphetett. Ez a fiatalember nem más, mint  Gergye Krisztián, aki néhány évvel később a magyar kortárs társ- és színházművészet egyik meghatározó alakja lett.

A jávai táncok, hasonlóan a világ sok országának táncművészetéhez, két nagy családra oszthatók, az udvari táncokra és a köznép táncaira. Míg az utóbbi inkább vérbő és életteli, addig az udvari tánc a kifinomultságot, az eleganciát képviseli, mely sokszor filozófiai mondandóval társul.

Akárcsak az indonéz Wayang-színház (bábos árnyjáték), a számos táncfajta között jól elkülöníthető maszkos táncok csoportja is erős rokonságban áll a történetmesélés gazdag műfajával. 

A topeng-tánc (maszkos tánc) előadói díszes öltözetükhöz különböző maszkokat viselnek, és a gamelán zenekar kíséretével mesei vagy mitikus történeteket adnak elő. A táncosok a természet erőit, vagy a térségben nagyon népszerű indiai eposzok, a Ramajana és a Mahabharata átiratainak alakjait, mondai királyokat és hősöket jelenítenek meg. A legnépszerűbb történet azonban a 12. századból származó helyi Panji-ciklus, amely Panji herceg és Chandra Kirana hercegnő szerelmét meséli el, akik a szerelem férfi és női istenségének inkarnációi.





Az első írásos feljegyzés egy arany maszkot viselő topeng táncosról a 14. századból származik. A maszkos táncok legfejlettebb formái Bali és Jáva szigetén alakultak ki, de az indonéz szigetcsoport minden térségében megtaláljuk a helyi változatokat. A maszkok rendkívül sokfélék, megkülönböztethetők nemek, foglalkozások, társadalmi státuszok, komoly vagy humoros szereplők, állatok, isteni alakok szerint, és egymástól eltérő, teljes maszkot viseltek a néma szereplők, míg a beszélők félmaszkot hordtak. A maszkos táncok sok esetben beépültek az arisztokraták szórakozásának részét képező udvari táncos színházi előadásokba, melyeket Wayang wong vagy Wayang orang néven "emberi wayang"-nak neveztek, megkülönböztetve őket a bábos árnyszínháztól.

WAYANG TOPENG - Selasa Legen Pujokusuman - Javanese Classical Dance [HD]
http://www.youtube.com/watch?v=2behUKwgG3M

 

"Ember vagyok, szeretem a halált, és szeretem az életet."

Ezt a sort egy 1918-ban nagyon fiatalon, 28 évesen meghalt osztrák festő, Egon Schiele írta Önarckép című versében. Tízévnyi elismert és sikeres, bár ellenérzésektől és botrányoktól sem mentes festői karrierje, melynek során a bécsi expresszionizmus egyik vezéralakja lett, összetett személyiségének könyörtelen és elfogulatlan vizsgálatából, feltárásából táplálkozik. A béke aranykorát lezáró, háborúba sodródó dekadens világ életérzésében válságba kerül a fejlődésbe, az ember világformáló képességébe vetett hit. A változás megértésére több úton törekedtek, melyek közül kettő különösen jellemző a korra:  az egyik megközelítés a személyiség tudományos és filozófiai eszközökkel történő aprólékos és kíméletlen boncolgatását végezte (mint Freud), a másik a valóságból kivezető, a valóságon túli egység megtalálásának lehetőségét kínáló (l. Steiner) ezoterikus tanok csoportját képezte. Mindkét iránnyal való érintkezés megtalálható Schiele életművében, mely egy óriási, egybefüggő vallomásaként is értelmezhető az önmegismerés, önmegértés szándékának. 

Anya és gyermeke, 1912

Schiele személyes életútjának fő eseményei kényszerítő erővel járulnak hozzá ehhez az önvizsgáló attitűdhöz. A halálhoz és a női nemhez való viszonya gyermekkorának alapélményeiben lel magyarázatot. Míg folyamatosan küzd az anyai szeretetlenség hiányával, 14 éves korában elveszíti a biztos érzelmi támpontot jelentő apát, aki megbomlott elmével hal meg szifiliszben.

Schiele folyamatosan felrúgja a szabályokat, áthágja a normákat, így még szinte gyermekként egyik lánytestvérével még vérfertőző viszony gyanújába is keveredik. Felnövekedve, bár divatos világfiként is meg tud jelenni a nagyvilágban, a belső problémáit tovább hurcolja magával, melyekhez rövidesen anyagi nehézségek társulnak. Élettársi kapcsolatra lép a 17 éves Wally-vel, Klimt egyik modelljével,  és együttélésük során a nő Schiele festészetének egyik alaptémája lesz. 

Kuporgó lány, 1918

A festő ábrázolásaiban azonban nem a nő személyisége dominál, hanem sokkalta inkább Schiele tisztázatlan viszonya a női nemhez, az érzelmekhez és a szexualitás testi viszonyaihoz. Miközben menekül is a szeretkezés élményébe, belevetve magát a testiség örömeibe, a képein a nőket eltávolítja magától, sokszor arctalan, extrém, kicsavart pózokba merevíti, a testábrázolás tabuit figyelmen kívül hagyva veszi őket tüzetesen szemügyre, mellyel egyszerre degradálja szexuális tárggyá az ellenkező nem képviselőit és alacsonyítja le saját vágyait és élményeit. A rútból mégis egyfajta szépség születik, mert a festmények sajátos harmóniája talán akaratlanul is árulkodik a lélek valódi, mély és gyötrő vágyairól. 

