2015. június 7., vasárnap

Vándor a szupersztrádán: Paik Nam June

Betekintés a világ első médiaművészének látnoki univerzumába



Nam June Paik: Electronic Superhighway: Continental U.S., Alaska, Hawaii (1995). Smithsonian American Art Museum. Fotó: Steven Zucker (CC BY-NC-SA 2.0) © Nam June Paik Estate




Már régóta tervbe vettem, hogy írok az egyik leghíresebb koreairól, Paik Nam June-ról, a világ első médiaművészéről. A Koreai Kulturális Központban megnyílt kiállítás most különösen jó apropót szolgáltat ehhez, mivel úgy fókuszál a kortárs generáció alkotásaira, hogy a háttérben végig reflektál a nagy elődre. Ezért nem haszontalan kicsit elidőzni annál a kérdésnél, hogy ki is, és miért is olyan fontos Paik Nam June (ejtsd Pek Namdzsun).

A modern művészet története tulajdonképpen nem más, mint a sorozatos kérdésfelvetések története, és ennek következtében a hagyományos kapaszkodók elvesztésének története. Az akadémikus művészetkép minden elemére rákérdeztek már az avantgárd indulásától kezdve, és a válaszok meglepő eredményekre vezettek. Először még csak a művészet egyes ágainak tárgykörén belül, azok témájára, formájára és esszenciális hordozóanyagaira vonatkozóan tettek fel zavarba ejtő kérdéseket, amelyeket nemsokára követtek a hétköznapi élet és a művészet határvonalait boncolgató felvetések éppen úgy, mint az egyes művészeti ágak átjárhatóságával és összeműködésével történő kísérletezések. A művészet kiköltözött az utcára, a  hétköznapi élet használati tárgyai beköltöztek a múzeumokba, a néző belépett az alkotás folyamatába, a művész pedig sokszor szinte csak gondolati koncepciókat alkotott... ám mindezt még a színek, formák, hangok, testek, tárgyak valóságában és valós időfolyamatokban. Egészen addig, míg meg nem született az elektronikus médium: a televízió, nyomában a képrögzítési és lejátszási eszközök technikai sokaságával, a videoszalagtól a számítógépig.

Mindenki ismeri a televízió történetét abban a vonatkozásban is, hogy a készülék maga csak egy tárgy, az életet a műsorszolgáltató leheli bele, mely kezdetekben mindenütt állami privilégium volt - és nagyjából ma is így van. A jól kereső állampolgár megveszi a készüléket, lerója a havi szolgáltatás "adóját", cserébe pedig élvezheti az egyirányúan fogyasztható, központilag adagolt tudatmódosítást. Tudjuk, hogy Orwellnek volt ezzel kapcsolatosan egy sokkoló társadalmi víziója, ámde mi dolga lehet mindezzel a művészeteknek? A kérdést Paik Nam June tette fel, és csattanós választ is adott rá.


Paik Nam June portréja. Fotó: ismeretlen szerző,
 Shizhao által körülvágva. (CC BY-SA 3.0) Wikimedia Commons




Hogy miként lett az 1932. július 20-án, a világ egyik történelmileg legelzártabb, ráadásul éppen annektálás alatt lévő országában, Koreában született Paik a globalizálódó világ első számú médiaművésze, az már önmagában megérne egy életrajzi regényt, vagy talán stílusosabban filmet, rendhagyó internetes performanszt. 

Nam June egy textilkészítő ötödik gyermekeként született. Szerette a zenét és a művészeteket, zongorázni is tanult Szöulban. A család 1950-ben a koreai háború elől Hongkongba menekült, majd nemsokára Japánba költöztek, ahol a fiú egyetemre járt. A Tokiói Egyetemen művészetet, zenetörténetet és filozófiát tanult, majd 1956-ban Arnold Schönberg zeneszerző munkásságából írta a diplomamunkáját. Az útja Németországba vezetett, ahol a következő két évben a Müncheni Egyetemen zenetörténetet, a Freiburgi Konzervatóriumban pedig zeneszerzést tanult. Ebben az időben került kapcsolatba a Fluxus csoporttal, amelynek neve a tevékenységük állandóan fluktuáló, változó jellegére utalt. A csoport tagjai az élet és a művészet közötti határokat tagadva a "minden művészet" és a "mindenki művész" új-dadaista szellemében hozták létre alkotásaikat, melyre a kísérletezés, a játékosság és a különböző formák ötvözése volt jellemző, így Paik is a kísérleti zenét színházi előadással keresztezte. A csoporthoz tartozott Yoko Ono is, akivel még Japánban ismerkedtek meg.  


Paik Nam June: Victrola (2005). A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.



Paik a kortárs zeneszerzők közül együtt dolgozott Karlheinz Stockhausennel is, ám legnagyobb hatást John Cage tette rá, aki egyrészt elindította az elektronikus művészetek felé, és akit követve 1964-ben Amerikába, New Yorkba költözött.

Ám előtte még 1963-ban Wuppertalban bemutatkozott "A zene bemutatása: az elektronikus televízió" show keretében. Egy szobában tizenhárom televíziót helyezett el, amelyek egy része nem volt bekapcsolva, egy részükön nem volt kép látható, a többi pedig torzított képet mutatott, amelyet Paik hozott létre a tévék környékére helyezett mágnesek segítségével. A zene mellett a televízió és a videó technikai lehetőségei is izgatták. Shuya Abe mérnökkel együtt dolgozva megalkották az első videó-szintetizátort, amellyel képesek voltak az eredeti képet modulálni, és a tévéképernyők képét egy külső mágnessel absztrakt képekké változtatni.


Paik Nam June: Nixon TV (1965/2002). A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.



Ez a játék szembement a televíziók fentebb leírt, központilag irányított alkalmazásával. Ám a "saját műsor" gyártása 1965-ben a Sony első videokamerájának megjelenésével hatalmas löketet kapott, mivel a kamera könnyen hordozható és bárki számára hozzáférhető eszközt kínált az elektronikus képalkotáshoz. Ez pedig a Paiktól nem idegen filozófiai megközelítést is szolgálta, mely a képalkotásnak - és magának az alkotási folyamatnak - a demokratikussá tételéről szólt, lerombolva a hatalmi monopóliumok maguknak tulajdonított jogait.

Paik munkái egyrészt magát a televíziókészüléket, mint tárgyat emelik ki az otthonok világából és helyezik más összefüggésbe a kiállítási objektumok részeként. Másrészt leválasztja a készülékeket a készen kapott adásfolyamról, és saját tartalommal tölti meg azokat. Ennek során kísérletezik is a hang- és képszolgáltató eszközök technikai lehetőségeivel.

Azonban ezek a kísérletek nem öncélúak. Paikot az emberi élettel összefüggésben az idő fogalma izgatja. Általánosan is, filozófiai kérdésként, és az új médium nyújtotta lehetőségekkel kapcsolatosan is. "The future is now." - A jövő most van, jelenti ki, és ezzel minden aktuális döntésünknek és cselekedetünknek jövőformáló hatást és felelősséget tulajdonít, azt hangsúlyozva, hogy a jövő nem egy tőlünk függetlenül létező, valamikor csak úgy, esetlegesen bekövetkező entitás. 



Paik Nam June: Three Eggs (1975–1982). A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.


A videotechnika elgondolkodtatja, és olyan meglátásokra ösztönzi, melyekben mostani korunk valóságának számos jelenségét elképesztő pontossággal megjósolja. Felismeri, hogy az elektronikus képrögzítés és a visszajátszhatóság először képes megbontani a lineáris időfolyamot, és lehetővé teszi például az időben egymást követő események felcserélt időrendben történő átélését.

