Metropolitan Múzeum, Kína és egy kis Eső

Irene és Alice, a Lewisohn család két tizenéves örökösnője 1902-ben úgy döntött, hogy csatlakozik azon gazdag fiatalok közösségi munkájához, akik valami hasznosat szerettek volna tenni a világban. Az idők folyamán Alice drámatanár lett, Irene táncos produkciók mellett kötelezte el magát. Rita Wallach Morgentau és Aline Bernstein csatlakozásával színházat, majd színésziskolát alapítottak, amelynek tanárai között Martha Graham, diákjai között Gregory Peck nevét is olvashatjuk. Az évek során a színészetről, színházi produkciókról, jelmezekről, díszletekről és szcenikáról felhalmozódott tudásanyag és szakirodalom kezelésére Irene 1937-ben megnyitotta a Museum of Costume Art nevű könyvtárat, amely a háború után, 1946-ban a New Yorkban lévő Metropolitan Művészeti Múzeumba költözött. A két gyűjtemény egyesülésével a MET az otthona ma az Irene Lewishon Costume Reference Library-nek.

A 2008-as év egy újabb bővülést hozott: a Brooklyn Múzeumban lévő amerikai ruhagyűjtemény beleolvadt a Costume Institute-be. Ezzel a MET gyűjteménye 31.000 tételesre növekedett, mely a 17. századtól jelenkorunkig tartalmaz értékes darabokat.

A kollekció állandó kiállítását 2014. május 5-én nyitotta meg Michelle Obama first lady. A gyűjtemény a Metropolitan Művészeti Múzeum Anna Wintour Costume Center nevű épületszárnyában kapott helyet, melyet Anna Wintourról, a Vogue főszerkesztőjéről neveztek el, aki 1995 óta a MET Gála elnöke is.

De mi is az a MET Gála?

A rendezvény története 1946-ra nyúlik vissza, amikor a gyűjtemény működési költségeinek fedezésére első alkalommal rendezték meg ezt a ma is rendkívül exkluzív, a művész- és divatvilág krémjét mozgósító, korábban Costume Institute Gala, majd MET Ball elnevezésű eseményt.

Minden alkalommal a Gála jelzi az éves nagy kiállítás megnyitásának kezdetét. A kiállítások egy-egy téma köré szerveződnek, melyet a gálán is ünneplésben részesítenek. Természetesen erre a témára reflektálnak az érkező hírességek ruhakölteményei is.

A 2013. évi MET Gála és kiállítás témája "Punk: Chaos to Couture" volt, íme a vörös szőnyeges bevonulás felvétele:

 

A MET Gála New York egyik legelőkelőbb társadalmi eseménye és ugyancsak az egyik legnagyobb adománygyűjtő éjszakája is: 2012-ben 9 millió dollár, a következő évben rekordösszeg, 12 millió dollár gyűlt össze. A résztvevők a művészetek, a divat, a film és a zene, valamint a felsőbb osztályok képviselői.

A New York Times újságírója, Cathy Horyn szerint az esemény vetekszik a nyugati parti Vanity Fair Oscar-gálájával, azzal a különbséggel, hogy ott több a "sztár-erő", de kevesebb divatbéli magabiztossággal. Tavaly, miután megemelték a jegyárakat az esemény kizárólagosságának biztosítása érdekében, az egyéni jegyek 25.000 dollárba kerültek, a hivatalosan meghívott vendégek listája viszont csak 650-700 személy nevét tartalmazta, akiket a Vogue segítségével választanak ki.

Az esemény a koktél-órából és egy hivatalos vacsorából áll. A koktél-óra alatt érkeznek meg a vendégek és sétálnak végig a vörös szőnyegen. Megtekintik a kiállítást és a vacsora előtti szórakoztató programot. A kiállítás témája nemcsak az est vendégeit befolyásolja, hanem sokszor szétfut a divatvilágban, és az egész év során hatást gyakorol a vezető kereskedőkre is.

Az eddigi kiállítások során három alkalommal szerepelt a témák között Ázsia, mint vezérmotívum: 1980-81-ben Kína, 1985-86-ban India, 1994-95-ben az orientalizmus megjelenése a nyugati ruházatokban.

Idén ismét Kína a megadott téma, a kiállítás címe: Kína - tükrökön át. A múzeum ázsiai részlegével együttműködve igyekeznek feltárni a kínai esztétika hatását a nyugati divatra, valamint azt, hogy ez a hatás hogyan érvényesült az évszázadok során. A ruhák mellett a festményekre, porcelánokra és más művészeti alkotásokra is koncentrálnak, beleértve a filmeket is. Nyugati divattervezők sokaságát bűvölte el a kínai művészet és gondolkodás, Paul Poiret-től Yves Saint Laurent-ig. A kiállítás a divat tükrében összekapcsolja a tervezők különböző stilisztikai hivatkozásait a kínai esztétikával és kulturális hagyományokkal.

A kiállítás több mint száz haute couture és avantgarde példát sorakoztat fel a divat világából a kínai művészet mentén. A filmek bevonásával azt szeretnék érzékeltetni, hogy a Kínáról alkotott elképzeléseinket hogyan keretezik a narratívák, amelyek a populáris kultúrából merítenek. Egyúttal fel is szeretnék hívni a figyelmet a film, mint médium fontosságára, amely segít megérteni a kínai történelem gazdagságát.

ar with dragon, early 15th century
Ming dynasty (1368–1644), Xuande mark and period (1426–35)
China
Porcelain painted with cobalt blue under transparent glaze (Jingdezhen ware)
The Metropolitan Museum of Art, New York, Gift of Robert E. Tod, 1937 (37.191.1)
Photography © Platon

Roberto Cavalli (Italian, born 1940)
Evening dress, fall/winter 2005–6
Courtesy of Roberto Cavalli
Photography © Platon

ilm still from Daughter of the Dragon, 1931
Courtesy of The Metropolitan Museum of Art, PARAMOUNT/THE KOBAL COLLECTION

Ralph Lauren (American, born 1939)
Evening dress, fall/winter 2011–12
Photography © Platon

19th-century rubbing from a 10th-century stele describing a sudden illness, a stomach ache
Rubel Collection C-74
Photograph courtesy of Special Collections, Fine Arts Library, Harvard University

Christian Dior (French, 1905–1957) for House of Dior (French, founded 1947)
"Quiproquo" cocktail dress, 1951
French
Silk, leather
The Metropolitan Museum of Art, New York, Gift of Mrs. Byron C. Foy, 1953 (C.I.53.40.38a–d)
Photography © Platon

Hogy a jelen írásnak is legyen koreai vonatkozása: a koreai média nem kis büszkeséggel tudósított arról, hogy a 2015. május 4-én tartandó MET Gálára meghívást kapott az előadóművész-színész Rain (Jung Ji-hoon) is. Rain éppen a napokban ünnepelte pályafutásának 13. évfordulóját, és az elmúlt évek során szinte nem volt olyan neves tervező Armanitól Yves Saint Laurent-ig, olyan divatmárka vagy divatmagazin, amelynek ne lett volna szóvivője, márkaarca vagy exkluzív interjúalanya.

Rain sok esetben volt már úttörője a koreai kultúra nemzetközi megismertetésének és megszerettetésének, ezúttal is első lett a koreai művészek között, aki meghívást nyert erre a rangos eseményre. Színészi és előadóművészi kvalitásai mellett Rain a hírnevét a "világformáló" Time 100-ak közé több alkalommal vezető helyen történő bekerülése is öregbíti. Kíváncsian várjuk a megjelenését, melyben biztosak vagyunk, hogy ezúttal sem fogunk csalódni.