Térdelő feleség lehajtott fejjel, 1915

Önarckép

Schiele tájai, városképei mind az ember diszkomfort-érzetéről tanúskodnak. Kitartóan keresi önmaga megértéséhez a kulcsot, saját személyét téve festői munkásságának alanyává. Elképesztő számú, 170 önarcképén végigjárja a különböző lelkiállapotokban történő önvizsgálat útjait, és nem ódzkodik a patologikus grimaszok és gesztusok magára öltésétől sem a szélsőségek tanulmányozása érdekében.

A műtermébe bejáró utcagyerekekről készíti el legnagyobb botrányt okozó képsorozatát, melyért börtönbüntetésre ítélik, pedofíliaként értelmezve azokat. A képeken a gyermekek sokszor öregedő, ráncos testekkel, közönyös tekintettel néznek ránk, így a festmények mégis sokkalta inkább vallanak a lét és az elmúlás könyörtelenségéről, mintsem beteges hajlamokról. Schiele nem rendült meg különösebben a büntetéstől, sőt,  dokumentarista hűséggel tolmácsolta rajzaiban a 24 napos elzártsága során támadt érzéseit.

Wally Neuzil

Együttélése Wally-vel kurtán-fucsán ért véget, amikor rövid ismeretség után úgy döntött, hogy feleségül veszi a középosztálybeli, protestáns Edith Harmsot. A lány szüleinek tiltakozása ellenére azon a napon tartották az esküvőt, mely éppen Schiele szüleinek házasságkötési dátuma volt. Bár Schiele talán azt remélte, hogy mindkét nőt meg tudja tartani, Wally azonnal elhagyta és külföldre ment hadiápolónak, ahol két évvel később skarlátban meghalt. 

Család, 1918

Schiele az esküvője utáni harmadik napon katonai behívót kapott. Prágába rendelték, ahová követte a felesége is. Hírének és tehetsége elismertségének köszönhetően a két évig tartó katonai szolgálat közben sem zárták el az alkotás lehetőségétől.

Visszatérve Bécsbe, 1918-ban végre felcsillant előtte a pályájára koncentrálás és a harmonikus családi élet reménye. Felesége gyermekáldás elé nézett, azonban a terhességének hatodik hónapjában elragadta az Európában dúló spanyolnátha-járvány, amely Schielét sem kímélte, ő három nappal később követte feleségét és gyermekét. 

Utolsó és befejezetlen festményén, amely talán a vágyott harmónia állapotot előlegezte, a festő kérdő tekintete mégis ránk szegeződik, mintha csak tőlünk várná az élet értelmének kérdésére a választ.

Keresztutak

Fotó: Dusa Gábor

Már 14 éve annak, hogy a legjobb táncos díjával jutalmazták egy szólótánc előadóját Budapesten, a  VIII. Alternatív Színházi Szemlén. Ez az előadás számomra minden megtekintéskor egyre elevenebb, és sorban lebomló héjai alatt újabb és újabb rétegek tárulnak fel minden egyes alkalommal. A táncos, aki a színpadra álmodta és életre is hívta  ezt a különleges jelenséget, ugyancsak Gergye Krisztián. A címben Egon Schielére vonatkozó utalás szerepel, a tánc pedig eltéveszthetetlenül merít a jávai táncok világából.

Gergye Krisztián akkor már elindult a kortárs táncművészet birtokba vétele és saját, önálló arculatának formálása útján. Azonban az őt égető kérdések színpadi megfogalmazásához a talán leginkább birtokolt jávai tánckultúra állt rendelkezésére, amely a maga eredeti formájában alkalmatlan volt arra, hogy az aktuális gondolatok hordozójává váljon. De Gergye elég bátor volt ahhoz, hogy megtegyen egy olyan lépést, amellyel a tradiciók által kötött mozdulatokat felszabadította, és kreatív újrafogalmazással egy sajátos kortárs táncot hozott létre. Ő maga ars poeticájában így fogalmaz erről:

"... a tánc formanyelve révén azoknak a belső, eredendően ösztönös mélység-lényeknek (szerep-személyiségek) az elhívása, melyek gyakran csak elnyomva vagy túlzott uralommal, de mindenképpen befolyásolják életünket. Ezen lények felélesztése, az önmagunkkal való, hazugság nélküli kommunikáció elsődleges feltételei, és lehetősége az egyre mélyebbre vezető személyiség-rétegeink megértésének és elfogadásának. A tradicionális jávai filozófia szerint a tánc olyan "isteni" karaktereket elevenít meg, melyek puszta jelenlétükkel közvetíteni képesek az emberi lét értelmét, az ideális emberi létezést. Ezek a lények a szemlélődők számára viszonyulási lehetőségek, meditációs objektumok, melyek tanító, irányadó jelentőségűek lehetnek az ember életében. Míg a néző elsősorban a meditáció szemlélője, addig a táncos (a meditáló) elveszítve személyiségének dominanciáját, magának az isteni lénynek az "edénye" kell, hogy legyen.

A tradicionális jávai tánc az emberi, "civil" érzelmek visszaszorításával ad lehetőséget az isteni idea figurájának megjelenüléséhez. A kortárs jávai tánc formanyelve azonban a legmélyünkben lakozó, elfojtott vágyak, titkos emóciók felszínre hozatalából építkezik.

A jávai tánc sajátos meditációja maga a középút. Az, hogy mennyire tudok belehelyezkedni, tökéletesen megmutatja emberi hibáimat.

A kortárs viszont, a legszélsőségesebb létállapotaimra mutat rá. Azok kiélése és megtapasztalása ad viszonyulási lehetőséget a középpont harmóniájához."