A ma ifjai talán már el sem tudják képzelni, hogy a képrögzítés hajnalán a videokazettát betéve a készülékbe csak csak lineárisan haladhattunk, de nem ugrálhattunk egyik részről a másikra, mint egy mai DVD-n vagy különösen egy digitális fájlban. Paik nem tudhatott mindezekről, nem láthatott digitális televíziót sem, mégis ezeket írja:
"A videószalagot vissza lehet tekerni, de életünket nem. A videómagnón négy gomb van: „gyors elôre", „gyors hátra", „indulj", és „állj". De életünknek csak egyetlen gombja van: „indulj". Ma már létezik a Betamax, ez az Istent is felülmúló szerkezet, hiszen az ember már a hétórás hírek előtt láthatja a kilenckor kezdődő tévéjátékot. Ilyesmi sosem történik meg az életben. Ha 25 éves koromban tudom, hogy 47 éves szegény művészként hogyan érzem majd magam New Yorkban, másképpen tervezem meg az életemet. Előre nem tudhatunk semmit, életünknek nincs „gyors előre és hátra" gombja. Ezért aztán lépésenként haladunk, és hibáinkat újabb hibákkal igyekszünk kijavítani. Ellenben tanárokat fogadunk és megfizetjük munkájukat, mert a tanár, akárcsak a Betamax, gyorsan is tud előre haladni.


De térjünk vissza a nem-időbeli információhoz. Az időbeli és nem-időbeli információt a kétféle tárolási mód különbözteti meg egymástól. A „könyv" a nem-időbeli információ legősibb formája. A televízió és a videószalag azért rossz, mert mindkettő időbeli információ-rendszer. Az ember azért nem tanulta még meg, hogyan kell az időbeli információt megfelelő módon rögzíteni és tárolni, mert a jelenség új. Senki nem állítja azt, hogy az Encyclopedia Britannica unalmas olvasmány, annak ellenére, hogy rengeteg információt tartalmaz, ugyanis egy lexikont bármelyik oldalán felüthetünk, az A vagy B betűnél, a C-nél, az M-nél, és az X-nél is, de ha az ember videót vagy televíziót néz, végig kell haladnia az egész ábécén. Bár az összevetés egyszerű, a különbség mégis nagy. Ezért lesz életben a könyv egészen addig, míg az elektronikus információ felül nem kerekedik a nem-időbeli információ problémáján."
— Nam June Paik: Historical Context and Future of Video Art, 1980 / Reprinted in The Collected Essays of Nam June Paik, MIT Press, 2000)


Paik Nam June: I’m a Painter too (1993). A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.



Megjósol olyan a technikai megoldásokat, amelyek a mi életünknek már természetes részei:
"A festmény a jövő században valószínűleg elektronikus tapéta lesz, amit könnyűszerrel be lehet programozni egyszerű vagy bonyolult képekre. Lesznek szabványosított elektronikus vásznak, úgyhogy ha az ember ki szeretné állítani a képeit Írországban vagy a Kongói Köztársaságban, egyszerűen csak postára ad egy programkártyát, amit a helyszínen bedugnak a gépbe, és mögötte kivilágosodik a vászon. Létre kell jönni egy ilyen rendszernek, különben a művészek közt megszűnik a kommunikáció. A fotó is elektronikus lesz, ami egyébként ugyanerre az energia-helyzetre vezethető vissza. Mivel a film-nyersanyag egyre drágább, nincs értelme fényképeket készíteni. Ha az ember elektronikusan rögzít egy helyzetet, és erről jó minőségű papírképet tud készíteni, átugorja a kémiai folyamatokat. A következő lépés az elektronikus fényképezőgépek kifejlesztése lesz. Rossz fényviszonyok mellett is lehet majd fényképezni, úgyhogy senkinek nem lesznek titkai. Már ma is látni miniatűr videókamerákat. Meg fognak jelenni a szuper 8-hoz hasonló szerkezetek, amelyekbe a kamera és a felvevő is bele lesz építve, és jó minőségű felvételeket készítenek majd egyórás videószalagra."
— Nam June Paik: Historical Context and Future of Video Art, 1980 / Reprinted in The Collected Essays of Nam June Paik, MIT Press, 2000

Paik Nam June: Untitled (Newspaper Drawing) (2003).
A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.





Művészeti elmélkedései a jelenkor problémáival kapcsolatosan is elgondolkodtató felismerésekre vezetik:
"Az olaj- és energiaválság tehát a súly problémájára vezethető vissza. Ma azért van olajválság. mert évmilliókig a 60 kilós emberi testet egy 60 kilós emberi test segítségével szállítottuk. De az utolsó 50 évben a 60 kilós testet 300 kilós autóval szállítjuk. Ez a világ valaha kitalált legostobább rendszere. "
"A művészetnek az a dolga, hogy a jövőről gondolkozzék. Jelenleg azonban nehéz megjósolni a jövőt. Herman Khan, a legismertebb futurológus két dologban tévedett. 1967-ben adta ki 2000-ről szóló tanulmányát. Rengeteg tudományos ösztöndíjat költött a könyv megírására, de 1967-ben Khan egy szóval sem említette az ökológiát és a környezetszennyezést. 1967-ben a hippik foglalkoztak az ökológiával. Khan a legismertebb futurológus, még annyit sem értett a dolgokhoz mint a hippik. Ezek után 1970-ben ugyanez a Khan úr könyvet írt a hetvenes évekről, és ebben egy szóval sem emlékezett meg az energiaválságról. Még ma is abból él, hogy futurológus." 


Paik Nam June: Untitled (Collage with Playing Card Motif and Drawing) (1990s).
A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.



Paik előrevetítette a "globális világfalu" képét, akkor, amikor az internet még nem is létezett, és az ő nevéhez fűződik egy fogalom megalkotása is: 1974-ben használta először, majd jóval később az egyik munkájának címe lett az "Elektronikus szupersztráda". Húsz évvel később, amikor az "információs szupersztráda" közkeletű fogalommá vált, Paik tréfásan azt mondta: "Bill Clinton ellopta az ötletemet."

Az  “Electronic Superhighway: Continental U.S., Alaska, Hawaii" című alkotás 336 darab televíziókészülék, 50 darab DVD-lejátszó és 170 méternyi neonfény felhasználásával készült. A hatalmas, 12x4 méteres neon-videó szobor az Egyesült Államok térképét formázza, és minden egyes állam tévéin egy arra jellemző adás látható, például Kansas területén az Óz, a csodák csodája című film részlete, vagy Alabama területén Martin Luther Kingről készült felvételek. Azt alkotást így az is meghatározza, hogy maga Paik mennyire értette meg Amerikát és a kulturális jelenségeit.
Orwell víziója Paikot sem hagyta nyugodni. Természetesen tisztában volt az egyéni életterekbe behatoló "nagy testvér" figyelő szemeinek összes veszélyével. Nem kis iróniával az 1984-es évet január 1-én Paik projektje indította, mely az első "műholdas installáció" volt, de vitába szállva a veszélyekkel a technológia kínálta előnyökre helyezte a hangsúlyt, mellyel a különböző országok, népek közötti kommunikációt és kulturális megértést szolgálhatja. A műsort Amerika-szerte közvetítette a nemzeti televízió, Párizsban a Pompidou Központ, valamint több adó Németországban és Dél-Koreában, összesen mintegy 25 millió nézőnek.



[Vintage TV] Good Morning Mr. Orwell; Pilobolus: What Grows in Huygen’s Window, Oneiric,
Sally In The Garden (Arts & Entertainment Network Cable 1984) (Video via Internet Archive)


Arts Avenue S4 Ep2 Nam June Paik "Good Morning, Mr. Orwell 2014"
(Arirang TV, YouTube)



Paikot egész életében foglalkoztatta a zen-buddhizmus, alkotásaiban lépten-nyomon találkozunk ennek lenyomatával. Soha nem cigarettázott, nem ivott alkoholt és nem vezetett autót. Mégis, arra a kérdésre, hogy buddhista-e, azt válaszolta, hogy "Nem, én művész vagyok." Ugyanakkor a zen lényegi gondolatai benne rejlenek a munkáiban, a tévé-dobozba tett adáshelyettesítő gyertyában éppen úgy, mint a "Zen for film"-ben. Ez utóbbiban az üres szobában a vetítőgép olyan filmet vetít, amelyen nem látszik semmi. A zen pedig azt mondja, hogy értsd meg az életet ösztönösen, gondolatok vagy nyelv nélkül. Nézz magadba, hogy felfedezhesd az igazságot, tisztítsd meg az elméd, és egyszerűen csak legyél, inkább mint hogy tégy valamit, gondolkodj, ahelyett, hogy beszélnél. A kaotikus és zajos világban ez a béke és nyugalom elérésének lehetősége.