Rain tetőtől talpig Versace-kollekcióban

Források: 

http://en.wikipedia.org/wiki/Anna_Wintour_Costume_Center

http://en.wikipedia.org/wiki/Met_Gala

http://www.metmuseum.org/exhibitions/listings/2015/china-through-the-looking-glass

Írta: Harudo11

Útmutató a Hahoe maszkokhoz

Forrás: The Korea Blog, 2012.09.28.

Írta: Jon Dunbar   

Fordította: Harudo11

Eladásra váró maszkok Hahoe Village-ben

A közelgő Andongi Nemzetközi Maszktánc Fesztivál alkalmából a turisták a világ minden részéről, és az országból is mindenfelől özönleni fognak Korea spirituális fővárosába a különböző maszkos témájú előadásokra. Bár a fesztivál központi eseményei Andong mellett, egy apró hagyományos faluban, Hahoe-ben lesznek.

A Hahoe maszkos táncdráma (하회별신굿탈놀이) hagyományosan nyolc madangból áll (felvonások, vagy inkább jelenetek), melyek nemcsak zenét és táncot foglalnak magukban, hanem egyúttal bohózatot és szatírát is. A Joseon dinasztia közembereinek szemszögéből szólnak, és ez remek lehetőséget kínál, hogy a történelmet úgy ismerjük meg, ahogyan arról az eszköztelen parasztság beszélt.

Ahelyett hogy természetfeletti lényeket ábrázolnának, szinte az összes maszk a Joseon társadalom osztályait mutatja be, megtestesítve azokat egyetlen emberi - bár groteszk - formában, amelyet leginkább képmutatónak nevezhetnénk. Ezeket eredetileg sámánista szertartásokon használták, hogy alaposan elverjék a port a Joseon társadalom hatalmasságain. A játékok telítve voltak szexualitással, erőszakkal és nongakkal (paraszti zenével), és a tartalom nem állt távol a mai bulvárlapok által tálalt botrányoktól.

A Hahoe maszkokat fából faragták, ellentétben az egyéb koreai maszkokkal, amelyeket papírból vagy tökfélékből készítettek, és amelyeket azonnal elégettek a használatot követően. Ezzel szemben a Hahoe maszkokra szent dologként tekintettek, amelyeket újrafelhasználásra szántak. Dobozban tárolták őket, és sok előadó mielőtt kivette azokat, áldozatot ajánlott fel. Azt mondják, hogy az egyedi dizájn miatt, ha egy maszkot viselő színész mosolyog, akkor a maszk is mosolyog, és ha a színész haragos lesz, a maszk is haragszik.

Miután a közelmúltban meglátogattam Hahoe faluját, ahol jártam a Maszkmúzeumban és tanúja voltam egy élő Hahoe maszktánc előadásnak, rájöttem, hogy milyen hasznos tanulmányozni azokat még az előadás megtekintése előtt. De mivel nagyon nehezen tudtam információhoz jutni az összes Hahoe maszkról, most ajánlok egy útmutatót a Hahoe maszkokról, a múltbéli jelentésükről és a maszktáncos darabokban játszott szerepükről.

Hahoe Maszk Múzeumát érdemes megnézni, hogy megértsük,
mi történik egy maszktáncos előadáson.

Yangban (arisztokrata)

Talán ez a legismertebb Hahoe maszk, egy olyan szimbólum, amely gyakran jelképezi Andongot, vagy akár egész Koreát. Széles orra van nagy orrlyukakkal, és szelíden áramló vonalai a szemnél és a szemöldöknél egy nagylelkű, ám mégis gőgös személyiséget jeleznek. Talán a leginkább figyelemre méltó jellemzője a Yangban maszknak a különálló állkapocs, melyet a két szélén zsinórokkal kapcsolnak a maszkhoz. Ez lehetővé teszi, hogy az előadó változtassa az arckifejezését: felfelé nézve, amikor az alsó állkapocs különválik, egy széles mosolyt hoz létre, és a fejet lehajtva egy fenyegető grimaszt képez azáltal, hogy a felső és az alsó ajkak egymáshoz nyomódnak.

Hallottam, hogy a Yangban maszkot a Guy Fawkes maszkhoz hasonlították (az utolsó ember, aki becsületes szándékkal lépett a parlamentbe). Valójában ez nem egy igaztalan összehasonlítás, legalábbis a maszk mögötti szándék tekintetében. Ténylegesen a Yangban maszk egy visszás, groteszk képe a Joseon-kor arisztokrata osztályának.

Mint minden feudális társadalomban, a köznép nagy ellenérzést táplált az arisztokrácia iránt, és nehéznek találta a Yangban megközelítését a hozzájuk címzett problémákkal, amelyek megoldást igényeltek. Így ennek az ál-Yangban figurának a használata megkönnyítette, hogy kapcsolatba kerüljenek a Yangbannal és lerombolják magas pozícióját. A maszktánc legfőbb üzenete az volt az uralkodó osztály felé, hogy felülvizsgálja a társadalomban betöltött szerepét.

Yangban és Bune közös tánca

Bune (nő)

A Yangban maszk mellett a Bune is híres, gyakran egymás mellett ábrázolták őket a népi alkotásokban. Időnként az angol színház Komédia és Tragédia maszkjaihoz hasonlítják őket, habár sem a Yangban, sem a Bune nem képvisel ilyesféle elvont gondolatot.

A Bune-t így írhatnánk le: ovális arc, kicsi száj, nagy orr és arcfestés,  a maszk ezek útján képviseli a Joseon-dinasztia klasszikus szépségideáljának szabványait. A maszk a saját története során időnként jelentett özvegyet, ágyast, gisaenget (a japán gésa koreai változata), vagy éppen a Yangban vagy a Seonbi szeretőjét.

A maszkos táncjátékban a Bune a Yangbannal és a Seonbival is kacérkodik, soha nem szól egy szót sem, de masszírozza Seonbi vállait és szedegeti a tetveket Yangban hajából. Mindketten versenyeznek a figyelméért, és ezzel egyre abszurdabb kinyilatkoztatásokat tesznek és helyzetekbe sodorják magukat.

A maszkos táncjáték azt sugallja, hogy a karakter álszent, tisztaságot mímel, de alig takarja el az öncélú szexualitást.

Gaksi (menyasszony)

A Gaksi maszk nagyon kicsi szemei félénk személyiséget mutatnak, és a szorosan összezárt ajkak jelzik, hogy nem beszél sokat (a játék során egyáltalán nem). Derűs és sokkal kevésbé eltúlzott a többi maszkhoz képest.

Emlékeznek, hogy azt mondtam, szinte mindegyik maszk képvisel egy embert, és a legtöbbjük képmutatónak van beállítva? Az egyetlen nagy kivétel a Gaksi maszk, amely a falusi istennőt reprezentálja. Három alkalommal jelenik meg a játékban: először, amikor egy maszk nélküli férfi hordozza a vállán, aztán később adományokat gyűjt a közönségtől a Halmi karakterrel együtt, majd végül menyasszonyként. Az ő karaktere az egyetlen, amelyet természetfeletti karakter megjelenítéseként láthatunk, és a játékában soha nem él komikus hatásokkal.

Ha az olvasó a koreai drámák rajongója, akkor ismerheti a Gaksital képregényen alapuló sorozatot, bár abban eltérő stílusú maszkot használnak, nem Hahoe-t. Képzelem, hogy milyen kemény lenne a japán hódítók ellen a Hahoe Gaksi maszkot viselve harcolniuk.

A Gaksi karakter segít pénzt gyűjteni a közönségtől a Halmi Madang alatt.

Seonbi (tudós)

Széles mosolyával és tágra nyitott szemével a Seonbi maszk telve van büszkeséggel vegyes arroganciával és mindent-tudok hozzáállással. Kidülledő szemeivel a mértéktelen olvasásra utal, egy olyan valaki karakterisztikája, aki áthatóan szenved a saját bonyolult gondolataitól. Szoros hasonlóságot mutat a Yangbannal, mely jelzi a Seonbi arisztokrata származását, és a két karakter a maszkos táncjátékban egymás riválisaként jelenik meg.