A táncos - azaz az individuum - szerepének ez a hangsúlyeltolódása nagyon is rímel Schiele problematikájára. Ahogyan Schiele festőként vizsgálta saját lényiségét, Gergye ugyanazzal az indíttatással fordul a maga személyiségének táncban megnyilvánuló feltérképezése felé. Schiele egyszerre lesz gondolati inspiráció és megmozdított vizuális valóság. A látvány ugyan rímel a festményekre, de a felfedezőút magában a táncosban történik. Ugyancsak Gergye Krisztián szavai erről:

„Schiele képei számomra önfelismerések. „Mintha ferde tükrök." saját belső éneim titkos analógiái. Magamban keresve portréit alkotom meg önarcképemet. (…) 

Mozdulatlan lények. Táncolnak. Merev, görcsös, csontos vágyak és gesztusok. Őszinteségük nem vád, nem támadás. Csak felismerés és önvállalás." 

Fotó: Dusa Gábor

A kortárs tánccal ötvöződött jávai maszkos tánc pedig kiváló lehetőséget biztosít ahhoz, hogy szinte egyidejűleg legyen jelen a színpadon, vagyis inkább pillanatok alatt váltakozóan, egymásba alakulóan mutatkozzon meg a bennünk élő anima és animus, azaz a férfiban élő nő és a nőben élő férfi. Jung szerint a nemiségünket meghatározó tudatos, domináns fél mellett az alárendelt, tudattalanban létező fél választja ki pontos iránytűként a hozzánk illő társat. Gergye előadásában mindvégig jelen van ez a kifordítom-befordítom játék, összecserélődnek a frontok, az elöl nem ellentéte, csak inverze a hátulnak, a színpadon egyedül jelenlévő test így személyesíti meg a benne élő két lénytagot. 

A férfi és a női lélek önmagában is sokarcú, mindkettő küzd a maga kiteljesedéséért. Gergye kitekeredett mozdulataiban Schiele alakjai köszönnek vissza, míg a jávai maszktánc frontális megfordítása kellő groteszkséget kölcsönöz a hol erotikusan kihívó, hol primér testi vágyakra utaló, hol finom lelki rezdülésekben megnyilvánuló gazdag tartománynak. A test nemcsak hordozója és kifejezője, de börtöne is lehet a beléje zárt léleknek, a táncos alakja időnként élő felkiáltójellé változva fejezi ki ezt az állapotot, mely önmagára mutatva kétségbeesett erőfeszítéssel járó mutatványként próbálja meg felszámolni vagy talán szublimálni a  csont-izom-bőr test-komplexum fizikai megváltoztathatatlanságát.

A táncos egyszerre valóságos lény és irracionális, megelevenedett festményalak, amelyen még rajta vannak az ecsetnyomok, mintha éppen most lépett volna ki a vászon két dimenziójából abba a térbe, melyben a vér és kéj egyaránt vörös színét idéző fénypászma vezet ahhoz a ponthoz, ahol testünk primér ösztönisége kulturálisan kódolható "csomagolást" nyer. A férfilábakra húzott szajhás fekete harisnyák bebújnak az elegáns ruha alá, és elővarázsolódik a legéteribb nőiség. A gesztusok pedig folyamatosan a fejre mutatnak, talán azt jelezve, hogy mindezzel a tudatnak kell megbirkóznia? Hogy ez mennyire nem egyszerű, azt érzékelteti a széttöredező mozgássor, melyben pillanatonként váltakozva néz velünk farkasszemet a férfi és a női lény, miközben a test egy elhasznált játékbabához válik hasonlatossá, melynek már horrorisztikusan kicsavarodott minden egyes testrésze.

 

Az E. SCH. EROTO ugyan Schiele előtt hajt fejet, de ezt oly módon teszi, hogy mindennél élesebben fókuszál azokra a kérdésekre, amelyekre a könyörtelenül múló idő sem hozta meg a választ.

Gergye Krisztián előadása időn és téren átnyúló kivételes élmény, melyben az egymástól látszólag távol eső világok szervesülnek eggyé, amelybe zökkenőmentesen illeszkedik az a zenei szövet, melyet Schubert, John Cage, Ágens és Marilyn Manson zenéiből szőttek a páratlan látvány méltó hangi hátteréül.

E.SCH. EROTO - Egon Schiele hommage (2001) - Krisztian Gergye
http://www.youtube.com/watch?v=0hyqGJrbSx4

Írta: Harudo11

Forrás:

http://tancelet.hu/tancosok-koreografusok/187-gk-impersonators-gergye-krisztan-tarsulata
Az Önarckép című verset fordította: Kurdi Imre

Lótusz a nappaliban - Ash Mukherjee

Néhány évvel ezelőtt életem egyik legkülönlegesebb karácsonyi ajándékában részesültem. Fiam csak annyit mondott, hogy mivel külhonban végzett színészeti tanulmányainak hétköznapjaiban nem vehettem részt, ezért megmutat nekem valamit abból, amit a félév során tanultak. Feltett egy ismerős zenét, az Amelie című film Comptine d'un autre été: L'après-midi című gyönyörű dallama szólalt meg, majd valami egészen váratlan dolog történt. A nappalinkban hirtelen különös élőlények jelentek meg, elefánt nézett egy tó víztükrébe, amelyen lótuszok nyíltak, a nap vándorolt a maga útján és a növények törekedtek feléje. Egy csodálatos történetet láttam, melyet szavak nélkül meséltek el a kifejező kéz- és testmozdulatok. Később megtudtam, hogy mindezek a Bharata Natyam indiai klasszikus tánchoz tartoznak, és a tanár, aki a színészhallgatókat bevezette ebbe a lenyűgöző szépségű világba, nem más, mint Ash Mukherjee. Róla akkor olyan sok érdekességet hallottam, majd később még többet is felfedeztem, hogy azóta is abban reménykedem, egyszer talán szélesebb körben megismerheti őt a magyar közönség. Szerény eszközeimmel ehhez szeretnék most hozzájárulni.