Természetesen az alkotás művészetelméleti kérdést is felvet: vajon filmnek tekinthető-e egy képek nélküli fénykeret vetítése? Ez ahhoz hasonlatos, ahogyan John Cage a 4'33" című művében a hang nélküli – tisztán szünetből álló – zene lehetőségével játszott el; mindez visszhangozza Cage zen-szellemiségű, meghatározó alapelvét: „Nincs olyan, hogy üres tér vagy üres idő. Mindig van mit látni, mindig van mit hallani.” (John Cage: Silence: Lectures and Writings, Wesleyan University Press, 1961).

Paik a nyugati technológia és a keleti spiritualitás találkoztatásában játékos fricskákat is osztogat. A TV Buddha sorozat önmaga vetített mását szemlélő Buddhája egyaránt szól a 'ki néz kit? ' kérdéséről, a helyzet öntetszelgéséről, a televíziós média magánszférába tolakodó és bűvöletbe ejtő voltáról,  valamint a "nézem, aki engem néz" végtelen körforgásával a buddhizmus reinkarnációs hitéről.


Paik Nam June: TV Buddha (1974). Videóinstalláció bronz szoborral és monitorral.
Fotó: “gregoryg” (Flickr / Creative Commons).




Paik zavarba ejtően egyesítette műveiben az ember által teremtett világot a természetessel. Azt vallotta, hogy ennek a kettőnek egyensúlyban kell lennie, mert az ember nem létezhet egyik nélkül sem.



Paik Nam June: TV Garden / TV kert 
Installing TV Garden, Smithsonian American Art Museum, CC BY-NC-ND 2.0




Paik Nam June: *Turtle* / *Teknős* (1993). Monumentális (10 méter széles) videószobor, amely
166 televíziómonitorból áll, jelenleg az Ulsan Művészeti Múzeum állandó gyűjteményének része.
(Videó a YouTube-ról)


Paik életművét még csak vázlatosan sem lehet ismertetni egy ilyen írás keretében. De nem maradhatnak ki a talán legjátékosabb sorozat darabjai, amelyeket hallatlan kreativitással építgetett. A három generációnyi családtagot és más híres embereket formázó szobrok többnyire kimustrált, régi tévé- és rádiókészülékekből álltak össze egyéni, karakteres, névadójukra ráismerhető darabokká. Eredetileg a távirányítós játékok ötlete alapján készültek a járni és beszélni is képes robotok, amelyek később statikussá váltak, csak a képernyőik maradtak mozgásban, élővé téve őket.

Az első távirányítású robot, a K-456 (1964) szomorú véget ért. Az amerikai Whitney Museum of American Art kiállításáról 1982-ben Paik kivitte az utcára, és az úttestre irányította, ahol egy autó elütötte. Mindez egy megörökített performansz részét képezte, mellyel Paik a "XX. századi technológia katasztrófáját" kívánta érzékeltetni, "amellyel együtt kell élnünk". (Nam June Paik: “The First Accident of the Twenty-First Century” Performance, 1982 / Archived in Whitney Museum of American Art Records, 1982)


Paik Nam June: Bakelite Robot (2002).
A szerző fotója, készült a Tate Modern kiállításán.



Paik egyik legnagyobb projektje az 1988-ban Szöulban tartott olimpiához kapcsolódott és a "Wrap Around The World" címet viselte. Akkori mércével mérve globális esemény volt, mert bár még nem voltak olyan kiépült kapcsolatok a kontinensek között, mint ma, az élő eseményben tíz ország vett részt és több mint 50 millió nézője volt. Mindenki maga formálta meg az üzenetét, mely főként a szórakoztatásra koncentrált, tehát Kínából kung fu és popzene, Rio de Janeiróból salsa, Írországból esős motorverseny, Hamburgból egy Brahms szülőházának parkolójában tartott koncert, Bonnból a Beethoven szülőháza előtti Die Toten Hosen fellépés képei érkeztek, melyekhez New York a Föld űrből készített felvételeivel járult hozzá. Rengeteg popzenész és a művészvilág más sztárja vett részt a projektben David Bowie-tól Merce Cunninghamig.


Paik Nam June: *The More the Better* (1988), Szöuli Nemzeti Modern és Kortárs Művészeti Múzeum Fotó: perspective (CC BY-SA 4.0), Wikimedia Commons


Ez a rendkívüli alkalom vezette vissza Paikot hazájához, mellyel húsz éve megszakadtak a kapcsolatai. Korea is fejet hajtott a világhíressé lett tékozló fiú előtt, és a Szöuli Modern Művészetek Múzeumába került az olimpiai projekt hatalmas születésnapi tortája, melyet Paik épített 1003 televízióból, "The more the better" (Minél több, annál jobb) címmel. Önirónia saját magával szemben, és egy kis kérdőjel a világ vezető gazdasági hatalmaihoz felzárkózni kívánkozó Korea törekvései mellé.  A hatalmas, tévékből álló bábeli torony körül koreai dobosok ültek és Paik, aki zeneszerzőként indult szülőhazájából, most felvette a hanbokot, és miközben felszolgáltak egy valódi születésnapi tortát, mely az installáció modelljéül szolgált, Paik szavai ismétlődtek: "Folytasd a zenét".

Paik 1996-ban agyvérzést kapott, amelytől lebénult az egyik oldala. Bár segítséggel tudott járni, életének utolsó évtizedét főként kerekesszékben töltötte, de aktívan dolgozott így is. A floridai Miamiban halt meg 2006-ban, nemzedékeket inspiráló hatalmas életművet hagyva maga után. A videóművészet atyjaként olyan utódokra tett mély benyomást, mint a ma egyik legnagyobbja, Bill Viola.





Források:

Nam June Paik Studios
www.paikstudios.com

 An exhibition at two venues, Tate Liverpool and FACT

http://www.tate.org.uk/download/file/fid/6393
 Nam June Paik Made Video Into a Modern Art Form 
Nam June Paik: Nem-időbeli információ
Fordította: Lugosi Lugo László
Forrás: http://www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/paik.htm



























Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék:

2015. június 4., csütörtök

A divatfilmek Ázsiája és Ázsia divatfilmjei



Ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy tudunk-e olyan filmes műfajt mondani, amelyik korábban nem létezett és leginkább ma van születőben, vajon mit felelnénk? Azt hiszem, hogy kevesünknek jutna eszébe kibökni, hogy - hát a fashion film!

Nem is csoda, hiszen a szélesebb közönség számára még szinte teljesen ismeretlen jelenséggel van dolgunk. A filmművészet pedig mindig kéz a kézben járt a divattal és a dizájn világával. A némafilmek idején a kosztüm különös jelentőséggel bírt a helyzetek értelmezésében. Számos emlékezetes filmalkotás talán nem lett volna olyan sikeres, ha a rendezők nem vonnak be a filmek látványvilágának megalkotásába neves divattervezőket. Cocteau és Coco Chanel, Audrey Hapburn és Hubert de Givenchy, Bunuel és Yves Saint Laurent, Luc Besson és Jean-Paul Gaultier, Darren Aronofsky és a Rodarte együttműködésének kivételes, egyedi jelmezeket köszönhetünk.