A Joseon-dinasztiában egy Seonbi tudós volt, többnyire nemesi örökséggel, aki közszolgálati vizsgára készült. Sok Seonbi letette a vizsgát, de azután nem vállalt kormányzati pozíciót és egyfajta kóbor-tudóssá vált. A tisztességük és korrumpálhatatlanságuk miatt tiszteletet élveztek, szemben a Yangban osztály főáramával.

A Yangban Seonbi Madangban a Seonbi és a Yangban azon  kötekedik és cívódik egymással, hogy melyikük a magasabb státuszú, és versengenek a Bune érzéseiért. A valós életben a kormányzó Yangban-osztály és a neo-konfuciánus Seonbik közötti rivalizálás a kormányzatban folyó hatalmi harchoz vezetett, amelynek a négy Seonbik közötti tisztogatás lett az eredménye a 47 évnyi periódus alatt, amely a 15. és a 16. századon ível át. 

A Seonbi karakter a Hahoe maszkos táncjátékban nem rokonszenves, ugyanolyan kicsinyesnek van ábrázolva, mint a Yangban. 

A Seonbi a színpadra lép

Jung (szerzetes)

A Jung maszknak is csuklós állkapcsa van, hanonlóan a Yangbanhoz és a Seonbihoz. Ez a maszk kancsal, sunyi, és ezek megjelenése sokkal torzabb együttesen, mely a szerzetes karakterének kéjsóvárságát mutatja. A homlokán lévő dudor (azonosan a Baekjeong maszkéval) a komor és fenyegető karakter szimbóluma. Vándor-szerzetes, aki a képzettségét egy buddhista templomban szerezte, de most világi vágyakkal telten bolyong.

A Pagyeseung Madangban fajtalankodik a Bunéval, kikémleli vizelés közben, majd miután a Bune távozik, izgalomba jön a szagtól.  Az előadáson, amelyen részt vettem, egy csomó gyereket láttam ezen a ponton távozni. Meglehet, hogy jó ötlet volt, mert a következőkben elrabolja és megszökik vele. A tánca apró, szaggatott lépésekből áll, kiemelve az álnokságát és ravaszságát. 

Ez a karakter a szerzetesek vallási korrupciójának és életmódjának kritikáját célozza.

A Jung túlzottan izgalomba jön a Bunétól.

Imae (falu bolondja)

Ez a maszk több mint felszínes hasonlóságot mutat a többi csuklós-állkapcsú karakterrel, kivéve, hogy az alsó állkapocs hiányzik róla. Ennek az oka egy igen érdekes történet.

A tizenkettedik században az istenek Heo mesterembertől megrendelték, hogy készítsen tizenkét maszkot, és nem volt szabad érintkeznie másokkal ameddig el nem készült velük. Éppen az utolsó maszkot befejezésén dolgozott, amikor egy lány belesett a műhelyébe, és ő holtan esett össze. Az utolsó maszk -  az Imae - így befejezetlen maradt, hiányzik az alsó állkapcsa.

Az Imae-t általában bolondnak fordítják, de azt hiszem, hogy a megfelelő angol kifejezés a falu bolondja. Az arckifejezése sokkal inkább jólelkű és jóindulatú, mint a többi karakteré, de az aszimmetrikus szemei és a görbe orra láttatják, hogy deformálódott. Bevallom, hogy ez a maszk - és az Imae előadó tántorgó, bicegő tánca - először kellemetlen érzéssel töltött el, mert úgy tűnt, hogy gúnyt űz a fogyatékkal élőkből, de sok koreai maszk ábrázolja a különböző betegségeket és deformitásokat.

Az Imae a Seonbi szolgája, és ez azt is jelentette, hogy a deformitásai a Seonbi durva indulatainak eredménye. Őt soha nem ábrázolták rosszindulatúnak, egyedül a cél rosszindulatú. Az Imae egy szolgáló osztályhoz tartozik, amelynek hain a neve, és amely ellentétben a Choraeng osztállyal, lehetővé teszi a felfelé irányuló mobilitást, de az Imae-t visszatartja a saját egyszerűsége.

Az Imae táncát túlzó sántítás jellemzi.

Choraengi (szolga)

A Choraengi maszk kisebb és hegyesebb, mint a legtöbb másik maszk, és a ferde szája mutatja a vonakodó engedelmességét és tiszteletlenségét a gazdája, a Yangban iránt. Mint a Halmi maszknál, a beesett arc ábrázolja a szegénységet, és a hegyes áll egy kemény világnézetet jelez.

A maszkos tánc történetében a Choraenginek rengeteg mindent kell tennie, hogy megőrizze a jóhírét, mivel egy minden lében kanál. Először a Bunéval kémkedik a Jung után, aztán pletykál róla az Imae-nek és a Seonbinak, majd végül a saját gazdájának, a Yangbannak. Később egy Yangban és Seonbi közötti vita során zavarba hozza a gazdáját arra hivatkozva, hogy tudja a hat "gyeong"-ot (amelybe ezúttal nem fogok belemenni).

A Choraengi sok időt tölt pletykálással az előadásban.

Halmi (idős özvegy)

A három női maszk egyike, a Halmi fonnyadt, barna arca a szánalmas arckifejezéssel, mely a világon ránk váró élet nehézségeit mutatja. 

A Halmi (akit gyakran férfi színész kelt életre) egy gondosan kidolgozott eszközzel, egy fából készült kézi szövőszékkel lép be a játékba. Míg a szövőszék mellett ülve dolgozik, elmondja a közönségnek, hogy alig három nappal a 14 éves korában tartott esküvője után megözvegyült, és koldulás és éhezés lett az élete. Ezután a közönséghez pénzért könyörög. Később, a befejezésnél visszatér a színpadra, amikor a Seonbi és a Yangban is elzavarja.

A görnyedt testtartás, a csoszogó tánclépések, a szánalmas háttértörténet és természetesen a Halmi maszk segítségével, a Halmi Madang az egyszerű emberek nehézségeit ábrázolja.

A Halmi a közönség mellett csoszogva pénzért könyörög.

Baekjeong (hentes)

Durva és erősen barázdált arcával a Baekjeong maszk kegyetlennek és vérszomjasnak tűnik, de vigyorgónak és győzedelmesnek is. A Baekjeong maszk első pillantásra halványan emlékeztet a többi csuklós állkapcsú maszkra, de egy teljesen más részét képviseli a Joseon-társadalomnak.

A Baekjeong volt a legalacsonyabb osztály a Joseon társadalomban, az érinthetetleneké. Eredetileg nomádok voltak, és feltételezhető, hogy ők voltak a Khitanok Mongóliából és Mandzsúriából, akik Goryeo-ban ragadtak Goryeo győzelmét és a szülőföldjük Jurchen általi meghódítását követően. Magukkal hozták a húsételek kedvelését, amely akkoriban nem volt általános a Koreai-félszigeten, éppúgy, mint a vadászatban, mészárosságban, a nyúzásban és a bőr cserzésében való jártasságot. Évszázadokig szét voltak szóródva a Koreai-félszigeten, és inkább vadásztak és fosztogattak a letelepedés és az integrálódás helyett. Ők lettek a Joseon társadalom legalacsonyabb osztálya, amely talán rosszul hangzik, de felmentést kaptak a katonai szolgálat, a kényszermunka és az adók alól, és kényelmes monopóliumhoz is jutottak a foglalkozásaikban. 

A Goryeo dinasztia idején gyakran lettek hóhérok, úgynevezett huigwangik. A Baekjeong ebben a játékban az élet tönkretevőjeként jelenik meg, aki egyszer ugyan érzett lelkiismeret-furdalást, de végül megőrül a viharban.