ASH MUKHERJEE táncos és koreográfus világában ölelkezik a múlt és a jelen; a Kelet és a Nyugat; a szakralitás és a profanitás; a tánc, mint spirituális és modern művészeti forma, valamint a tánc, mint az urbánus fiatalok önkifejezésének tömegművészeti jelensége. 

De milyen valóságos út vezetett Indiából Londonba, és képletesen szólva is, milyen utat kellett bejárni ahhoz, hogy a fiatalember nevét ma a világ húsz legjobb férfi táncosa között, Rudolf Nurejev és Fred Astaire nevével egy sorban emlegessék?

Ash az indiai Kalkuttában született és nevelkedett, ahol a Tanjore iskolában már gyermekkorában elsajátította India nemzeti táncművészetének Bharata Natyam klasszikus táncstílusát. Ezen túlmenően is széles körű táncos képzettségre tett szert a Bharatiya Natyashastra 108 karanájának, azaz táncegységének begyakorlásával, valamint Délkelet-Ázsia számos más táncformájának, mint a kathak, kathakali, kuchipudi, odissi tanulmányozásával. 

Ash alig 13 éves korában, mint a Kalamandalam Kolkata iskola legfiatalabb vezető táncosa, elnyerte a legjobb férfi táncos díját, és ezzel azt a lehetőséget is, hogy Teréz anya számára táncolhasson.

Ash Mukherjee dance showreel
http://www.youtube.com/watch?v=yjdYGQmz3pw 

Oordhava Tandavam

Az Afganisztánból hazatérő indiai katonatisztek választhattak, hogy egy populáris bollywoodi vagy egy ősi templomi tánccal szeretnének-e ünnepelni, és az utóbbi mellett döntöttek. A tánc alapja a Shiva isten és Kali istennő közötti táncverseny, mely rámutat a férfi és a női istenség különbözőségére, valamint a köztük lévő egyensúlyra. Az ősi tánc üzenetét a mai hallgatóság is értően fogadta.  

Táncos képzését Ash 1998-ban Angliában folytatta, ahol neves tanároktól klasszikus balettet és színpadi jazz táncot tanult. Már másodéves korában szerepet ajánlottak neki a West Enden Andrew Lloyd Webber Bombay Dreams című darabjában. Ash lett az első indiai nemzetiségű táncos 2007-ben, akit jelöltek a Kritikusok Köre Nemzeti Tánc Díjára az Egyesült Királyságban, amelyhez hozzájárult az előző évi darabjának elismerése is, melyet Place-díjjal jutalmaztak. Újabb díjnyertes rendezését mutatták be 2007-ben az Edinburgh-i Fringe Fesztiválon és a Soho Színházban. A Time Out Európa három legtehetségesebb táncosa és koreográfusa közé sorolva írt róla.

Megalakította önálló táncszínházát Ash Dance Theatre néven, mely 2009-ben a "The Meeting Place" című darabbal lépett színre, és azonnal a legjobb férfi táncos, valamint a legjobb kortárs tánc premier díját kapta a Critics' Choice Dance Europe-tól. A 2010-es "For Resolution!"-t követően a 21 éves Ash társulata bemutatta az "Affluenza" című darabot, mely az indiai templomi táncok és az utcai táncok ütköztetésével mesél a kapzsiságról, a függőségről és a legutóbbi globális tőzsdei összeomlásról.

Affluenza Block All Roads.wmv
http://www.youtube.com/watch?v=CDoPyZgO2eo

Hogy honnan ered az utcai táncok iránti érdeklődés? Meglepő módon Ash Mukherjee ifjúkorának bálványától, Michael Jacksontól. Ash karrierjének ezen a pontján érdekes módon ért össze ez a régi szenvedély a tánc terén aratott sikereivel. Michael Jackson 2009-ben a nagy visszatérésre készült, és a This Is It! turné producere az Indiát reprezentáló AEG Live volt. Jackson egy különleges táncos duettre készült, amelyhez a koreográfusa, Kenny Ortega maga választotta ki partnernek Ash Mukherjee-t. Bár Jackson halála miatt végül a koncertsorozat nem valósult meg, nem sokkal később a BBC Three elindította a Move Like Michael Jackson! táncos vetélkedőt, melyre Ash is benevezett.

Hatalmas bátorságról téve tanúbizonyságot, Jackson táncának jellemző elemeit ötvözte az indiai tánclépésekkel, és a siker frenetikus lett. Egyedüli szólistaként jutott a döntőbe, mentora Jackson barátja és koreográfusa, LaVelle Smith Junior volt, a zsűrizésben pedig Jermaine Jackson is részt vett.

Ash Mukherjee Move Like Michael Jackson Final
www.youtube.com/watch?v=27r-OvHuX8I

Ash Mukherjee Man In The Mirror Move Like Michael Jackson Semi Final
http://www.youtube.com/watch?v=27r-OvHuX8I

Ash Mukherjee koreográfiái széles gondolati spektrumon mozognak. Tradicionális koreográfiái közül való a neoklasszikus Bharata Natyam szólótánc, melyet az "Aum", az indiai spiritualizmus legszentebb hangja inspirált, és amelyben feloldódik Krishna, a Kék Isten és Kalinga, a kígyó ellentéte. Ash koreográfiájában Krishna a Self (tudattalan), míg Kalinga az Ego (tudatos) reprezentánsa. A Bharata Natyam templomi tánc mozgásvariációi egy másik koreográfiában Ravel zenéjével, a Boleróval kerültek kölcsönhatásba.




