Mindenki tudja, hogy a koreai társadalom teljesítményelvű, és ez alól az oktatási rendszer sem kivétel. A diákok híresen sok időt töltenek az iskolában, az árnyékoktatás képzésein, tanfolyamain és önálló tanulással. A leterheltségük európai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen, és bár kiváló teljesítményeket mutatnak fel, egyre világosabban látszik, hogy mi az az ár, amelyet megfizetnek ezért. A gyermekkornak elég korán vége szakad, mindenki beszáll a mókuskerékbe, és a jövőbeli társadalmi előmenetele érdekében már az általános iskolától kezdve igyekszik a legjobban teljesíteni. Arról nem nagyon tudunk, hogy a családi és a társadalmi szocializáció mennyire segíti leküzdeni az állandó teljesítménykényszer miatti stresszt és az állandó fáradtságot. Szomorúan beszélnek erről viszont a statisztikák, köztük az iskoláskorúak öngyilkossági statisztikája. Gyanítható, hogy a mélyen az egyéni gondolkodásba, világlátásba ivódott társadalmi, közgondolkodási elvek sokak számára nem is teszik érzékelhetővé ezt a problémát, de mutatkoznak jelek arra nézve is, hogy vannak, akik megelégelték az életükre, gyermekeik életére nehezedő presszúrát.
Eszébe jutott már valakinek, hogy a nagyon homogénnek tűnő koreai iskolarendszer nem is annyira homogén? Meglepő, de így van. Találunk már elég szép számmal magánoktatási intézményeket is, köztük civil kezdeményezésre létrejött és ugyancsak a civilek (szülők) által fenntartott oktatási-nevelési intézményeket is.
Hallott már valaki a Waldorf-pedagógiáról? Ha igen, akkor rögtön arra gondolhat, hogy nos, az aztán olyan mértékben ellentettje a folyamatos foglalkoztatásra, állandó tudástesztelésre, tekintélyelvűségre építő konfuciánus iskolarendszernek, hogy elképzelhetetlen a beépülése a koreai oktatás közegébe. Márpedig nem így van. De előbb néhány szót magáról a Waldorf-pedagógiáról, mert bár európai találmány és hazánkban is erős bázissal bír, mégis kevesen tudnak róla, vagy ha tudnak valamit, azt is általában rosszul.
A Waldorf-pedagógia kiötlője egy Rudolf Steiner nevű polihisztor, aki a történelmi Magyarország területén született, de osztrák nemzetiségű volt. Az első iskolát 1919-ben hozta létre Stuttgartban, az ottani Waldorf-Astoria Cigarettagyár munkásainak gyerekei számára. Innen indult a Waldorf-mozgalom, hogy második iskoláját Budapesten alapítsa meg dr. Göllner Mária, amelyet mára már a világszerte létrehozott ezernél is több iskola követett, nem beszélve a sokezernyi óvodáról, a gyógypedagógiai intézményekről, és az ezeket különleges képzési módszerekkel kiszolgáló pedagógusképzésekről.
A Waldorf-pedagógia erősen ezotérikus forrásból fakad. Egy rendkívül ésszerűen és gyakorlatiasan felépített tantervet követ, bárhol is működjön a világban. A közös alap, amelyre építkezik, az a gyermekfejlődés, amely rassztól, nemzetiségtől, társadalmi közegtől függetlenül azonos lépcsőfokokat mutat. Nem kíván a gyermekektől többet, csak annyit, hogy legyenek azok, akik lehetnek valójában, és azt a maga lehető legnagyobb teljességében bontakoztassák ki.
Ehhez nem az egymással való versenyeztetés, hanem a saját előző teljesítmények meghaladása a mérce. A pedagógia a teljes személyiséget célozza meg: egyszerre szól az értelemhez, az érzelemhez és megköveteli az akarat mozgósítását. Eszközei között a gyakorlati tevékenységeket, a valós tapasztalatszerzést és a művészi alkotóerők életre hívását találjuk. Mindezekért szokták leegyszerűsítő módon a Waldorf-pedagógiát "a kéz, a szív és a fej" pedagógiájaként emlegetni.