A Baekjeong karakter a Hahoe játékban alapvetően egy vándorló hentes, aki a szakmájának kellékeit hordozva lép be. Találkozik egy bikával, és a Hahoe maszkos táncjáték egyik legfizikálisabb momentumában megküzd vele, és a Baekjeong brutálisan megöli az ellenfelét. Miután kivágja a szívét és a heréit, felkínálja azokat a közönségnek. Később visszatérve a heréket a Yangbannak adja el, aki alig várja, hogy valami versenyelőnyhöz jusson a Seonbival szemben a Bune iránti vonzódásában. 

A rituális előadásban a Baekjeong magába foglalja az uralkodó osztály gúnyos attitűdjét Korea érinthetetlen kasztja iránt, és az a célja, hogy rokonszenves karakterré váljon a nézőközönség szemében.

A Baekjeong táncos késsel és fejszével a kezében, miután megölte a bikát.

Eredetileg Heo tizenkét maszkot készített, de sajnos három már elveszett az idők folyamán: nem tudjuk, hogy hogyan néztek ki, de tudjuk, hogy Byeolchae (adószedő), Ttoktari (szolgáló) és Chonggak (agglegény) volt a nevük. Valójában nagyon is lehetséges, hogy ez egy Byeolchae maszk, amelyet bemutattak Japánban. Megvannak a többiek is? Szeretném azt hinni. Találkozunk Andongban!

121. számú Nemzeti Kincs: a Hahoe maszkok

K-pop, csajok, és a többi...

Nagy igazság, hogy vannak a fegyvereknél sokkalta kifinomultabb eszközök a világban való térnyerésre, valamint a honi gazdaság felvirágoztatására. Ma már közkeletű fogalom a "soft power", mely jelen esetben a (tömeg)kultúra eszköztárát veti be a hódítás érdekében. És láss csodát, a meghódítottak mosolyogva fogadják a konkvisztádorokat! 

Persze nem is olyan nehéz ez, ha az előőrs ragyogóan csinos ifjak hadának képében érkezik, amelyre csak ráerősít a győztesen bevonuló, éppoly megnyerő vezér mosolya.

Mindez annak apropóján jutott eszembe, hogy ma arról érkezett tudósítás, hogy Park Geun-hye, Korea elnök asszonya, Dél-Amerikában tett második látogatása alkalmával találkozott a perui K-pop közösségek képviselőivel is.

Tudjuk, hogy 2013-ban Park elnök asszony már kimutatta elkötelezettségét a koreai pop iránt, amikor a koreai háború hatvanadik évfordulójának az Egyesült Államokban tartott megemlékezésén még az akkor éppen katonáskodó K-pop fejedelmet, Raint is hadba állította delegációjának tagjaként.

Ám talán ebből a hírből több is kiolvasható, mint a honi popzene szeretete. Emlékezzünk csak: már 2012. február 24-én felvontuk a szemöldökünket egy talán nekünk kissé furcsán csengő híradás láttán, mely arról szólt, hogy mit is csináltak éppen Korea nagykövetei. A Nate News cikkéből ezt tudhattuk meg:

"2PM... JYJ... A DIPLOMATÁK EGÉSZ ÉJJEL ÉBREN MAGOLNAK A HALLYURÓL"
 

"Jelenleg a Hallyu szintén a diplomaták kiemelt feladatává vált. Mivel ez éppen olyan fontos, mint a Koreai-félsziget helyzete, ezért egész éjszaka fent maradunk és erről tanulunk. (Ha Chan-ho, vietnami nagykövet)

"2PM és JYJ... Gyűjtjük a speciális ismereteket az idol-csapatokról. Mert ha róluk kérdeznének bennünket és nem tudnánk válaszolni, az nem lenne jó." (Hwang Ui-seung, chilei nagykövet)

NATE News 2012.02.24.

Angolra fordította: The Little Pear of JYJ3
http://www.dkpopnews.net/2012/02/news-2pm-jyj-diplomats-stay-up-all.html

Úgy bizony! Senki sem mentesül a hadkötelezettség alól... 

Mert a K-pop hódít, és azonos nyomvonalon halad vele a koreai kultúra és szórakoztatóipar teljes arzenálja. Hogy a koreaiak folyamatosan tesznek is a sikerért? Nos, igen. Így is lehet világbirodalmat építeni a világhatalmi óriások ellenében. És úgy tűnik, hogy a koreaiak ezt nagyon is komolyan gondolják.

Megerősíti mindezt a mai tudósítás is, mely a veretes The Korea Times-ban jelent meg. Az ebben említett eseményen sokkal mélyebb érzelmekkel kapcsolódhatott egymáshoz Peru és Korea, mint bármiféle gazdasági csúcstalálkozó alkalmával.

Az ezerarcú Hallyu kulturális értékeléséről lehet vitatkozni, de azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy boldogan látnánk a világ vezetőit minél gyakrabban hasonlóan emberszabású helyzetekben.

대한민국 만세!

Koreai Köztársaság, hurrá!

Park a k-popot promotálta Peruban

Park elnök asszony (balra) ajándékot kap a perui K-pop rajongók egy csoportjától vasárnap a Lima hotelben. Park az előző napon érkezett Limába, hogy megbeszéléseket folytasson Ollanta Humala perui elnökkel arról, hogy miként erősíthetnék a további gazdasági és egyéb kapcsolatokat. / Yonhap

Park Geun-hye vasárnap hallyu rajongókkal találkozott Peruban a második Dél-Amerikában tett utazása során.

A koreai televíziós sorozatok és a popzene nagyon népszerű lett Peruban, ahol több mint 120 K-pop rajongói klubot regisztrált a Koreai Nagykövetség - Cheong Wa Dae információi szerint. A klubok összesen 30.000 taggal rendelkeznek.

Park 14 perui hallyu-rajongóval találkozott a Lima hotelben néhány rajongói klub kérésére.

"Hallottam, hogy a rajongói klubok tagjai együtt tanulják a koreai táncokat és a 'hangeul'-t (koreai ábécé)" - mondta Park. "Ezek a tevékenységek a két országot közelebb hozzák egymáshoz" - tette hozzá.

Peru az egyik legaktívabb ország Dél-Amerikában az olyan koreai tévédrámák sugárzásában, mint az MBC-siker "Star in My Heart", melynek főszerepeit 1997-ben Ahn Jae-wook és a néhai Choi Jin-sil játszották. A perui közönségnek történt 2002-es bemutató óta a koreai drámák népszerűsége egyre nőtt.

A Korea Creative Content Agency (KOCCA) előző évi jelentése szerint a koreai drámák átlagos eredménye 6 százalék körül mozog. Az "Autumn in My Heart" és a "Jewel in the Palace" szintén népszerű volt a perui nézők körében.

A koreai drámák spanyol feliratozása a YouTube-on lehetővé teszi a szélesebb perui közönség számára, hogy élvezzék azokat és egyúttal koreaiul is tanuljanak.

Az MBC "Empress Ki" című 2014-es epikus drámáját (Ha Ji-won és Joo Jin-mo főszereplésével) megvásárolta a perui Panamerica TV és a panamai SERTV.

Az elnök asszony ajándékot is kapott a látogatóitól, és kicserélték gondolataikat a koreai ételekről, mint a samgyeopsal vagy a kimchi. Park szintén kifejezte, hogy kedveli a perui ételeket. "Ebédre az Önök ételeiből ettünk és úgy vélem, hogy azok nagyon jól illeszkedtek a koreai ízléshez."

"A kulturális cserekapcsolatok elmélyítik a barátságot" - mondta Park. "Remélem, hogy lesz esélyük ellátogatni Koreába a jövőben."