Ash nem szakadt el szülőhazájának, Indiának gondolatvilágától, problémáitól sem. A 2009-es "The Meeting Place" témája kettős indíttatású, egyrészt foglalkozik a poszt-kolonialista elnyomástudattal, amely az indiai nemzeti tánccal kapcsolatban éppúgy tetten érhető, mint általánosan az indiai pszichében, másrészt érdekes módon egy hasonló nevű szobor, Paul Day alkotása is ihlette, mely a londoni St. Pancras nevű nemzetközi pályaudvaron található, és sokak szerint brit nézőpontból képviseli ugyanezt a problematikát.

Ash Mukherjee Choreography 1
http://www.youtube.com/watch?t=169&v=DfvzG279Mpk 

Aum & The Meeting Place

Antonin Artaud a színházművészet jeles alakja, aki 1931-ben a párizsi Világkiállításon látott egy balinéz színházi előadást, amely olyan mély benyomást tett rá, hogy az a színházról alkotott nézetei újragondolására késztette. Ash Mukherjee ezt az élményt igyekszik megragadni az alábbi koreográfiában, melyben nem mellesleg láthatjuk a balinéz táncokban való jártasságát is. Partnere Ni Madé Pujawati, aki a bevezetőben említett színésztanoncokat a balinéz színházi hagyományok világába vezette be.

Artaud.mov
http://www.youtube.com/watch?v=XOGu8z5uGKQ 

Ash Mukherjee kísérletező kedve is kimeríthetetlen, ennek egyik bizonysága az a projekt, melyet "Breathe" címmel készített Predrag Pajdic vizuális művésszel. A 2013-ban bemutatott alkotás az emberi lélek isteni indíttatású tisztaságához való visszatérés lehetőségével foglalkozik.

Breathe
http://www.youtube.com/watch?v=h5ap4wPVewE 

Ash társulata nemzetközi, mind a táncosai, mind a zenészei tekintetében. Angol, indiai, balinéz, argentin, izraeli, kanadai művészekkel dolgozik együtt, de ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy mindannyian nagyon eltérő műfajokat, művészeti ágakat képviselnek. Ez a sokszínűség szervesen beépül az alkotásaikba, melynek szép példáját láthatjuk az Affluenza előadásában, amelyben Tom Roche street dancer táncol szólót egy nem éppen szokványos zenei alapra, de éppen ilyen érdekes Bboy Didge szólója is.

Affluenza TOM ROCHE.wmv
http://www.youtube.com/watch?v=_0v92FJs5fE 

Tom Roche street dancer

Affluenza DIDGE.wmv
http://www.youtube.com/watch?v=vx7SZfL3r2w

Bboy Didge (1:40-től)

Ez a társulatban rejlő potenciál kap lehetőséget a kiteljesedésre a Red Curtain Repertoire előadásaiban, melyekben szakítani kívánnak a színpadi alkotásmódok bevett eljárásaival, ehelyett a műfajok újraértelmezése a cél, valamint merész kísérletezés a generációk és a különböző kultúrák egymásra hatásaival. Mindehhez pedig segítségül hívják a szórakoztatóipar gazdag tapasztalati összességét, valamint London multikulturális underground jazz/kabaré és club/dance szcénáját.

Ash Mukherjee és társulatának tagjai jelen vannak Anglia oktatási intézményeiben is, elkötelezetten szolgálva mind a tradicionális kulturális gyökereiket, mind pedig kortárs példaképeiket. Ash már a zenei klipek világában is maradandót alkotott. Katie Melue nagyszerű The Flood című dalához készült egy különleges koreográfia Ash és Cristian Valle munkájának köszönhetőan, amelyben a templomi tánc, a flamenco és az afrikai tánc feszül az utcai táncoknak és a rögbi hakka mozdulatainak.

A klip készítésének műhelytitkairól szól a következő videó:

Ash Mukherjee - Choreography Reportage: The Flood, Katie Melua/William Orbit. 

Director: Kevin Godley
http://www.youtube.com/watch?v=EZfWY8kUjso

A különleges végeredményt pedig itt élvezhetjük:

Katie Melua - The Flood
www.youtube.com/watch?v=EZfWY8kUjso

Végezetül pedig, hogy teljessé tegyük a képet, meg kell még említenünk, hogy Ash az indiai filmipar emblematikus bollywoodi táncaiban is otthon van, és erre az önfeledt örömforrásul szolgáló mozgásformára is nagy szeretettel tanítja az érdeklődőket.

Ash Mukherjee's Dance Tutorial for Khushi Does Bollywood
http://www.youtube.com/watch?t=855&v=Uk_AtvB4rZI

Khushi Does Bollywood - The Bollywood Dance
http://www.youtube.com/watch?v=a3oRZsHjL3A

Angolul tudók interjút is nézhetnek Ash Mukherjee-vel a youtube-on:

Ash Mukherjee Full Interview Pt 1
http://www.youtube.com/watch?v=3GPa4RalDrg

Ash Mukherjee Full Interview Pt 2
www.youtube.com/watch?v=3GPa4RalDrg

 

Ash Mukherjee Full Interview Pt 3
www.youtube.com/watch?v=3GPa4RalDrg 

 

Ash Mukherjee Full Interview Pt 4
www.youtube.com/watch?v=3GPa4RalDrg

  

Írta: Harudo11
Forrás: www.ashmukherjee.com

Útmutató a Hahoe maszkokhoz

Forrás: The Korea Blog, 2012.09.28.