Sok tévedés szokta kísérni az iskolák "liberalizmusát", azt híresztelve, hogy a gyermekek korlátok nélküliségben, saját kényük-kedvük szerinti szabadosságban nőnek fel. Ez a legsúlyosabb félreértés, vagy szándékos csúsztatás. A gyerekek egy jó Waldorf-intézményben nagyon erős korlátokat találnak, de az is igaz, hogy ezeket nem az alap nélküli tekintélyelvűség szabja meg számukra.
Az óvodák, iskolák különlegessége, hogy azok többnyire nem állami fenntartásban működnek, hanem a Waldorf-pedagógiára rátaláló szülők hozzák létre őket és saját erőből tartják is fenn azokat. Az iskolák legteljesebb kiépítettségükben 12+1 évfolyamosak (a +1 az állami érettségire való felkészítő évet jelenti, ahol erre szükség van), tehát a középiskola végéig egységes tanulási folyamatot biztosítanak a gyerekek részére. Az első hat-nyolc tanévben lehetőleg egyetlen osztálytanító kíséri végig az évek során az osztályközösségeket, nagyon sok tantárgyat tanítva nekik, és melléje kapcsolódik be egyre több szaktanár, hogy a felsőbb osztályokban már csak osztálykísérő álljon a gyerekek mellett. Nagyjából ez az út a tanulás először családias hangulatú közösségi tevékenységének egyre egyénibbé válása felé is, megfeleltetve azt az individuális érés folyamatának.
Ezekben minden Waldorf-iskola egyforma, működjön akár a hollywoodi sztárszínészek gyermekei számára vagy a brazil favellákban, Új-Zélandon, Nepálban, Japánban - vagy Koreában. Amiben különböznek, az a befogadó társadalmi közeg, amely megszabja az intézmények életét átszövő szokásrendszereket, hitvilágot és ünnepeket, vagy a tanítandó anyagok kulturális tartalmait.
Nos, nézzük, hogy mi a helyzet Koreában? Meglepve találhatunk rá a Waldorf-intézmények működéséről szóló híradásokra az egyik legnagyobb nemzetközi támogató alapítvány, a Freunde der Erziehungskunst e.V oldalán. Magam sem gondoltam volna, hogy egyáltalán meggyökerezhet ott ez a pedagógiai alternatíva, sőt, hogy már ilyen erős gyökereket is eresztett. Több mint száz Waldorf-óvoda és hat Waldorf-iskola működik országszerte.
Ami nagyon izgalmas kérdés ezekkel kapcsolatosan: vajon milyen hatással lesznek az innen kikerülő gyerekek a koreai társadalomra? Mert a Waldorf-pedagógia mássága nem igazán abban mutatkozik meg, hogy a diákjai kisebb vagy nagyobb teljesítményekre lennének képesek. Kapaszkodjon meg mindenki, a továbbtanulási arányok kiválóak, és a diákok sem teljesítenek rosszabbul a versenyistállóból odaérkező társaiknál.
Való igaz viszont, hogy vannak eklatáns eltérések. Egy valamikori Waldorf-diák tud nagyon hasznos lenni egy alkotóközösségben, kreatív team-munkában, és tud nagyon kellemetlen lenni egy oktalanul tekintélyelvű vagy ésszerűtlenül működő közegben. Ugyanis folyamatosan kérdez, szeret és tud vitatkozni, viszont elfogadható érvek előtt hajol csak meg, az erőfölény csípőből tüzelését nem nagyon tolerálja. Nem az a "csavar a gépezetben" fajta. Általában erős szociális érzékenységgel bír, ez kitetszik abból is, hogy előszeretettel választ humán szakmát.
Bár a Waldorf-diákoktól nem idegen a hagyományok tisztelete és ápolása sem, tehát jól szinkronban tudnak maradni a koreai hagyományőrzési és különösen a kreatív továbbéltetési stratégiákkal, mégis érdekes, hogy egyelőre azok a szülők, akik ezt a pedagógiát választották, majd később a szülőkké váló gyermekeik vajon mennyire érzik fullasztónak a konfuciánus társadalom levegőjét, és milyen irányú változásokat indukálnak a környezetükben? Azt tudjuk, hogy a koreai Waldorf-intézmények állami támogatás nélkül működnek (ez nem egyedi eset), de szívesen hallanék arról is, hogy a társadalmi környezet, az oktatásirányítás mennyire toleráns a pedagógiával, az intézményekhez kötődő közösségekkel szemben.