A Koreai Nagykövetség Peruban aktívan tart rendezvényeket a koreai kultúra terjesztéséért, előadásokat, filmvetítéseket egyaránt.

Az elnök asszony a látogatása alatt egy kis időt töltött Lima történelmi múzeumában a perui kultúra tanulmányozásával.

Ugyancsak találkozott a Peruban élő koreai közösségekkel és kérte őket, hogy segítsék az egyesítés munkálatait. Peru mindkét Koreával diplomáciai kapcsolatban áll.

Az állami látogatás részeként hétfőn csúcstalálkozót tart Ollanta Humala perui elnökkel.

The Korea Times, 2015-04-20 19:06

http://m.koreatimes.co.kr/phone/news/view.jsp?req_newsidx=177417

Írta és fordította: Harudo11

Muzsikás és Amadinda: az álomkoncert

A tegnap esti koncert zenei szövete a legmelegebb takaró, amit világunk alkalmi ridegsége ellen valaha is magunkra teríthetünk. A magyar zenei élet két csúcskategóriás és világszerte talán leginkább ismert képviselőjének, a Muzsikásnak és az Amadindának egymásra találása hatványozott élményben részesítette azokat a szerencséseket, akik jelen lehettek a Művészetek Palotájában tartott közös koncerten, mely az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál rangos eseménye volt. 

Fotó: Amadinda Percussion Group (Facebook)

Bár az est különlegességét nem volt nehéz megjósolni, amit átéltünk, mégis minden várakozást felülmúlt. A kezdő színpadképben már volt valami megkapó, mert a színpadot beborító hangszerek rendezett látványa is szemnek szép látványt nyújtott. Az elsötétedő teremben egyetlen reflektor fénye irányult egy magányos zenészre, aki egy tibeti zengő tál megszólaltatásával magát az Univerzumot hozta rezgésbe. Az elementáris hanghatásba kapcsolódott be és vált ki belőle egyetlen szál furulya hangja, melyet a dallam alatt egy másfajta zengetés kísért, ám ebben a kontextusban az is felrémlett, hogy a kettőnek mélyebb kapcsolata is lehetséges, mint amit eddig gondoltam róla. Talán valamiféle emlékkép, amelyet az egyén idéz fel az egyetemes tudás visszfényeként.

A grandiózus koncertteremben mindig érzem a fa illatát, és ez rendkívül jól illeszkedett azokhoz a hanghatásokhoz, melyekben a természet költözött körénk. Esett ránk az eső rendesen, de ahogy jött, úgy el is múlt, hogy átadja a helyét szűkebb magyar világunk népzenekincsének. A világ különböző térségeinek tradicionális zenekultúrája és a magyar népzene alkotott egészet a koncert folyamán. Az afrikai, a balinéz, a polinéz ritmusok és dallamok hol egymásra rímeltek a magyar népzene egy-egy területének dallamaival és ritmusaival, hol ellentétpárokat alkottak, hol versenyre keltek egymással, és természetesen adtak teret Bartók zenei jelenlétének is.

Amikor a két együttes közösen szólaltatta meg a gyimesi vagy máramarosi zenéket, azok eksztatikus hatást váltottak ki, és szinte falakat lehetett volna ledönteni az erejükkel. De miért is a feltételes mód? Hiszen szemünk láttára le is omlottak azok a mesterségesen felállított válaszfalak, melyeket rendszerező-bedobozoló vágyainktól vezérelve hajlamosak vagyunk felállítani.

A szavak nem képesek visszaadni a Muzsikás együttes hangzásának teltségét és erőteljességét, a zenészek egyéni teljesítményeinek érzékeny lelki finomságát és mélységét. A szó ugyancsak kevés eszköz az Amadinda virtuozitásának és őrületes energiáinak ideidézésére, vagy annak az őserejű kíváncsiságnak és megismerési vágynak a leírására, mellyel a különböző térségek zenei jelenségei felé fordulnak.  Mindkét zenekar a legmagasabb szinten birtokolja a saját zenei világát, és ami különösen átjött tegnap este, az a végtelen alázat, amellyel a közvetítés szolgálatába álltak.

A próbák hangulatképei
Fotók: Amadinda Percussion Group (Facebook)

Bár koncerten voltunk, a zenei élményen túl sokkal többet is kaptunk. Egyrészt színházi élményt. A két zenekar közötti folyamatos átadom-átveszem játék a színpadi térben is meg lett komponálva, melyet a világítás nagy érzékenységgel követett. Másrészt gondolatiságot. A koncert nem egyes zenei darabok egymásutánisága volt, hanem egy időbeli és térbeli utazás. Vagyis inkább időtlen és konkrét térhez nem kötődő utazás. Valamiféle vallomás az ember lényéről, lényegéről. Az emberi életek szakadatlanul ismétlődő láncolatáról, a generációk jelentősebb változások nélkül megélt alapvető életélményeiről. A zenészek talán akaratukon vagy tudtukon kívül is hordozói lettek az ebből fakadó szerepeknek. A táncospár pedig valahonnan az idők homályából lépett a színpadra, és vissza is olvadt abba, de a kapcsolatuk, a játékosságuk nagyon is jelenvaló és korszerű volt.

Az ember mindenből hangszert barkácsol, ami a keze ügyébe kerül. Kiváj egy fahasábot, megpöcköl egy fadarabot, vagy megforgat a feje felett egy zsinórt, és máris zene lesz belőle. Egyszerű, ám mégis az ember teljes zenei kreativitását és virtuozitását igénylő hangszerek váltak a lehető legtermészetesebb módon urbánus zenei élménnyé, melyben zökkenések nélkül simultak egybe a világ zenéi, a zene világai. Amely mégis egy és oszthatatlan, mert pusztán emberi lényünk sokszínűsége fejeződik ki benne.

Az est utolsó jelenete csendet parancsolt a nézőtérre: mint Haydn Búcsúszimfóniájában, az egyre sötétedő színpadról egyenként távoztak a zenészek, akik egy-egy zenei világot is magukkal vittek. Az egyetemes rezgés viszont velünk maradt, és bár megrázó, hogy mennyi szépség merül alá az idők változásával, mégis vitába szállnék a rezignáltsággal. Maga a tegnapi est a legnagyobb bizonyíték arra, hogy bár változó és örökkön megújuló formában, de amíg embernek nevezhetjük magunkat, a dallamok és ritmusok velünk és leginkább bennünk fognak élni, hiszen belőlünk fakadnak.

Kevés szó hangzott el a koncerten, de azok annál inkább élvezetesek voltak. Szerettünk volna mi is ott lenni abban a varázslatos másfél órában, amikor az Amadinda és a Muzsikás zenészei kizárólag egymásnak játszottak a nagy zenei egymásra találás pillanatában. Csak a legnagyobbak tudnak olyan tisztelettel fejet hajtani egymás előtt, ahogyan azt a két együttes megtette tegnap az est folyamán. Ha tovább játszunk a számokkal, melyek szerint az Amadinda harminc évet várt erre a közös koncertre, a Muzsikás viszont még hozzátett ehhez tizenkettőt, amely alatt az Amadinda létrejöttére várakoztak, akkor mi mást mondhatnánk, mint hogy mi a születésünktől fogva vártunk erre az eseményre. Annak ellenére, hogy Rácz Zoltán szerint minden zene a halálról szól, mégis ilyesmikért érdemes élni. 

Fotó: Horváth Dóra

Köszönjük a Muzsikás zenészeinek: Sipos Mihálynak, Hamar Dánielnek, Éri Péternek és Porteleki Lászlónak, a táncosoknak: Tóth Ildikó Fecskének és Farkas Zoltán Batyunak, valamint az Amadinda zenészeinek: Rácz Zoltánnak, Váczi Zoltánnak, Bojtos Károlynak és Holló Aurélnak.