Írta: Jon Dunbar   

Fordította: Harudo11

Eladásra váró maszkok Hahoe Village-ben

A közelgő Andongi Nemzetközi Maszktánc Fesztivál alkalmából a turisták a világ minden részéről, és az országból is mindenfelől özönleni fognak Korea spirituális fővárosába a különböző maszkos témájú előadásokra. Bár a fesztivál központi eseményei Andong mellett, egy apró hagyományos faluban, Hahoe-ben lesznek.

A Hahoe maszkos táncdráma (하회별신굿탈놀이) hagyományosan nyolc madangból áll (felvonások, vagy inkább jelenetek), melyek nemcsak zenét és táncot foglalnak magukban, hanem egyúttal bohózatot és szatírát is. A Joseon dinasztia közembereinek szemszögéből szólnak, és ez remek lehetőséget kínál, hogy a történelmet úgy ismerjük meg, ahogyan arról az eszköztelen parasztság beszélt.

Ahelyett hogy természetfeletti lényeket ábrázolnának, szinte az összes maszk a Joseon társadalom osztályait mutatja be, megtestesítve azokat egyetlen emberi - bár groteszk - formában, amelyet leginkább képmutatónak nevezhetnénk. Ezeket eredetileg sámánista szertartásokon használták, hogy alaposan elverjék a port a Joseon társadalom hatalmasságain. A játékok telítve voltak szexualitással, erőszakkal és nongakkal (paraszti zenével), és a tartalom nem állt távol a mai bulvárlapok által tálalt botrányoktól.

A Hahoe maszkokat fából faragták, ellentétben az egyéb koreai maszkokkal, amelyeket papírból vagy tökfélékből készítettek, és amelyeket azonnal elégettek a használatot követően. Ezzel szemben a Hahoe maszkokra szent dologként tekintettek, amelyeket újrafelhasználásra szántak. Dobozban tárolták őket, és sok előadó mielőtt kivette azokat, áldozatot ajánlott fel. Azt mondják, hogy az egyedi dizájn miatt, ha egy maszkot viselő színész mosolyog, akkor a maszk is mosolyog, és ha a színész haragos lesz, a maszk is haragszik.

Miután a közelmúltban meglátogattam Hahoe faluját, ahol jártam a Maszkmúzeumban és tanúja voltam egy élő Hahoe maszktánc előadásnak, rájöttem, hogy milyen hasznos tanulmányozni azokat még az előadás megtekintése előtt. De mivel nagyon nehezen tudtam információhoz jutni az összes Hahoe maszkról, most ajánlok egy útmutatót a Hahoe maszkokról, a múltbéli jelentésükről és a maszktáncos darabokban játszott szerepükről.

Hahoe Maszk Múzeumát érdemes megnézni, hogy megértsük,
mi történik egy maszktáncos előadáson.

Yangban (arisztokrata)

Talán ez a legismertebb Hahoe maszk, egy olyan szimbólum, amely gyakran jelképezi Andongot, vagy akár egész Koreát. Széles orra van nagy orrlyukakkal, és szelíden áramló vonalai a szemnél és a szemöldöknél egy nagylelkű, ám mégis gőgös személyiséget jeleznek. Talán a leginkább figyelemre méltó jellemzője a Yangban maszknak a különálló állkapocs, melyet a két szélén zsinórokkal kapcsolnak a maszkhoz. Ez lehetővé teszi, hogy az előadó változtassa az arckifejezését: felfelé nézve, amikor az alsó állkapocs különválik, egy széles mosolyt hoz létre, és a fejet lehajtva egy fenyegető grimaszt képez azáltal, hogy a felső és az alsó ajkak egymáshoz nyomódnak.

Hallottam, hogy a Yangban maszkot a Guy Fawkes maszkhoz hasonlították (az utolsó ember, aki becsületes szándékkal lépett a parlamentbe). Valójában ez nem egy igaztalan összehasonlítás, legalábbis a maszk mögötti szándék tekintetében. Ténylegesen a Yangban maszk egy visszás, groteszk képe a Joseon-kor arisztokrata osztályának.

Mint minden feudális társadalomban, a köznép nagy ellenérzést táplált az arisztokrácia iránt, és nehéznek találta a Yangban megközelítését a hozzájuk címzett problémákkal, amelyek megoldást igényeltek. Így ennek az ál-Yangban figurának a használata megkönnyítette, hogy kapcsolatba kerüljenek a Yangbannal és lerombolják magas pozícióját. A maszktánc legfőbb üzenete az volt az uralkodó osztály felé, hogy felülvizsgálja a társadalomban betöltött szerepét.

Yangban és Bune közös tánca

Bune (nő)

A Yangban maszk mellett a Bune is híres, gyakran egymás mellett ábrázolták őket a népi alkotásokban. Időnként az angol színház Komédia és Tragédia maszkjaihoz hasonlítják őket, habár sem a Yangban, sem a Bune nem képvisel ilyesféle elvont gondolatot.

A Bune-t így írhatnánk le: ovális arc, kicsi száj, nagy orr és arcfestés,  a maszk ezek útján képviseli a Joseon-dinasztia klasszikus szépségideáljának szabványait. A maszk a saját története során időnként jelentett özvegyet, ágyast, gisaenget (a japán gésa koreai változata), vagy éppen a Yangban vagy a Seonbi szeretőjét.

A maszkos táncjátékban a Bune a Yangbannal és a Seonbival is kacérkodik, soha nem szól egy szót sem, de masszírozza Seonbi vállait és szedegeti a tetveket Yangban hajából. Mindketten versenyeznek a figyelméért, és ezzel egyre abszurdabb kinyilatkoztatásokat tesznek és helyzetekbe sodorják magukat.