Amíg ezekre a kérdésekre választ találok, álljon itt a Freunde rövid ismertetője, az oldalukon angol nyelven az egyes iskolák kicsit bővebb bemutatása is megtalálható.
Hallott már valaki a Waldorf-pedagógiáról? Ha igen, akkor rögtön arra gondolhat, hogy nos, az aztán olyan mértékben ellentettje a folyamatos foglalkoztatásra, állandó tudástesztelésre, tekintélyelvűségre építő konfuciánus iskolarendszernek, hogy elképzelhetetlen a beépülése a koreai oktatás közegébe. Márpedig nem így van. De előbb néhány szót magáról a Waldorf-pedagógiáról, mert bár európai találmány és hazánkban is erős bázissal bír, mégis kevesen tudnak róla, vagy ha tudnak valamit, azt is általában rosszul.
A Waldorf-pedagógia kiötlője egy Rudolf Steiner nevű polihisztor, aki a történelmi Magyarország területén született, de osztrák nemzetiségű volt. Az első iskolát 1919-ben hozta létre Stuttgartban, az ottani Waldorf-Astoria Cigarettagyár munkásainak gyerekei számára. Innen indult a Waldorf-mozgalom, hogy második iskoláját Budapesten alapítsa meg dr. Göllner Mária, amelyet mára már a világszerte létrehozott ezernél is több iskola követett, nem beszélve a sokezernyi óvodáról, a gyógypedagógiai intézményekről, és az ezeket különleges képzési módszerekkel kiszolgáló pedagógusképzésekről.
A Waldorf-pedagógia erősen ezotérikus forrásból fakad. Egy rendkívül ésszerűen és gyakorlatiasan felépített tantervet követ, bárhol is működjön a világban. A közös alap, amelyre építkezik, az a gyermekfejlődés, amely rassztól, nemzetiségtől, társadalmi közegtől függetlenül azonos lépcsőfokokat mutat. Nem kíván a gyermekektől többet, csak annyit, hogy legyenek azok, akik lehetnek valójában, és azt a maga lehető legnagyobb teljességében bontakoztassák ki.
Ehhez nem az egymással való versenyeztetés, hanem a saját előző teljesítmények meghaladása a mérce. A pedagógia a teljes személyiséget célozza meg: egyszerre szól az értelemhez, az érzelemhez és megköveteli az akarat mozgósítását. Eszközei között a gyakorlati tevékenységeket, a valós tapasztalatszerzést és a művészi alkotóerők életre hívását találjuk. Mindezekért szokták leegyszerűsítő módon a Waldorf-pedagógiát "a kéz, a szív és a fej" pedagógiájaként emlegetni.
Sok tévedés szokta kísérni az iskolák "liberalizmusát", azt híresztelve, hogy a gyermekek korlátok nélküliségben, saját kényük-kedvük szerinti szabadosságban nőnek fel. Ez a legsúlyosabb félreértés, vagy szándékos csúsztatás. A gyerekek egy jó Waldorf-intézményben nagyon erős korlátokat találnak, de az is igaz, hogy ezeket nem az alap nélküli tekintélyelvűség szabja meg számukra.
Az óvodák, iskolák különlegessége, hogy azok többnyire nem állami fenntartásban működnek, hanem a Waldorf-pedagógiára rátaláló szülők hozzák létre őket és saját erőből tartják is fenn azokat. Az iskolák legteljesebb kiépítettségükben 12+1 évfolyamosak (a +1 az állami érettségire való felkészítő évet jelenti, ahol erre szükség van), tehát a középiskola végéig egységes tanulási folyamatot biztosítanak a gyerekek részére. Az első hat-nyolc tanévben lehetőleg egyetlen osztálytanító kíséri végig az évek során az osztályközösségeket, nagyon sok tantárgyat tanítva nekik, és melléje kapcsolódik be egyre több szaktanár, hogy a felsőbb osztályokban már csak osztálykísérő álljon a gyerekek mellett. Nagyjából ez az út a tanulás először családias hangulatú közösségi tevékenységének egyre egyénibbé válása felé is, megfeleltetve azt az individuális érés folyamatának.