Írta: Harudo11

Koreai temetkezési hagyományok

Az alábbi írás az Ask A Korean! blog egyik bejegyzésének fordítása. Az elmúlt időszak tragédiái kapcsán sok híradásban is találkoztunk megrázó tudósításokkal, és a történelmi vagy kortárs témájú filmek is rendre tartalmaznak olyan képsorokat, melyek számos kérdést vetnek fel a koreai kultúrával ismerkedőkben. E cikkből sokra választ kaphatunk.

Forrás: http://askakorean.blogspot.hu/2008/02/dear-korean-i-just-found-out-that-my.html

Fordította: Harudo11

Koreai temetkezési hagyományok
A blogbejegyzés időpontja: 2008.02.04.

Kedves Koreai!

Most derült ki, hogy a főnököm anyja meghalt Koreában. Azt hallottam, hogy azoknak, akik elvesztették a szerettüket, pénzt szokás adni, de én már két éve ismerem a főnökömet, és az, hogy csak némi pénzt adjak neki, olyan érzéketlen dolognak tűnik a számomra. Miért teszik ezt a koreaiak? Van valami más, ennél személyesebb, amit tehetek?

Kicsi Fehér Lány

Kedves Kicsi Fehér Lány!

Talán úgy tűnik, hogy érzéketlen, de a koreaiak gyakorlatias emberek. Az életnek, vagyis a végnek szomorú ténye, hogy a temetés pénzbe kerül. Szép dolog, ha segíthetsz valakinek a költségek viselésében. Természetesen semmi sem gátolja az embereket, hogy ennél sokkal személyesebb dolgokat is csináljanak, mint írjanak kártyákat vagy segédkezzenek a temetés előkészületeiben. De a koreai emberek esetében messzemenően elegendő egy fehér boríték, amelyre azt írják, hogy 謹弔 (amely nagyjából azt jelenti, hogy: "Sajnálom a veszteségét".)

A pénzadományozás szokásának velejárója (a pénzt magát bujo-nak nevezik), hogy az elhunyt családjának csak azokat szabad hivatalosan értesíteni a temetésről (amelynek bugo a neve), akik közel állnak az elhunythoz vagy a családhoz. Mert azoktól várják el, akiket értesítettek, hogy vegyenek részt a temetésen és adakozzanak, valamint rossz modorra vallana, ha a puszta ismerősöknek is küldenének értesítést.

Néhány dolog arról, hogy hogyan néz ki a koreai temetkezés. A koreai temetés hagyományosan egy nagyon hosszú és bonyolult eljárás, de a modern koreai temetkezések egyszerűsödtek és gyakran igazodnak vallásos hithez, különösen a keresztények között.

A koreai temetések általában három napig tartanak. Ha valaki meghal, először egyenes helyzetbe rendezik a testet és fehér lapokkal fedik. Ezután egy válaszfal mögé helyezik. A válaszfal elé egy kis asztalt állítanak, melyre az elhunyt fényképét és füstölőket tesznek. Ezután adják tudtul a személy halálát. Kiküldik a hivatalos értesítéseket, valamint egy jelzést függesztenek a ház bejárati ajtajára.

Az elsőszülött fiú látja el a sangju feladatát, amely alapvetően egy szertartásmesteré. A hagyományoknak megfelelően a sangju kenderből készült kalapot és ruházatot viselne, de napjainkban egyszerűen fekete öltönyt és kenderkalapot vesznek fel. A halott hozzátartozóinak is kenderruhát kellene felvenniük, de ez általában elmarad. Mindegyiküknek fekete szalagot kellene viselniük a mellükön vagy a karjukon, de ma csak a sangjun van ilyen. (A mellékelt kép egy koreai temetkezési házé, amely a hagyományos ruhák bérelhetőségét hirdeti.)

A második napon a sangju gondoskodik a test megmosdatásáról, amely általában egy ravatalozóban történik. A koreaiak nem balzsamozzák a halottaikat. A testet megmosdatják és felöltöztetik - létezik hagyományos viselet a halottak számára, de a köznapi öltozék is általános a modern Koreában. 

Miután felöltöztették, a testet belehelyezik egy koporsóba. A koporsót ismét a válaszfal vagy egy fekete függöny mögé teszik, és az elhunyt fényképét tartó asztalra gyertyákat és újabb füstölőket tesznek. Ekkor kerül egy fekete szalag a fényképre. A sangju az asztal mellett egy durva szőnyegen ül, mert a sangjunak kell vezekelnie a bűnökért, ezzel teszi lehetővé, hogy a szülője meghaljon.

Ekkor jön el a látogatók ideje. A látogatók fekete ruhában vannak, mintha csak egy amerikai temetésen lennénk. Először meggyújtanak egy füstölőt az asztalnál, meghajolnak feléje, majd a sangju és a vendég egymás felé is meghajol. Állítólag hagyományosan a sangjunak, mint bűnösnek csendben kell lennie az egész folyamat során, de ma megengedett egy rövid köszönet kifejezése a látogató felé. A távozás során a látogatók otthagynak egy pénzes borítékot egy kijelölt dobozban.

A harmadik nap reggelén a koporsó elhagyja a házat. Mielőtt ez történik, egy rövid ceremóniát tartanak az elhunyt tiszteletére - ha rákeresnének arra a szertartásra, amit koreai temetkezési rituálénak hívnak, ez lenne az. Elmondják az elhunyt élettörténetét, az emberek dicsérik és ajánlott a tömjénezés.

Hagyományosan a sangju és a rokonai vitték a koporsót egészen a temetés helyszínéig, de ma a koreaiak halottaskocsit használnak. A koporsót egy előre kijelölt helyre viszik, amely közel van a többi családtag temetkezési helyéhez. (Lásd a képet.) Általános, hogy egy kiterjedt családé egy egész kis hegy a múltbéli a jelen és a jövő temetkezési helyeként. Egy koreai már tudja, hogy hol lesz eltemetve, amikor meghal. Akár hiszik, akár nem, ez a gondolat némileg megnyugtató.

Miután a koporsót lesüllyesztették, a sangju háromszor földet dob rá. Miután betemették a sírt, egy kis halmot emelnek fölé. A halmot majd fű fedi be. A domb jobb alsó oldalán egy kis követ temetnek el a halott nevével, hogy a sírt azonosítani lehessen a halom erodálódása után is. Sírkövet állítanak a sír elé, és ismét egy rövid szertartás következik.

De technikailag a hivatalos temetkezés nem évet véget a három nap elteltével. A sangju száz napig viseli a fekete szalagot; és bár hagyományosan mindenkinek, aki a kenderruhát hordta, még száz napig ezt kellene tennie, de ez már soha többé nem lesz így.  A száz nap elteltével egy végső szertartás következik a halott számára, és ezzel ér véget a temetkezés.

•••

Kiegészítés:

A bejegyzés egyik hozzászólója személyes tapasztalata alapján leírja, hogy vidéken még néhány évvel azelőtt (2008 előtt) is tartották a teljes rituálét, beleértve a kenderruházat viselését és a koporsó gyalog történő szállítását a sírhelyig.

Egy másik hozzászóló felvetette annak kérdését, hogy mi történik, ha a családban nincs fiú, vagy nem a fiú a legidősebb. Erre még nem érkezett válasz, a találgatások szerint talán a legidősebb lány férje vagy a lány/lányok lépnek a sangju szerepébe. Jó lenne pontosabban megismerni az erre vonatkozó szokásrendet.

A han a "könnyek tengere"?

Ismerőseinkre, barátainkra, hozzátartozóinkra gondolva, ha nem is öntjük szavakba, azért tagadhatatlan, hogy valamiféle domináns érzet keletkezik bennünk, mikor magunk elé idézzük valamelyiküket. Ha jobban igyekszünk, talán meg is találjuk azt a jellemzőt, mely leginkább megragadja személyiségük karakterét.