A maszkos táncjáték azt sugallja, hogy a karakter álszent, tisztaságot mímel, de alig takarja el az öncélú szexualitást.

Gaksi (menyasszony)

A Gaksi maszk nagyon kicsi szemei félénk személyiséget mutatnak, és a szorosan összezárt ajkak jelzik, hogy nem beszél sokat (a játék során egyáltalán nem). Derűs és sokkal kevésbé eltúlzott a többi maszkhoz képest.

Emlékeznek, hogy azt mondtam, szinte mindegyik maszk képvisel egy embert, és a legtöbbjük képmutatónak van beállítva? Az egyetlen nagy kivétel a Gaksi maszk, amely a falusi istennőt reprezentálja. Három alkalommal jelenik meg a játékban: először, amikor egy maszk nélküli férfi hordozza a vállán, aztán később adományokat gyűjt a közönségtől a Halmi karakterrel együtt, majd végül menyasszonyként. Az ő karaktere az egyetlen, amelyet természetfeletti karakter megjelenítéseként láthatunk, és a játékában soha nem él komikus hatásokkal.

Ha az olvasó a koreai drámák rajongója, akkor ismerheti a Gaksital képregényen alapuló sorozatot, bár abban eltérő stílusú maszkot használnak, nem Hahoe-t. Képzelem, hogy milyen kemény lenne a japán hódítók ellen a Hahoe Gaksi maszkot viselve harcolniuk.

A Gaksi karakter segít pénzt gyűjteni a közönségtől a Halmi Madang alatt.

Seonbi (tudós)

Széles mosolyával és tágra nyitott szemével a Seonbi maszk telve van büszkeséggel vegyes arroganciával és mindent-tudok hozzáállással. Kidülledő szemeivel a mértéktelen olvasásra utal, egy olyan valaki karakterisztikája, aki áthatóan szenved a saját bonyolult gondolataitól. Szoros hasonlóságot mutat a Yangbannal, mely jelzi a Seonbi arisztokrata származását, és a két karakter a maszkos táncjátékban egymás riválisaként jelenik meg.

A Joseon-dinasztiában egy Seonbi tudós volt, többnyire nemesi örökséggel, aki közszolgálati vizsgára készült. Sok Seonbi letette a vizsgát, de azután nem vállalt kormányzati pozíciót és egyfajta kóbor-tudóssá vált. A tisztességük és korrumpálhatatlanságuk miatt tiszteletet élveztek, szemben a Yangban osztály főáramával.

A Yangban Seonbi Madangban a Seonbi és a Yangban azon  kötekedik és cívódik egymással, hogy melyikük a magasabb státuszú, és versengenek a Bune érzéseiért. A valós életben a kormányzó Yangban-osztály és a neo-konfuciánus Seonbik közötti rivalizálás a kormányzatban folyó hatalmi harchoz vezetett, amelynek a négy Seonbik közötti tisztogatás lett az eredménye a 47 évnyi periódus alatt, amely a 15. és a 16. századon ível át. 

A Seonbi karakter a Hahoe maszkos táncjátékban nem rokonszenves, ugyanolyan kicsinyesnek van ábrázolva, mint a Yangban. 

A Seonbi a színpadra lép

Jung (szerzetes)

A Jung maszknak is csuklós állkapcsa van, hanonlóan a Yangbanhoz és a Seonbihoz. Ez a maszk kancsal, sunyi, és ezek megjelenése sokkal torzabb együttesen, mely a szerzetes karakterének kéjsóvárságát mutatja. A homlokán lévő dudor (azonosan a Baekjeong maszkéval) a komor és fenyegető karakter szimbóluma. Vándor-szerzetes, aki a képzettségét egy buddhista templomban szerezte, de most világi vágyakkal telten bolyong.

A Pagyeseung Madangban fajtalankodik a Bunéval, kikémleli vizelés közben, majd miután a Bune távozik, izgalomba jön a szagtól.  Az előadáson, amelyen részt vettem, egy csomó gyereket láttam ezen a ponton távozni. Meglehet, hogy jó ötlet volt, mert a következőkben elrabolja és megszökik vele. A tánca apró, szaggatott lépésekből áll, kiemelve az álnokságát és ravaszságát. 

Ez a karakter a szerzetesek vallási korrupciójának és életmódjának kritikáját célozza.

A Jung túlzottan izgalomba jön a Bunétól.

Imae (falu bolondja)

Ez a maszk több mint felszínes hasonlóságot mutat a többi csuklós-állkapcsú karakterrel, kivéve, hogy az alsó állkapocs hiányzik róla. Ennek az oka egy igen érdekes történet.

A tizenkettedik században az istenek Heo mesterembertől megrendelték, hogy készítsen tizenkét maszkot, és nem volt szabad érintkeznie másokkal ameddig el nem készült velük. Éppen az utolsó maszkot befejezésén dolgozott, amikor egy lány belesett a műhelyébe, és ő holtan esett össze. Az utolsó maszk -  az Imae - így befejezetlen maradt, hiányzik az alsó állkapcsa.

Az Imae-t általában bolondnak fordítják, de azt hiszem, hogy a megfelelő angol kifejezés a falu bolondja. Az arckifejezése sokkal inkább jólelkű és jóindulatú, mint a többi karakteré, de az aszimmetrikus szemei és a görbe orra láttatják, hogy deformálódott. Bevallom, hogy ez a maszk - és az Imae előadó tántorgó, bicegő tánca - először kellemetlen érzéssel töltött el, mert úgy tűnt, hogy gúnyt űz a fogyatékkal élőkből, de sok koreai maszk ábrázolja a különböző betegségeket és deformitásokat.