Ezekben minden Waldorf-iskola egyforma, működjön akár a hollywoodi sztárszínészek gyermekei számára vagy a brazil favellákban, Új-Zélandon, Nepálban, Japánban - vagy Koreában. Amiben különböznek, az a befogadó társadalmi közeg, amely megszabja az intézmények életét átszövő szokásrendszereket, hitvilágot és ünnepeket, vagy a tanítandó anyagok kulturális tartalmait.
Nos, nézzük, hogy mi a helyzet Koreában? Meglepve találhatunk rá a Waldorf-intézmények működéséről szóló híradásokra az egyik legnagyobb nemzetközi támogató alapítvány, a Freunde der Erziehungskunst e.V oldalán. Magam sem gondoltam volna, hogy egyáltalán meggyökerezhet ott ez a pedagógiai alternatíva, sőt, hogy már ilyen erős gyökereket is eresztett. Több mint száz Waldorf-óvoda és hat Waldorf-iskola működik országszerte.
Ami nagyon izgalmas kérdés ezekkel kapcsolatosan: vajon milyen hatással lesznek az innen kikerülő gyerekek a koreai társadalomra? Mert a Waldorf-pedagógia mássága nem igazán abban mutatkozik meg, hogy a diákjai kisebb vagy nagyobb teljesítményekre lennének képesek. Kapaszkodjon meg mindenki, a továbbtanulási arányok kiválóak, és a diákok sem teljesítenek rosszabbul a versenyistállóból odaérkező társaiknál.
Való igaz viszont, hogy vannak eklatáns eltérések. Egy valamikori Waldorf-diák tud nagyon hasznos lenni egy alkotóközösségben, kreatív team-munkában, és tud nagyon kellemetlen lenni egy oktalanul tekintélyelvű vagy ésszerűtlenül működő közegben. Ugyanis folyamatosan kérdez, szeret és tud vitatkozni, viszont elfogadható érvek előtt hajol csak meg, az erőfölény csípőből tüzelését nem nagyon tolerálja. Nem az a "csavar a gépezetben" fajta. Általában erős szociális érzékenységgel bír, ez kitetszik abból is, hogy előszeretettel választ humán szakmát.
Bár a Waldorf-diákoktól nem idegen a hagyományok tisztelete és ápolása sem, tehát jól szinkronban tudnak maradni a koreai hagyományőrzési és különösen a kreatív továbbéltetési stratégiákkal, mégis érdekes, hogy egyelőre azok a szülők, akik ezt a pedagógiát választották, majd később a szülőkké váló gyermekeik vajon mennyire érzik fullasztónak a konfuciánus társadalom levegőjét, és milyen irányú változásokat indukálnak a környezetükben? Azt tudjuk, hogy a koreai Waldorf-intézmények állami támogatás nélkül működnek (ez nem egyedi eset), de szívesen hallanék arról is, hogy a társadalmi környezet, az oktatásirányítás mennyire toleráns a pedagógiával, az intézményekhez kötődő közösségekkel szemben.
Amíg ezekre a kérdésekre választ találok, álljon itt a Freunde rövid ismertetője, az oldalukon angol nyelven az egyes iskolák kicsit bővebb bemutatása is megtalálható.
Kezdeményezések hulláma
Hullámszerűen egy új mozgalom bontakozott ki Dél-Koreában az 1990-es évek végén. A dél-koreai német nagykövetség 1998-ban tartott egy ünnepséget, hogy erősítse a német-koreai kapcsolatokat. Ennek egyik eredményeként született meg az első óvoda és iskola alapításának ötlete Dél-Korea földjén. Azóta a Waldorf-pedagógia dinamikusan terjed Dél-Koreában, hatást gyakorolva a koreai tanárokra, szülőkre, sőt a nemzeti konferenciákon és találkozókon keresztül még az állami oktatásra is. Tizenhárom év alatt több mint száz óvodát és hat iskolát hoztak létre (öt a főváros, Szöul környékén van és egy Korea déli csücskénél). Az alábbiakban szeretnénk bemutatni a Waldorf által ihletett kezdeményezéseket.