Érdekes, hogy hasonlóan vagyunk ugyanezzel az egyes népek tekintetében is. Kinek ne keletkezne valamilyen (akár egymástól kissé eltérő) képzete, ha a "tipikus" orosz, olasz, német, francia, angol nemzeti karaktert kellene felidéznie magában? Természetesen ezek túlzóan általánosító képek, soha senkire nem illeszkednek pontosan, de valahol mégis megragadnak valami kimondhatatlan lényeget. Tehát felmerül a kérdés, hogy létezik-e az egyes népeknek ilyen karakterisztikája? Szándékosan nem nemzetet írok, mert bár értelmezés kérdése, de a szó könnyen előhívja a nemzetállam képét, a népek léte viszont sok esetben átnyúlik a határokon, vagy szórványokat is képez a világban sokfelé.

Az egyének esetében könnyebben megragadhatjuk a személyiséget alakító elemeket, hiszen mindannyiunknak vannak felmenői, akiknek bizonyos tulajdonságait örökségül kapjuk. Részét képezzük a családi és társadalmi szocializációs folyamatoknak, melyeknek hatásai formálnak bennünket. Érzünk, gondolkozunk, következtetéseket vonunk le, az összes tapasztalatunk nyomait mind magunkon viseljük.

Örök kérdés, hogy vajon az egyes emberi életek tiszta lapként indulnak-e a születéssel, vagy bizonyos dolgokat előtte már felírtak arra a lapra, melyekkel aztán egész életünkben küzdhetünk. A humán tudományok, különösen a pszichológia nagy kérdései ezek, amelyek a múlt században arra tették a voksukat, hogy a személyiségnek van egy tartománya, melyet a tudat sokszor nem akar, pontosabban nem képes "tudatosítani". Különböző utakon-módokon indultak a személyiség "tudatalatti" tartományainak feltárására, és bizony az a tiszta lap sokfajta jellel lett tele. Számomra legizgalmasabb C. G. Jung munkássága, aki egyértelműen azt bizonyította, hogy mindannyian magunkkal hozunk, titkon őrzünk magunkban olyan egyetemes tapasztalatokat, melyeket emberi közösségként együttesen szereztünk, és mint kollektív tudásanyagot kapjuk örökségül őseinktől, majd örökítjük tovább utódainkra. Ezzel függ össze az előző kérdés,  tehát hogy a személyiségünk formálódása csak a születés után kezdődik-e, vagy magunkkal hozunk olyan fizikai és lelki meghatározottságokat, melyek determinálják személyiségünk körvonalait? Mind a mai napig használjuk az ókorban Hippokratész által felállított négyes személyiségtípus-kategóriát (melankolikus, szangvinikus, kolerikus, flegmatikus), vagy senki előtt nem ismeretlenek a jungi alapfogalmak sem (extrovertált, introvertált). Ősidőktől kezdve minden nagy kultúrát foglalkoztatott a személyiségalakító erők titkának feltárása, és sokszor a formáló erőket, hatásokat egyetemesebb összefüggések részeként gondolták el, melyeket manapság gyatra lenyomatokként szégyenítenek meg az asztrológus, horoszkópkészítő vámszedők.

Érdekes kérdés, hogy ha a népeknek is van "személyiségük", karakterisztikájuk, akkor az vajon hogyan formálódott, formálódik? Milyen erők hatnak rá? Nyilvánvalóan meghatározó tényezőkként jelentkeznek a földrajzi és éghajlati létfeltételek. Minden népnek van saját történelme, amely rokonítható a személyiség életútja során szerzett tapasztalatok formáló erejével. Ugyanakkor vannak olyan nem materiális iskolák is, mint például a szellemtudomány, melyek feltételezik, hogy léteznek a "néplelket" formáló magasabb erők is.

Hogy mindez miről jutott eszembe? Természetesen a koreai élményzuhatag hívta elő a gondolatokat. Nagyon sokunkat megragad a filmek, sorozatok nézése közben, a dalok hallgatása során egy bizonyos érzés. Sokszor rácsodálkozunk egy-egy általunk szeretett előadóművészben, színészben a megjelenésére. Nehéz pontosan megfogalmazni, hogy mi is ez, de talán a legjobban valamiféle mély bánatként írható le, mely a legnapsütésesebb, legvidámabb percek mélyén is ott lapul. Ha azt mondom, hogy a koreai romantikus vígjátéknál nincs szomorkásabb műfaj, akkor mindenki tudja, hogy mire gondolok. Ha a komolyabb filmek fogyasztóinak például az Oldboyt juttatom eszükbe, akkor vélhetően abban sem lesz vita közöttünk, hogy minden brutalitása ellenére a filmből árad valamiféle furcsa melankolikus hangulat, egy különleges melanko-brutál feeling. A koreaiak ragyogó mosolya egy pillanat alatt át tud váltani a legmélyebb szomorúságot árasztó hangulatba.

Színészek és más hírességek is megemlítik, amikor az életükről beszélnek, hogy "biztosan ez az én hanom". Mint már előttem sokakat, engem is érdekelt, hogy mire gondolhatnak, ezért megpróbáltam utánajárni a dolognak. Mi lehet az a han? Kutakodásaim során találtam egy izgalmas összefoglalást az alábbi cikkben, melynek fordítását most megosztom. Kiderül, hogy nemcsak az egyes személyeknek van hanjuk, hanem az egész koreai népnek is. A cikkben foglaltak talán segítenek megérteni azt is, hogy mi az, ami megragad bennünket a koreai lélek megnyilvánulásainak érzékelése során.

A cikk további érdekessége, hogy a benne foglalt gondolatok erősen vitára és továbbgondolásra is ösztönöznek - különösen az összehasonlításban megjelenő két pólus nyugati oldaláról vizsgálva a han megnyilvánulásainak értékelését.

A koreai han pszichológiája

Jon Huer írása, aki a Korea Times rovatvezetője

Előbb vagy utóbb, de minden külföldi tanul valamit a "han"-ról, arról a sajátos kulturális termékről, mely leginkább kifejezi a "koreaiságot", különösen mint a "koreaiság" érzelmi összetevőjének a forrását.

Néha "won-han"-nak is nevezik ("mélyebb han"-nak), mely mélyen befészkelte magát a koreai lélek bugyraiba, hogy formáljon, indokoljon és megmagyarázzon mindent, amit még ma is "koreai léleknek/gondolkodásmódnak" nevezünk.

Ha egy külföldi némi zavart érez bizonyos koreai magatartások kapcsán, legyenek azok nemzeti vagy személyes jellegűek, történelmiek vagy jelen idejűek, akár a nemzetközi kapcsolatok vagy a személyes interakciók terén, ez a han-tényező adhat megvilágítást és válaszokat.

Általánosságban az mondható, hogy a han (vagy a mély-han) egy elgondolás valami igazságtalanságról, amely bennünket ért. Ezt az igazságtalanságot okozhatta a koreai nép számára egy elnyomó idegen hatalom, a munkavállalók számára a munkáltatójuk, a polgárok számára a kormányuk, egy lány számára az anyósa, egy feleség számára a férje, egy szegény számára a gazdag szomszédja - bármi lehet, egy személy vagy egy csoport ellen elkövetett, tartósan nyomasztó igazságtalanság vagy méltánytalanság.

Az igazságtalanság fennállása sokkal általánosabb, mint az igazságé, és a méltánytalanságé is sokkal inkább, mint a méltányosságé a világ és az emberiség történelmében, és ez a fajta sérelem szinte mindenütt megtalálható az emberek között. De Koreában az ezzel való számvetés különös intenzitású és fájdalmas, mintha valami égi elrendelés ereszkedett volna a han-sújtotta személyre, csoportra vagy nemzetre, mely meghaladja az emberi elviselhetőség mértékét.