Luc Besson: Az ötödik elem c. filmjében Jean-Paul Gaultier jelmezei


A televíziózás megjelenése forradalmi változást hozott a tekintetben is, hogy a vásárlóerőt jelentő tömegek hirtelen közvetlenül elérhetőek lettek, és ez felpörgette a reklámfilmek piacát. Lehet, hogy némi ódzkodással tették, de szinte sok neves szerzői filmes rendező tett kirándulást a reklámfilmek világába. Ugyanakkor a reklámfilmek és a divatfilmek nem moshatók össze, mert míg az előzőt messzemenően megkötik a termék megmutatásának kötelező elemei, addig a divatfilmekre sokkal nagyobb kreatív szabadság jellemző. Nem véletlen, hogy határozottabb rokonságot mutatnak egy másik rövidfilmes műfajjal, a zenés videókkal. Az 1980-as évektől kezdve ez a műfaj a filmkészítés játszótere lett, hiszen a vizuális technikai újdonságok lehetőségeit itt tudták kikísérletezni, és a klipek az alkotói fantázia kiélése számára is rendkívüli terepet nyújtottak. Nem kevés azoknak az élvonalbeli nagyfilmes rendezőknek a száma, akiket ma izgalmas vizuális látványvilágukért jegyzünk, és a forrásaikat ezen a tájon kell keresnünk. Azonban a klipek még valamit tudtak: a bennük feltűnő sztárok divatdiktátorokká is váltak. A legnépszerűbbek ruháit a legnagyobb tervezők álmodták meg, és ha a trendek alakulására a televíziózás robbanásszerű hatással volt, akkor az internet megjelenése azt is meghatványozta.

Bár számos divatfotós és filmes kísérletezett a divat és az új médiumok összekapcsolásával, a legnagyobb lépést az interneten való megjelenésre Nick Knight tette azzal, hogy 2000-ben létrehozta a SHOWStudio nevű vállalkozását, mely a fashion film úttörője lett. Törekvéseik arra irányulnak, hogy a divatot kiléptessék a fotók statikus világából, és mozgásban keltsék életre - erre pedig a film az alkalmas eszköz. A YouTube videók arzenálját kínálja ma bárki számára, és a mozgóképek fogyasztásának térnyerése miatt a divatmagazinok példányszáma is visszaesett.  A divatcégek felfigyeltek még egy új jelenségre: az interneten megjelentek a divattal foglalkozó bloggerek, akik a szaklapoknál és a sztároknál is nagyobb hatást gyakoroltak a fogyasztói szokások alakulására hozzáértésükkel, véleményformálásukkal, és mindez az internet fontosságát tudatosította a divatcégekben. 

A SHOWStudio kilenc évnyi történetével 2009-ben már egy önálló kiállítás foglalkozott a londoni Summerset House-ban, amelynek találó neve Fashion Revolution, azaz Divatforradalom volt. Ennek kapcsán Nick Knight a Vogue UK-nak adott interjújában ezt nyilatkozta: "Távolodva az illusztrációtól és az állóképektől, most éppen belépünk az interaktivitás, a saját-készítés, a digitális-képalkotás nyughatatlan világába, amely hozzáférhető, letölthető és folyamatosan változik. Ez az, ami érdekel engem. Együttműködve a divat legnagyobb alkotóival, ez a bemutató fel fogja tárni a divat teljes folyamatát szó szerint mindenki számára, ahelyett, hogy csak néhányakat informálna." 

Ekkorra már a kísérletező kedvű rendezők felfedezték a fashion filmek által kínált lehetőségeket, és nagy örömmel vetették bele magukat a zenés videókénál is szabadabb terepet kínáló alkotási lehetőségekbe. Itt nem voltak előzmények, szabályszerűségek, nem kötötte őket a zeneszám tartalma, az előadók kívánságai. Teljes kötetlenségben engedhették szabadjára vizuális kreativitásukat. A nagy divatházak mellett pedig a jelentős anyagi erőkkel még nem rendelkező fiatal tervezők is nagyszerű lehetőséget kaptak a divatfilmek segítségével kollekcióik, márkáik megismertetésére.

Ebben az időszakban már kiemelkedő filmeket alkotott Ruth Hogben, akinek pályafutása szintén a SHOWStudióból indult. Itt egy későbbi munkáját mutatjuk be, mely a fashion filmek csúcskategóriájának méltó reprezentánsa, a filmet Gareth Pugh tervező kollekciójához készítette:


Gareth Pugh S/S 2011 Collection - Director Ruth Hogben
https://www.youtube.com/watch?v=0Cigl4GqeN0

 



A divatfilmesek és a divatbloggerek együttműködése végül önálló filmfesztivált is eredményezett, 2008-ban útjára indult az A Shaded View on Fashion Film Festival (ASVOFF), mely a divat, a stílus és a szépség filmjeinek versenye. Utazó nemzetközi bemutatóit vetítések, konferenciák, dokumentumfilmek, előadások és installációk kísérik. A fesztiválon 2009-ben két nézőpont szerint csoportosították a filmeket. Míg a Communication szekció filmjei felett valamiféle felügyeletet gyakorolt a tervező vagy a brand, addig a Reflection szekcióban olyan filmeket mutattak be, amelyekben ezektől függetlenül a rendezők saját elgondolásaikat fejezték ki - és bár a kategóriákat már nem használják a fesztiválon, azok máig jelzik a divatfilmek készítésének két fő irányvonalát. Már a fesztivál első évében is megtaláljuk a fesztivál állomásai között Szöul és Tokió nevét.

Bár a divat és az internet világa is meglehetősen globalizált, ezért a divattervezők, divatcégek, modellek, stylistok és a filmesek együttműködése többnyire nemzetközi team-munkában zajlik, a filmek tematikája, a bemutatott márkák, stílusok vagy maguk a szereplők mégis nyomon követhetővé teszik, hogy rátaláljunk számunkra különösen érdekes alkotásokra. Kíváncsiak voltunk, hogy Ázsia miként jelenik meg ebben a már kiforrott alkotásokkal is rendelkező, de mégiscsak gyerekcipőben járó filmes műfajban, és nem kellett csalódnunk, szép számban találtunk különleges alkotásokat.

"Cygnet" Ming Xi Couture 2011: az első film a nyugati kollekciók ázsiai ihletettségét mutatja be, főszereplője egy kínai modell, Ming Xi. A Nick Night által rendezett alkotás a szél által keltett mozgásokkal játszik, a modellen látható ruhák a vezető tervezők 2011-es évi kollekciójának válogatott darabjai, köztük Jean Paul Gaultier,  Riccardo Tisci (Givenchy), John Galliano (Christian Dior), Valentino, Atelier Versace, Karl Lagerfeld (Chanel Haute Couture), Armani Privé. 




Eastern Promises 2012: Marie Schuller az Asian Couture Week 2012 eseménysorozatát nyomon követve készítette el filmjét, melyben Bangkok, Kína, Hong Kong, Mongólia, Japán és Franciaország tervezőinek lélegzetelállító ruhakölteményei szerepelnek. A divatvilágban bár közismert, hogy a legdinamikusabban növekvő piacok Ázsiában és a Közel-Keleten találhatóak, mégis a nyugati világ nehezen mozdult ki megszokott központjaiból. Ezért is érdekes a rendezőnő filmsorozata, melyet ázsiai helyszíneken forgatott, bemutatva a szingapúri kreatív központ mellett hat dizájnerrel készített interjút is, melyek a kollekciók ötleteibe és kivitelezésébe engedtek betekintést.


SHOWstudio: Eastern Promises - Singapore French Couture Week 2012
https://www.youtube.com/watch?v=pARU60d5Pdw



A projekt olyan izgalmasra sikerült, hogy Marie Schuller és Sue-Wen Quek a következő évben is visszatért Szingapúrba. Az eredmény újabb filmek és dokumentumfilmek sorozata lett, melyek feltárták az ázsiai divatvilág eredményeit és változásait, bemutatva például az Asian Couture Federation megalakulását. Kiegészítő tanulmány is született Elizabeth L. Peng tollából, mely a folytonosan változó identitású kínai divat állandóan jelenlévő hatásával foglalkozik.