Az Imae a Seonbi szolgája, és ez azt is jelentette, hogy a deformitásai a Seonbi durva indulatainak eredménye. Őt soha nem ábrázolták rosszindulatúnak, egyedül a cél rosszindulatú. Az Imae egy szolgáló osztályhoz tartozik, amelynek hain a neve, és amely ellentétben a Choraeng osztállyal, lehetővé teszi a felfelé irányuló mobilitást, de az Imae-t visszatartja a saját egyszerűsége.

Az Imae táncát túlzó sántítás jellemzi.

Choraengi (szolga)

A Choraengi maszk kisebb és hegyesebb, mint a legtöbb másik maszk, és a ferde szája mutatja a vonakodó engedelmességét és tiszteletlenségét a gazdája, a Yangban iránt. Mint a Halmi maszknál, a beesett arc ábrázolja a szegénységet, és a hegyes áll egy kemény világnézetet jelez.

A maszkos tánc történetében a Choraenginek rengeteg mindent kell tennie, hogy megőrizze a jóhírét, mivel egy minden lében kanál. Először a Bunéval kémkedik a Jung után, aztán pletykál róla az Imae-nek és a Seonbinak, majd végül a saját gazdájának, a Yangbannak. Később egy Yangban és Seonbi közötti vita során zavarba hozza a gazdáját arra hivatkozva, hogy tudja a hat "gyeong"-ot (amelybe ezúttal nem fogok belemenni).

A Choraengi sok időt tölt pletykálással az előadásban.

Halmi (idős özvegy)

A három női maszk egyike, a Halmi fonnyadt, barna arca a szánalmas arckifejezéssel, mely a világon ránk váró élet nehézségeit mutatja. 

A Halmi (akit gyakran férfi színész kelt életre) egy gondosan kidolgozott eszközzel, egy fából készült kézi szövőszékkel lép be a játékba. Míg a szövőszék mellett ülve dolgozik, elmondja a közönségnek, hogy alig három nappal a 14 éves korában tartott esküvője után megözvegyült, és koldulás és éhezés lett az élete. Ezután a közönséghez pénzért könyörög. Később, a befejezésnél visszatér a színpadra, amikor a Seonbi és a Yangban is elzavarja.

A görnyedt testtartás, a csoszogó tánclépések, a szánalmas háttértörténet és természetesen a Halmi maszk segítségével, a Halmi Madang az egyszerű emberek nehézségeit ábrázolja.

A Halmi a közönség mellett csoszogva pénzért könyörög.

Baekjeong (hentes)

Durva és erősen barázdált arcával a Baekjeong maszk kegyetlennek és vérszomjasnak tűnik, de vigyorgónak és győzedelmesnek is. A Baekjeong maszk első pillantásra halványan emlékeztet a többi csuklós állkapcsú maszkra, de egy teljesen más részét képviseli a Joseon-társadalomnak.

A Baekjeong volt a legalacsonyabb osztály a Joseon társadalomban, az érinthetetleneké. Eredetileg nomádok voltak, és feltételezhető, hogy ők voltak a Khitanok Mongóliából és Mandzsúriából, akik Goryeo-ban ragadtak Goryeo győzelmét és a szülőföldjük Jurchen általi meghódítását követően. Magukkal hozták a húsételek kedvelését, amely akkoriban nem volt általános a Koreai-félszigeten, éppúgy, mint a vadászatban, mészárosságban, a nyúzásban és a bőr cserzésében való jártasságot. Évszázadokig szét voltak szóródva a Koreai-félszigeten, és inkább vadásztak és fosztogattak a letelepedés és az integrálódás helyett. Ők lettek a Joseon társadalom legalacsonyabb osztálya, amely talán rosszul hangzik, de felmentést kaptak a katonai szolgálat, a kényszermunka és az adók alól, és kényelmes monopóliumhoz is jutottak a foglalkozásaikban. 

A Goryeo dinasztia idején gyakran lettek hóhérok, úgynevezett huigwangik. A Baekjeong ebben a játékban az élet tönkretevőjeként jelenik meg, aki egyszer ugyan érzett lelkiismeret-furdalást, de végül megőrül a viharban.

A Baekjeong karakter a Hahoe játékban alapvetően egy vándorló hentes, aki a szakmájának kellékeit hordozva lép be. Találkozik egy bikával, és a Hahoe maszkos táncjáték egyik legfizikálisabb momentumában megküzd vele, és a Baekjeong brutálisan megöli az ellenfelét. Miután kivágja a szívét és a heréit, felkínálja azokat a közönségnek. Később visszatérve a heréket a Yangbannak adja el, aki alig várja, hogy valami versenyelőnyhöz jusson a Seonbival szemben a Bune iránti vonzódásában. 

A rituális előadásban a Baekjeong magába foglalja az uralkodó osztály gúnyos attitűdjét Korea érinthetetlen kasztja iránt, és az a célja, hogy rokonszenves karakterré váljon a nézőközönség szemében.

A Baekjeong táncos késsel és fejszével a kezében, miután megölte a bikát.

Eredetileg Heo tizenkét maszkot készített, de sajnos három már elveszett az idők folyamán: nem tudjuk, hogy hogyan néztek ki, de tudjuk, hogy Byeolchae (adószedő), Ttoktari (szolgáló) és Chonggak (agglegény) volt a nevük. Valójában nagyon is lehetséges, hogy ez egy Byeolchae maszk, amelyet bemutattak Japánban. Megvannak a többiek is? Szeretném azt hinni. Találkozunk Andongban!

121. számú Nemzeti Kincs: a Hahoe maszkok