A leginkább meghatározónak az előbb említett történelmi-gazdasági-politikai-kulturális faktorokat találjuk abban a befogadó tégelyben, melyek az egyediségét adják a koreai hannak.

Más módon megközelítve, a han egy antropológiai fogalom, amely számtalan szinten működik Koreában - a legmagasabb történelmi-nemzeti szinttől kezdve az egyes személyek legbensőbb-lelki érzelemvilágáig.

Röviden, ez egy felsőbb erő által "méltánytalanságot elszenvedni" érzése. Természetesen az erő változó. Néha a sors és a szerencse, néha a kormányzat, időnként az üzlet, a családi szerepek mutatják magukat "igazságtalan" erőként.

Gyakorlatilag minden koreai intézmény és személy a han hatalmas befolyása alatt áll. Tulajdonképpen az összes koreaiban mélyen gyökerezik a bánat és a sérelem érzése, mely szerint az igazságtalanság hatalmas erőitől szenvedtek méltánytalanságot.

Minden külföldinek, aki meg akarja érteni Koreát, a han megértésével kell kezdenie, hogy az mit jelent a koreai szívnek. Enélkül bárki Korea-értése teljesen helytelen.

Emiatt a han miatt Koreában az emberi-társadalmi kapcsolatok többsége pörölésből, könyörgésből és siránkozásból áll, hogy igazolja a múltbéli hant vagy kifejezze a jelenlegi hant. A politikától a családig, a nemzetközi kapcsolatoktól a televíziós sorozatokig a han kifelejthetetlen szerepet játszik annak elfedésében, hogy a koreaiak hogyan éreznek és viselkednek egymás irányában vagy más nemzetek iránt. Korea meg fogja bocsátani a halálos vétkeket is, megtorolja a legkisebb sértést is, vagy vég nélkül kesereg egy múltbéli han miatt, amelyet valaki elszenvedett vagy amelynek ki volt téve, minden attól függ, hogy éppen mi idézi fel a hant.

Mindennek a kiszámíthatatlan, és a legtöbb amerikai számára teljesen érthetetlen érzelmi kitörésnek, a magas rangú hivatalnokoktól kezdve az utca emberéig, a hanhoz kell hogy legyen köze az adott pillanatban. Azt lehetne mondani, hogy Korea minden érzékelhető cselekedete a felszín alatti észrevétlen han-faktorok eredménye.

De van egy sajátságos és egyedülálló különbözősége Koreának, amely eltér az emberi természet egyéb sérelmeitől. Ez pedig az az intenzitás, amellyel ezt minden személy a szívében hordozza, és a kollektív tudat emlékezetének hossza, amely oly teljességgel "koreaivá" teszi.

Még a legcsekélyebb megbántás is hozzáadódik és megőrződik a han nemzeti és egyéni tárolóiban.

Figyelembe véve Korea hosszú történelmének szenvedéseit az idegen megszállók igája alatt, kínzó szegénységben és a nemzetközi közönyösség arénájában, a teljes felhalmozott han Koreában hatalmas méretű és intenzitású. Bármi ebből a felhalmozódott és önsokszorozó igazságtalanságból kiválthatja, hogy egy koreai szív hihetetlenül erős érzelmi és cselekvési kitörést produkáljon.

Amikor a koreaiak néhányan összejönnek és beszélgetnek, akkor valószínű, hogy a résztvevők sorban újra elmondják a saját hanjukat, az őket ért méltánytalanság meséjét és a bánatuk okát.

A koreaiak szívében lévő han ilyen intenzitása és dominanciája gyakran megijeszti a külföldieket, akik ezt a han-alapú nemzeti karaktert Korea legjellegzetesebb és legzavaróbb aspektusának tartják.

Szintén ennek a hannak köszönhető, hogy politikai, gazdasági és kulturális kompromisszumokat nagyon nehéz itt elérni. Minden osztály, különösen a létminimum alatt élőké, hasonlóan a munkásosztályhoz, esküvel fogadja, hogy ellenzi ezt vagy azt, vagy inkább jöjjön a "halál", legyen szó akár egy szokásos dolgozói sztrájkról, szembeszegülésről a kormányzat krematórium-építési tervével vagy egy hulladéklerakó melletti döntésről. Szinte mindig azt halljuk: "Ellenezzük ezt vagy bármit a halálunkig!"

Hogy Korea hogyan érhet el helyezést a kiváló nemzetek között, ahol a kompromisszum és az ésszerűség jellemzi a nemzetközi gyakorlatot, azt leginkább a nemezisükben lehet vizsgálni, ami - a han.

Szociológiai értelemben a hant feloldhatatlan iróniaként definiálhatnánk. A fejlett társadalmakban, jellemzően az Egyesült Államokban, alig találunk hant megoldásra kialakított csatornák nélkül. Ha valaki megharagszik egy telefontársaságra, akkor például a Jobb Ügyvitelért Irodához irányítják. Ha valaki boldogtalan házasságban él valakivel, mindig ott van a válás lehetősége.

Ha valaki általában az élettel elégedetlen, tud munkát változtatni, elköltözhet egy másik államba, visszatérhet az egyetemre, vagy akár beperelhet valakit.

Mindezek a "megoldások" természetesen felületiek. De a fejlett társadalmakban, mint amilyen az Egyesült Államoké, a felületi kezelés erény, azon célból, hogy az emberi konfliktusok minden forrása ne vezessen végül a legkeservesebb konfrontációhoz.

Az Egyesült Államokban, egy tipikusan felszínes, de rendezett társadalomként, minden problémának megvan a maga racionalizált megoldása. A lehető legritkábban lehet látni egy amerikait ilyen vagy olyan kavargó han közepette.

Ha valamit egy külföldi megfigyelhet, az a han egyik legdrámaibb, szívet tépő észlelhetősége abban a formában, ahogyan a koreaiak sírnak a temetéseken vagy amikor találkoznak a rég nem látott rokonaikkal.

A jelenet újra és újra ismétlődik a koreai televízióban, és ezek egy része kiszivárog a világ más részeibe. Valóban nehéz nem együtt érezni a koreaiakkal, amikor a látszólag igazságtalan haláleset miatti érzéseiknek adnak hangot, vagy találkoznak a régóta elszakadt rokonaikkal.

De a nyugatiaknak, ezek a "tengernyi könnybe" vesző kontroll nélküli siránkozós jelenetek, ahogyan a koreai média bemutatja azt, csak egy emberi melodrámát jelentenek, ám ahhoz túl melodramatikusak és érthetetlenek.

Azt kérdezik: Hogyan lehetséges egyáltalán ennyi intenzitás az emberi érzelmekben? Miközben nyilvánvalóan semmi kivetnivaló nincs a rendkívüli szenvedélyességgel és a könnyek tengerébe vesző jajgatással, ha az emberi események azt indokolttá teszik, ez a fajta szélsőségesség Korea sajátosságának tűnik. Ez már önmagában erősíti azt a nézetet a külföldiek körében, hogy Korea egy "különös" ország. Ez a gondolat a "különösségről" könnyen fordulhat "furcsaságba" vagy még inkább "elmaradottságba". Ha a civilizáció azt jelenti, hogy valaki uralja többek között az érzelmi állapotait, akkor könnyű azt remélni, hogy a koreaiak fontolóra veszik az effajta extrém érzelmesség sugárzásának mérséklését a világ minden része felé.

A cikkben kifejezett vélemények és észrevételek az író szigorúan saját nézeteit tükrözik, és semmiben nem képezik a University of Maryland University College, illetve a USFK hivatalos álláspontját.

Forrás: http://www.koreatimes.co.kr/www/news/opinon/2012/10/272_41770.html

Bejegyezte és a fordítást készítette: Harudo11