SHOWstudio: Asian Couture Week 2013 - Marie Schuller
https://www.youtube.com/watch?v=ehAYP7QVoPE




A Távol-Kelet országai igazi divat-nagyhatalmak, Kína mellett Japán varázsa mindig is lenyűgöző hatással bírt. A divatfilmek hűen tükrözik egyéni és különleges látásmódjukat, ízlésvilágukat, melyekben a hagyományok mellett a kortárs tervezők is megmutatják magukat:


KEITA MARUYAMA 2013-2014 Autumn/Winter
https://www.youtube.com/watch?v=KIb01457Wlc




HEIHEI - Japanese Street Fashion by Shohei Kato カトーショーヘー
https://www.youtube.com/watch?v=2oZO7SH1Y8k




Dél-Korea a hallyu révén gyakorolt hatásaival aktuálisan talán még Japánt és Kínát is megelőzi. Nemcsak Ázsiában lettek divatdiktátorok a zenés videók és tévésorozatok, filmek sztárjai, hanem más kontinenseken is érezteti hatását az az izgalmas és kifinomult dizájn-érzék, amely átszövi az előadók és színészek megjelenését éppen úgy, mint a köréjük rendezett tárgyi világot. Érzékeltetésül nehéz kiemelni abból a hatalmas dömpingből egyetlen darabot, de ha a klipeken át kifejtett hatást szeretnénk érzékeltetni, akkor az MBLAQ fashion filmnek is nyugodtan elmenő zenés videójának stílus-klasszikusával biztosan nem nyúlunk mellé.







De nézzük a valóban fashion filmként készült alkotásokat. A W Magazin 2229-es szoba című filmje feltárja a hotel lakosztályának érzéki titkait. Különleges színvilág, egyedi látószögek, mesei tempó, mely mégis előhívja a legfélelmetesebb szálloda képét Kubrick Shiningjából - minden téren valódi mesterművet látunk.


Fashion Film by W Korea



A SHOWStudio is készített fashion filmet koreai tervező számára. Jung Kuho kollekciójának ihletésére született Nick Knight filmje, melyben Ranya Mordanova modellt látjuk.







Meg kell említeni, hogy a Harper's Bazaar Korea hívta életre a koreai fashion film fesztivált is.


Harper's BAZAAR Fashion Film Festival with CGV
https://www.youtube.com/watch?v=Goe0OPd3XuY




Bár az Yves Saint Laurent Dangerous Rouge sorozatának két filmjét reklámként aposztrofálták, a Danger Red film noirja Rain és Yoo Ji Ann szereplésével mégis inkább valahol a kereskedelmi hirdetések és fashion filmek határán egyensúlyoz. A remek film a híres kínai rendező, Wang Limin munkája.


150209 Rain YSL Dangerous Rouge CF



Hogy a fashion filmek világában tett körutazásunkat egy igazi kuriózummal zárjuk, nézzük meg a világhírű koreai Park Chan-wook rendező A Rose Reborn című fashion filmjét, melyet az Ermenegildo Zegna olasz divatház számára készített.


"A Rose Reborn" – Regie Park Chan-wook








A cikk forrásai:
What Is A Fashion Film? By queenie in Fashion / December 01, 2011





























Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , , , ,

2015. május 30., szombat

British Museum: irány a 67-es terem!



 

Lassacskán itt az igazi nyár, és sokan az aktív pihenést választva nekiindulnak Európa nagyvárosait felfedezni. Sokakat még távolabbra is vinnének a vágyaik, az ő számukra jó hír, hogy a két dolog szerencsésen összekapcsolható egymással. Akik Koreát céloznák meg legszívesebben, ám most mégis London felé veszik az irányt, azoknak szól ez ez írás.

Mindenki tudja, hogy a British Museum páratlan gyűjteménnyel bír az emberiség kulturális kincseiből, és ezek között az ázsiai anyag is nagyon erős, különösen az indiai gyűjtemény marasztalja hosszasan az érdeklődőket. Az elmúlt évben viszont az az öröm ért, hogy ott járva végre láthattam a koreai termet is, amely korábbi látogatásomkor éppen átalakítás miatt zárva volt.










A Korea Foundation Gallery 2000-ben nyitotta meg kapuit, pontosabban a harmadik emeleti 67-es terembe vezető ajtaját a látogatók előtt. Az ünnepi megnyitón mintegy 400 vendég vett részt, köztük Nagy-Britannia és Korea előkelőségei, diplomáciai és államigazgatási testületeinek képviselői, szakmabeliek, valamint kulturális és művészeti közösségek delegáltjai, sőt mi több, a megbékélési szándék kifejezéseként még a Nemzetközi Valutaalap két észak-koreai képviselője is. Az ünneplés és a média nagyfokú érdeklődése nem volt véletlen, hiszen a British Museum mintegy 400 négyzetméterén az anyaországon kívüli legnagyobb koreai kiállítás jött létre, beleértve az Egyesült Államokban és Európa más helyszínein találhatóakat is. A több mint 250 tárgyat bemutató kiállítás főként a Koreai Nemzeti Múzeumnak köszönhető, de helyet kaptak benne egyéb helyi intézmények már korábban bemutatott darabjai is. Néhány tárgyat kölcsönbe is adtak olyan intézmények, mint például a British Library, amely az esküvői rituálét leíró Királyi Szertartáskönyv kéziratát engedte át a kiállításnak, vagy a Cambridge Egyetem Whipple Museum, ahonnan egy 18. századi nyolc paneles paraván származik, melyet a Joseon-dinasztia asztrológiai szimbólumai díszítenek.



 Buddhista kapuőrzők


A kiállítás a teljes koreai történelmet felöleli, középpontjában viszont egy hagyományos sarangbang másolata áll, amely a férfiak lakórésze a tradicionális koreai lakóházban, a kiállított épületrész maga pedig a szöuli Unhyeongung palotában található Noandang mintájára készült. A két szoba és a veranda a Joseon-dinasztia arisztokrata tudósainak elegáns és kifinomult ízlésvilágát tükrözi. A British Museum első alkalommal szakított az addig bevett és erőteljesen konzervatív szokásaival, és támogatta egy olyan eltérő kiállítási tér létrehozatalát, amely minden elemével a koreai hangulat és életérzés megteremtését szolgálja. Azidáig nem engedélyezték, hogy az egyes kiállítások egyedi arculatot kapjanak, ezért is keltett a tudósok és a média körében nagy figyelmet, amint 13 koreai kézműves és iparosember bemasírozott a hagyományos ház felépítésére. Az épületen kívül a kiállítási térben megjelentek a koreai esztétikát tükröző ablakkeretek, padlózat és kiállítási panelek is. A falakat fehérre festették, hogy a világosság és a tágasság érzetét sugározzák, annak ellenére, hogy a kiállítási területet oszlopok bontják meg. 




Nyolc év után úgy döntöttek, hogy kissé átalakítják a kiállítási teret. Ehhez figyelembe vették a múzeumlátogatók szokásait, az egyes kiállításokon töltött időtartamtól kezdve a kedvelt útvonalak tanulmányozásáig. Végeredményként a panelek lebontásával szabadabbá tették a kiállítási teret, hogy abban kedvükre közlekedjenek a látogatók, és egyénileg fedezzék fel a kiállított tárgyak közötti kapcsolatokat. Színesebb környezetet hoztak létre és újratervezték a tárgyak megvilágítását. 




Törekedtek arra is, hogy a hagyományos idővonalas bemutatást izgalmasabbá tegyék, és olyan kortárs alkotók munkáit is beválogatták, amelyek valamilyen történelmi elemre reflektálnak. A kiállítás egyik részén folyamatosan változnak a bemutatott alkotások, amelyek az aktuális programokhoz, beszerzésekhez vagy akár a látogatók érdeklődéséhez kapcsolódnak.

Az általam látott tér nagyon tágas és levegős. A kiállított tárgyak közelről szemügyre vehetők, az üvegvitrinek jól körüljárhatóak. Ez fontos szempont, mert a kiállított tárgyak nagy része vonzza a közeli tanulmányozásra a tekintetet, különösen a kinyitott könyvek vagy a nyomódúcok betűi, ábrái.