Öt különböző család öt gyermeke és egyetlen tanár – ez volt minden, amivel a Chonggye Szabad Waldorf Iskola elindult. Amikor az alapítók kezdték felismerni az állami oktatási rendszer különböző problémáit, akkor iskola kiépítéséhez fogtak Gwacheon városában, 2002-ben, hogy talán a Waldorf-oktatás szemlélete révén hatást gyakorolhatnak a merev társadalomra. A Waldorf-oktatás valami olyasmi volt, ami megfelelt az igényeiknek. Az iskola gyorsan nőtt, és 2011-ben átköltöztették Uiwangba, egy Szöul déli részével szomszédos városba. Jelenleg 250 diák tanul az 1-11. évfolyamon.
Minden egyes napon ez a sor vésődik be a Yangpyeong Steiner Iskola tizenhat diákjának memóriájába, amely három évvel ezelőtt jött létre: „Az iskola az a hely, ahol az álmaink valóra válnak.” Ez nagyon fontos mozzanat a diákok számára, még ha egy kicsit édeskés is. Ám ez egy dal, amelyből erőt meríthetnek, különösen, mivel sok diák az úgynevezett kisebbséghez tartozik Koreában. Ezzel ez az iskola az egyike a Dél-Koreában létrejött azon helyeknek, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekek együtt nőnek fel a többiekkel. Az iskola tervezi egy Camphill Közösség létrehozatalát a jövőben, amelyben az idősebb diákok a későbbiekben bent lakhatnak.
Egy másik iskola Szöul közelében a Purunsup Waldorf Iskola, amely egy dombon található, gyönyörű kilátással a hatalmas folyóra és a környező zöld erdőkre (ezeket hívják purunsupnak koreaiul). A régióban lakó szülők 2002-ben egy új oktatási szemléletet kerestek gyermekeik számára. Ennek eredményeként a következő évben megalapították a Purunsup Waldorf Iskolát egy bérelt raktárépületben, amelyben hatalmas lelkesedéssel a szülők alakították ki a tantermeket. Az iskola új épületét 2009-ben adták át Teochonban. Ma 162 diákkal a tizenegy évfolyamon és 15 óvodással, a diákok és a szülők folytatják a munkát a céljuk elérése érdekében, hogy az iskolán keresztül a Waldorf-pedagógiát következetesen megismertessék. A szülők nemcsak az oktatási munkát támogatják, hanem sokan közülük egy Purunsup Maeul nevű faluközösségbe is költöztek, amely közel van az iskolához.
Két másik iskola is létrejött Szöul közelében az elmúlt években: a Gurmsan Iskola Gwang Myeong városában, Gyeonggiban, húsz tanulóval, és a Dongrim Szabad Iskola, amelynek már 57 tanulója van.
Az ország déli részén csak egyetlen Waldorf-iskola van. Busanban az Almafa Iskola kínál Waldorf-oktatást 2008 óta, valamint egy fontos célt is szolgál: az elmúlt években náluk tartottak Waldorf-pedagógiai képzéseket az állami iskolák tanárai számára.
Az együttműködés sürgető szükségességéből fakadóan, amely különösen az első lépések megtételéhez nagyon fontos, a dél-koreai Waldorf-tanárok 2009-től kezdve rendszeres találkozókat szerveztek. És 2010 óta már hivatalos tanárképző kurzusuk is van, melyet évente kétszer tartanak. Az iskolaképviselők havonta találkoznak, hogy megosszák a különböző iskolák híreit egymással. Mintegy 100 tanár él abban bízva, hogy az iskolák és a gyerekek Waldorf-inspirálta új hulláma Dél-Koreában – és talán egy napon Észak-Koreában – nem fog elülni.
A Waldorf-mozgalom egész Ázsiára kiterjed, talán csak Észak-Korea a kivétel, mivel közismert, hogy a diktatúrák országaiban nem tud gyökeret verni. Dél-Korea viszont az elmúlt évben helyet adott az ázsiai országok közötti tanárképzések együttműködésének egy konferencia keretében. Befejezésül nézegessük a 2013. április 27. és május 5. között rendezett Asia Pacific Waldorf Teachers' Conference képeit.
Bejegyezte és fordította: Harudo11
Forrás: http://www.freunde-waldorf.de/en/waldorf-worldwide/organisations-worldwide/r/south-korea.html