 

Mivel Koreában készítették az első mozgatható fém nyomódúcokat, ezért a könyvnyomtatást bemutató része a kiállításnak különösen élvezetes. De nem kevesebb izgalmat tartogat az a koncepció sem, hogy a hétköznapi élet tevékenységének tárgyait mutassák be, így láthatunk iskolai vagy szépészeti kellékeket is. A számtalan festmény, szobor és egyéb tárgy megtekintése után a múzeumlátogatás a kínai porcelánok termével folytatható.


Iskolaszerek

Kozmetikai eszközök

A British Museum koreai gyűjteménye körülbelül 3000 darabot számlál, de ezen kívül más koreai gyűjtemények is találhatók a szigeten. Londonban mindenképpen érdemes megnézni a Victoria and Albert Museum koreai gyűjteményét is, ahol szintén találunk más ázsiai térségekből származó kollekciókat is.





Ha pedig a nagy kulturális kaland után egy kulináris is szóba jöhet, akkor jó szívvel ajánlom a múzeum bejáratával szembeni utcában található kicsiny Bibimbap Cafét, amelyben a 'Spicy Topokki' igazi élmény volt.



Írta és a fotókat készítette: Harudo11














Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék:

2015. május 17., vasárnap

Lumpens - interjú


Az interjút készítette: Song Hyo-jun
Forrás: Cuvism magazin, 2013.10.29.
Angol fordítás: @onesunnylady – thesunnytown.wordpress.com
Magyar fordítás: Harudo11
____________________________________________________







Yoon Mirea "Get It In"-je, Drunken Tiger "The Cure"-ja és legutóbb a Spica "Tonight"-ja... Lumpens rendező szenzációs videókat ajándékoz nekünk a szemünk és fülünk kényeztetésére. Főiskolai napjai óta érdeklődik a videózás területe iránt, hasonlóan a tánchoz is, amelynek nyomán létrehozta a "V.A.J.P" (Visual Art Jam Performance) különböző előadásait. Ezeket követően kezdett zenés videókon dolgozni, elsőként az E.E "Curiosity Kills"-ével. Három perc rövid idő, de ahhoz elég volt, hogy megmutatkozzon Lumpens érzéke a szépséghez. Milyen messzire fog eljutni? Íme Lumpens művészeti igazgató, aki minden egyes elkészített munkájában megmutatja csodálatos stílusát. Honnan jön az ehhez való érzéke? A Cuvism ennek eredt nyomába.


Lumpens művészeti igazgató

Üdvözlöm. Kérem, hogy mutatkozzon be.

Üdvözletem. Choi Yong Suk vagyok, az emberek Lumpensnek hívnak, és jelenleg egy csomó videoprojekten dolgozom. Örvendek a találkozásnak.


Lumpens művészeti igazgató


Kezdjük a gyerekkoránál. A Kookmin Egyetemen tanult grafika szakon. Tudom, hogy később ment az egyetemre, mint ahogy a legtöbb ember teszi.

Harmadéves középiskolás koromig énekesek háttértáncosa voltam. Ezért egyáltalán nem gondolkodtam azon, hogy egyetemre menjek. Bár gondoltam rá, és a táncos képességeim sem fejlődtek. Attól a pillanattól kezdve azon aggódtam, mit tehetnék most, hogy a táncban képeztem magam. Őszintén szólva, már amikor táncos voltam, szerettem televíziós forgatásokra, a zenés videók helyszíneire járni, a rajzolást pedig mindig is élveztem. Nagyon sok dolog hatott rám. Tudni akartam, hogy mit is szeretnék csinálni ezen dolgok közül, és a design-t választottam. Ezért iratkoztam be az egyetemre és végeztem a design szakon.

Úgy tűnik, mintha nem érdeklődött volna azelőtt a design iránt.

De nagyon is érdekelt. A bátyám is design-t tanult. Van egy kis korkülönbség köztünk. Ennek köszönhetően tanultam a külföldi kultúrákról és a zenéről gyorsabban a társaimnál már gyerekkoromtól kezdve.




Annak ellenére, hogy az utóbbi időben egyetemre járt, mellette egy csomó személyes projektet is kiviteleznie kellett.

Valóban. Hogy őszinte legyek, a mostani tevékenységeim ugyanazok, amiket már az egyetem óta végzek. Az osztálytársaimhoz képest én közömbös voltam az órák iránt. Igazán azok a kapcsolatok segítettek nekem, amelyeket az utcai kultúra embereivel építettem ki, még amikor táncos voltam. Az egyetem alatt fogalmazódott meg bennem, hogy ezen a területen szeretnék dolgozni, ezért táncos és gördeszkás videókat készítettem. Pusztán szórakozásból fogtam a megvalósításukba. 


 
 Lumpens 2010


Ezután belevágott egy projektbe, melyben különböző művészeti területeket egyesített. Ennek V.A.J.P (Visual Art Jam Performance) lett a neve. Az egyetemi időkben indult ez is?
Így van. Valójában ez volt az első dolog, amivel foglalkoztam, és ez lett a végzős munkám is. A barátaim egy galériában csinálták a sajátjukat, és engem nagyon érdekelt a színpadi produkció. Mivel éppen egy show volt, amin dolgoztak, az valami olyasmivé alakult, amit együtt készítettünk. Szerencsére az iskolám rábólintott, hogy használhassuk azt a helyszínt, így a végzős projektemet ott tartottam, amely az első képzőművészeti jam-performansz is lett.


V.A.J.P 2011 from lumpens on Vimeo.



 
Lumpens V.A.J.P Movement.1 with jisuck Ahn


Az utóbbi időben olyan művészek számára készített zenés videókat, mint Tiger JK, Yoon Mirae, Spica, Younha, E.E. Kíváncsi lennék a munkafolyamatra.

Először is meghallgatom a dalt, majd megbeszéljük. Bár E.E esetében éppen különösebb koncepció nélkül dolgoztam. Csak egyetlen kulcsszót használtam. Az E.E "Curiosity Kills" esetében, amely az első zenés videóm, ez a kulcsszó a "bokko" [retro] volt. Akkoriban minden akörül az esetlen bokko stílusról szólt. Emlékszem, hogy a munkám az ezzel szembeni ellenállás körül forgott.


   
Younha - Run


Tudom, hogy az E.E "Curiosity Kills"-ét párszor fel kellett venni a képminőség miatt.

Így igaz. Emlékszem arra a küzdelemre, hogy akkoriban olyan dolgokat rögzítsek, mint az MTV Awards, azután a bátyám felvett egy másik programot. Észrevettem, hogy a képminőség nagyon rossz lett. Nagy figyelmet fordítottam erre, és az eredeti, tiszta videót addig másoltam, amíg a képminőség leromlott. Ettől támad ez a régi kép érzés. Azt hiszem, hogy a végeredmény felülmúlta a várakozásaimat.



Curiosity Kills - E.E


Milyen volt a Yoon Mirae-nek készült "Get It In" munkafolyamata? Olvastam a blogját, és azt írta, hogy nagyon megküzdött vele.

Ez az "Alkotók projektje" keretében készült. Az Intel és az amerikai "Vice Magazine" voltak a vezetői. A projekt arról szólt, hogy bemutattak néhány alkotót különböző országokból és támogatták a munkáikat. Ennek egyik nagyobb részére választottak ki engem, adtak hozzá pénzt, és közben azt mondták, hogy "bármi is legyen az, csináljon valami szórakoztatót". Kiderült, hogy JK hyung és Yoon Mirae is a kiválasztottak között volt. Így jött létre a zenés videó.


 
Yoon Mirae - Get It In


Mikor azt mondta, hogy küzdelem volt, azt hogy értette?

Mert első alkalommal készítettem videófilmet nagy költségvetésből. Őszintén szólva, nem tudom, hogy itt hogyan működik, de ha Koreában dolgozol, akkor az első néhány évben feltehetően segédrendező leszel, de én semmi ilyet nem csináltam. Hiányzott a tapasztalatom, és emiatt néhány területet nehéz volt kezelnem. Az időbeosztás nem úgy működött, ahogyan terveztem. Szerettem volna több akciót, több feszültséget, igazán ambiciózus voltam. Mégis, ahol akkor tartottam, ez szórakoztató volt, mert valaki más pénzéből valósíthattam meg azt, amit szerettem volna.


The Creators Project - Yoon Mirae "Get It In"


A Drunken Tiger "The Cure" zenés videója nagy hatást gyakorolt rám. Azonban azt mondta az SNS-én, hogy a nyitójelenetben látható mérlegnek van egy titkos jelentése. Felfedné ezt a titkot ma nekünk?

JK hyung még nem árulta el az okát, hogy miért hagyta ott a Jungle Entertainmentet. Sok félreértés keletkezett, mint hogy "elárulta és otthagyta őket", "megszedte magát és lelépett". De nem ez történt. Őszintén, megesett egy csomó rossz dolog. Elárulták a barátai, akikben megbízott. Pénzügyileg szólva, kijátszották és valahogyan átverték. Ezért a videóban lévő mérleg az igazságérzetet sugallja. Hogy őszinte legyek, mi ösztönösen valami erősebbre törekedtünk, de JK édesapja még mindig beteg, ezért ez a gyógymódról szól. Nem arról, hogy szándékában állt volna harcolni bárkivel is. Egyszerűen egy pozitív üzenetű albumot szeretett volna készíteni.

Úgy érzem, hogy az említetten kívül is vannak még rejtett üzenetek, amelyekről nem tudunk.

A videóban benne van a 8:45-ös szám, amely az az időpont, amikor JK nagymamája meghalt. Ugyancsak ez volt a korábban kiadott dalának a címe is. Minden egyes látható képnek van jelentése. Olyan ez, hogy csak állj fel, hadonássz a kezeddel, én vagyok az egyetlen, aki érti az efféle dolgokat. Ezt csinálják a hip-hop zenészek, és még GD is. (nevet) Kaphatsz egyféle "Ne harcoljunk, csak mutogassunk a kezünkkel és érezzük jól magunkat" érzést. De ha jobban megnézed, láthatod, hogy szörnyetegek vannak körülöttük. A dalszöveg alapján elképzeltem őket. És a gyerek, akit  a végén látnak, lerajzolja őket, mivel Jordanre gondoltam.



Drunken Tiger with Bizzy, Yoon Mirae - The Cure


Tudom, hogy Tiger JK-vel együtt irányítják a "FeelGhood Music"-ot. Hogyan történt kettejük találkozása?

A korábban említett "The Creators Project" munkálatai során kezdtünk közeledni egymáshoz. Azt követően is tartottuk a kapcsolatot, és most már közel állunk egymáshoz. Hogy őszinte legyek, az hogy vele együtt irányítom a "FeelGhood Music"-ot, nem azt jelenti, hogy pénzt fektettem be vagy valami ilyesmit. Szinte független márka vagyunk. Én mindössze a kreatív dolgokban veszek részt, mivel önállóan működtetem a saját vállalkozásomat. Én ezzel tudom segíteni őt. Nagyon sokat beszélgetünk. Erősen támaszkodunk egymásra.





 
FeelGhood Music



A legutóbbi rendezései között először dolgozott együtt a Spica nevű lánycsapattal és elkészítette a "Tonight" című zenés videójukat. A Spica első promóciós tevékenysége a "Tonight" kapcsán egy Cuvism-interjú volt. Milyen volt velük dolgozni?

Őszintén szólva, vannak esetek, amikor az ügynökség és az én irányvonalam nem egyezik, ezért az idolokkal való együttműködés időnként kis nehézségekbe ütközhet. Azonban Hyori olyan nagy hatással bír, hogy nincs szükség a klasszikus idol-formulákra. Szerencsére Hyorival jól megértjük egymást, így szórakoztató volt a projekten dolgozni. A lányok is jól követték az irányvonalamat.
Spica - Tonight



Spica - Crazy Bitch


Beszéltünk azokról a munkákról, amelyeket az évek során készített. Van olyan, amelyet úgy tudna leírni, mint az önt leginkább képviselő munkát?

Az E.E "Curiosity Kills"-e az egyik, amelyik tökéletesen tükrözi a fiatalabb napjaimnak megfelelő ízlésemet. Habár sokat változott a stílusom. Az akkori munkáim nagyon ártatlanok és frissek voltak. A "Sweet Dream"-hez hasonló munkák azok, amelyek tükrözik a stílusomat és a bennük foglalt történetek olyanok, amiket kedvelek. Úgy érzem, hogy senki nem jönne rá erre. (nevet) Hogy őszinte legyek, nincs egy nagy dobásom. Ezért gondolom, hogy még mindig az E.E "Curiosity Kills" az, amelyet reprezentatív munkámnak nevezhetek, mivel azt követően nincs egyetlen reprezentatív munkám sem. (nevet)
MFBTY - Sweet Dream



Azt mondta, hogy sokat változott az ízlése az évek során. Ha kapna egy lehetőséget arra, hogy szabadon dolgozzon, mi lenne az eredmény?

Gyerekem született, ezért megint változott az ízlésem. (nevet) Például, amikor a Spicával dolgoztam együtt, az volt az első alkalom, hogy lánycsapattal dolgoztam. Volt néhány érzéki felvétel, amely kiváltotta azt, hogy "Oh~". Azonban most. hogy már van egy gyerekem, az ártatlanságot szeretném kifejezni, és ez tükröződik nagyon Cho Young Pil zenés videójában, a "Romance"-ban. Szinte egyszerre jelent meg mindkettő. Azt hiszem, hogy ez teszi őket így vagy úgy különbözőkké. Nagyon sokféle és eltérő dolog van, amit ki szeretnék próbálni, mert a szívemben még mindig egyetemista diák vagyok. Félre kell tenni a dolgokat, amiket jól csináltam. Kényelmesebben kellene élni az életemet és megpróbálni mindig valami mást csinálni. Szintén ki szeretnék próbálni valami látványos dolgot egy csomó CG-effekttel. Szeretnék próbálkozni a csendes érzékenységgel is. Teljes mértékben szeretnék próbát tenni egy idol videóval is, de van néhány aspektus, melyeket illetően eltűnődöm, hogy képes lennék-e tükrözni a saját ízlésemet.


Cho Yong Pil - Sullem


Kérem, hogy adjon néhány szóban tanácsot azoknak, akik arról álmodoznak, hogy önhöz hasonlóan a videózás területén dolgozzanak.

Úgy gondolom, hogy amikor a hallgatók manapság végeznek, a karrierjüket a rendszerhez illesztik. Például, nagy cégeket keresnek, mert aggódnak a fizetésük miatt vagy TOEIC pontokra vágynak [angol nyelvvizsga - a ford. megj.]. Időközben azonban eltelt egy kis idő, és diplomát szereztem. Nem volt TOEIC pontszámom. Csak dolgoztam keményen a személyes tevékenységeimen, és az emberek rendezőnek hívtak engem. Csak készítettem a filmeket, online feltöltöttem őket és így lett belőlem rendező. Néhányan, akik a rendszerben vannak, azt kérdezik tőlem, hogy "nincs semmilyen bázisod?". Mégis, velük összevetve, én jobban bízok abban, hogy képes vagyok jól csinálni. Sokat kell tanulni ahhoz, hogy megkapd az elismerést ezektől az emberektől, de azt hiszem, hogy nekem határozottan vannak olyan erősségeim, amelyek nekik nincsenek.

Azt hiszem, hogy még inkább egyet tudunk érteni abban amit mondott, mivel az ön személyes története közvetlenül a tapasztalataiból származik.

Valóban. Amikor az iskolában vagy, akkor mindennél erősebben birtokolnod kell az "én vagyok az, aki megcsinálja" érzést. Ha az volt a választásom, hogy rendező legyek, mivel zenés videókat akarok rendezni, akkor azokkal a kölykökkel ellentétben, akik 4.5 GPA-val diplomáznak, hiába vannak rossz jegyeim, meg kell őriznem az érdeklődésemet a zenés videók iránt, és művészi érzékkel megáldott barátokra van szükségem. Azt hiszem, hogy mindkét eset pontosan ugyanaz. Jó eredmények és állásvadászat, én nem csináltam ilyen dolgokat, és azt hiszem, hogy az egyetemi életnek az az értelme, hogy találkozz a kollégáiddal és tanulj egy csomó dolgot amellett, amit a tanteremben tanítanak. Ettől jön meg igazán a kedved.  És ez az, amiért ma én itt tartok, és a barátaim, akik nagy cégekhez mentek, most jönnek és felfedeznek engem. Azt hiszem, hogy ez egyszerűen igazságos így.



Lumpens meglepő megközelítésben! A hétköznapi életének története


 Általában hogyan tölti egy napját?
 
Mostanában, amikor hazamegyek a munkából, vigyázok a gyerekemre, az otthoni játékom a GTA*, az irodai a LOL**. Vagyis, ennél sokkal interjúszerűbb választ kellene adnom? (nevet) Mindig a munka jár a fejemben. (nevet) Habár úgy gondolok a videojátékokra, mint összművészeti végeredményre. Beletehetsz design-t, filmet, zenét. Mindent tartalmaznak. Ezért kell folyamatosan tanulnom, hogy lépést tartsak velük.

[* Grand Theft Auto, A nagy autólopás - egy bűnügyi helyzetek szimulációira épülő videojáték,
** League Of Legends, a legendák ligája - a magyar fordató kiegészítése]


스타일로그 - Style Log Ep.3 : 룸펜스의 유쾌한 라이프를 탐내보자 


  
Először is. Gratulálok a fia születéséhez. (nevetés) Hogyan lehetne önt apaként leírni?

Nem tudom. Azon túl, hogy segítek az otthoni dolgokban és figyelek az ilyesmikre, megpróbálom megmutatni neki a kulturális sokszínűséget, néhány fejlett kultúrát, mint ahogy a bátyám tette azt nekem. Ez nem kényszer. (nevet) Még csak 160 napos, de felkészítem magam, hogy megmutassam neki ezt a fajta kultúrát, mivel szeretném nagyon cool módon felnevelni.

 Milyennek szeretné majd a fiát látni?

Nagyon csinos, jó tanuló, remek küzdő (nevetés). És jól rajzol. Remélem, hogy mindenben kiváló lesz. (nevet)

 Úgy tűnik, hogy már ismeri is a képességeit.

 A képességeit? Azokról még semmit sem tudok. (nevet)


Mivel már beszéltünk a családjáról, az a tény, hogy megnősült az év elején, eléggé tárgyalt téma lett. Néhány blog még úgy is nevezte, mint "a legmenőbb esküvő a világon". Úgy tűnik, hogy már készen volt a tökéletes esküvő a fejében, mielőtt ténylegesen megnősült volna. A koncepció egészen egyedi volt.
Mert a baba érkezett először. Rohanvást kellett az esküvőt előkészítenünk. Az is igaz, hogy nem egy szokványos esküvőt akartam, de hát tudják, hogy milyen vagyok. Mégis, nehéz egy másféle esküvői ceremóniát tartani, mint ami Koreában szokásos. Ilyen még soha nem volt azelőtt. Véletlenül jóban vagyok a Platoon vezetőivel, ezért kedvesen felajánlották, hogy tarthatjuk ott az esküvőt, és így olyan klassz esküvőt készíthettem elő, amilyent szerettem volna, mivel a hely megengedte ezt. Ha most erre gondolok, azt hiszem, hogy sajnálnom kellett volna JK hyungot vagy Guckkastent azért, hogy az esküvőmön kellett énekelniük, ha az valamiféle káprázatos, gyönyörű esküvői teremben lett volna. Azt gondolom, hogy jó találat volt a hely. A helyszínnek köszönhetően egy cool esküvőt tudtunk tartani.


Abból kiindulva, hogy milyen különleges volt az esküvőjük, olyan féle férj lehet, aki rendre meglepetésekben részesíti a feleségét.
Távolról sem. (nevet) Ehelyett megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt, hogy a dolgok mindig szórakoztatóak maradjanak. Most éppen egy kissé nehezebb a baba miatt, de még így is. Amint kicsit nagyobb lesz, elviszem őket szórakoztató helyekre. Ezt meg kell tennem.

Van valami, ami különösen érdekli mostanában?

A gyermekgondozás, természetesen. És tanulmányozom a koreai idol-kultúrát is. Különféle emberektől kapok ajánlatokat, ezért nem dolgozhatnék, ha azzal kezdeném, hogy "nem vagyok biztos benne", "nem tudom megcsinálni". A téma tanulmányozása ráébreszt, hogy mennyire más, mint amit gondoltam róla. Rájöttem, hogy amiről mi mondjuk, hogy szeretjük, az határozottan nem az, amit a közönség kedvel.

Elég fogékony lehet bármi iránt, amit lát vagy hall. Volt valami mostanában, amit szívesen nézett vagy hallgatott?

Amikor a GTA-val játszottam a napokban, folyton arra gondoltam, hogy ez lenyűgöző. Folyton... Ez volt az egyetlen gondolatom.



 Ha van olyan zenész, akit különösen kedvel, ki az?

Nagyon szeretem a Sigur Rost. Nemcsak a zenéik, hanem a zenés videóik is nagyon művésziek. Igazán nagyon irigylem ezeket a dolgaikat. 
 
Olvastam a blogját korábban. Tudom, hogy küldött egy levelet Thom Yorke-nak. Felvette önnel azután a kapcsolatot?

Nem tette meg. A levelet a honlapján lévő e-mail címére küldtem, de soha nem léptünk kapcsolatba. Elküldtem neki néhány videómat és megírtam, hogy szeretnék videót készíteni a számára. Azonban sosem kaptam választ. Nem tudom, hogy olvasta-e egyáltalán.

 A zenészek sorában, akikkel együtt szeretne dolgozni, benne lenne a Radiohead?

Szeretem a Radioheadet. Hogy őszinte legyek, a válasz, amit gyakran kapok Koreában, hogy "ez nem fog működni". Amikor egy videót készítek az nagyon szórakoztató, és végtelen lehetőségű, amit kifejezhetek. Milyen vicces lenne, ha egy külföldi zenész azt mondaná, hogy ez klassz, én pedig, hogy "ez nem fog működni" Koreában. Pedig ezt mondják. Ezért szeretném lehetővé tenni Koreában is. Próbáltam néhányszor, de ahogy az várható volt, leginkább a külföldieknek tetszett. Ha rápillant a youtube-ra, szinte nincs hangul hozzászólás, csak angol.


Radiohead - Creep




Mit jelent önnek az, hogy "Lumpens"?

Sok emléket nyertem általa. Minden projekt egy lehetőség volt az ifjúságom alakítására. Lumpensként dolgozva kapcsolatba kerülhettem sok emberrel és vicces epizódok is történtek. Azt hiszem, hogy ez tette lehetővé, hogy egy csomó emlékem legyen. És talán még sokkal többet is ad még nekem.




Kérem, hogy búcsúzóul mondjon néhány szót a Cuvism olvasóinak.

Köszönöm, hogy érdeklődést mutatnak az olyan alkotók iránt, mint amilyen én is vagyok. Remélem, hogy lesz még nagyon sok hozzám hasonló alkotó, akik érdekesebbé teszik a világot. Ha valamit meg szeretnének tenni, ne habozzanak, csak tegyenek egy próbát. Én is így kezdtem.





Az angol fordító megjegyzése: Csakúgy, mint az összes Cuvism interjút, ezt a fájlt is elmentettem, de back-up nélkül kezdtem rajta dolgozni, ezért nem tudom összevetni az első vázlattal... Összességében úgy vélem, hogy minden benne van.



Kapcsolódó írás: Lumpens kreatív látomásai
































Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)